Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.
Ülésnapok - 1922-361
A nemzetgyűlés 361. Mese 1925. évi január hó 20-án, kedden. 137 azt mondom, hogy a külföldön Magyarország presztizse már teljesen helyreállt, azt sem mondom, mintha a külföldön ami jogos igényeink teljes és tökéletes megértésre, meghallgatásra találnának; de lia visszaemlékezünk arra a nyomasztó légkörre, amelybe beleszorítottak bennünket és azzal szembeállítjuk a magyar kölcsön külföldi jegyzésének tagadhatatlanul nagy sikerét, nyugodtan elmondhatjuk — és ezt nem tagadhatja meg senki —, hogy olyan külpolitikai eredményeket értünk el és olyan külpolitikai eredményekről számolhatunk be, amelyekkel mindannyian meg lehetünk elégedve. Van a közvéleménynek egy rétege, amely állandóan épen ezen a ponton támad és azt mondja, hogy külpolitikánk meddő és nem aktiv. Tagadom ezt és annak épen az ellenkezőjét merem állitani. Azt mondom, hogy talán egyetlenegy téren sem értünk el olyan pozitív és kézzelfogható eredményeket, mint épen a külpolitika terén. Igaz, hogy handabandázó külpolitikát nem folytattunk és igaz az is, hogy az elmiult két-három esztendő alatt nem változtattuk meg Európa trianoni térképét, de azt hiszem, külpolitikánkat ilyen mértékkel mérni — nem egyéb demagógiánál. Mi, a halál torkából jöttünk vissza és élünk — élünk és rendelkezünk az életnek és a fejlődésnek összes feltételeivel, lehántottuk magunkról azt a A r asgyürüt, amely körülvett bennünket és azt hiszem, sokkal könnyebb ezeket az eredményeket lekicsinyelni, mint amilyen nehéz volt azokat létrehozni. (Ugy van!) Fogasabb kifogásnak látszik az a másik vád, amellyel szintén illetni szokták a kormányt Azzal vádolják, hogy az elért eredmények, főképen a kölcsön fejében feláldozta nemzeti szuverenitásunknak egy részét. Bátor vagyok rámutatni arra, hogy az egész kölcsönakcióban a jóvátételi kérdésének elintézését tartottam és tartom ma is a legfontosabbnak, mert nem tudom elképzelni, mi lenne itt, ha eza kérdés továbbra is elintézetlenül függne a fejünk felett. De az mindenesetre bizonyos, hogy az entente legalább is azokat az ellenőrző rendszabályokat léptette volna életbe abban az esetben, ha a jóvátétel kérdése nem lenne elintézve, mint amelyeket életbe léptetett a kölcsönnel kapcsolatosan. És itt ismét a ministerelnök ur karácsonyi nyilatkozatát idézem: „Az ország már félesztendeje megkapta a kölcsönt, azóta itt működik a Népszövetség főbiztosa és én felállíthatom! azt a kérdést, vájjon ez alatt az idő alatt merült-e fel egyetlenegy momenmn is, amely ennek az akciónak folyamányaképen a legkevésbé is alkalmas lett volna arra, hogy Magyarország állami és politikai függetlenségre tekintetében kétséget ébresszen? Lehetett-e itt valakinek e félév alatt az az érzése, hogy ez az ország a külföldi kölcsön következtében idegen hatalomnak van alávetve! Akadt-e vájjon egyetlen állampolgár is, aki a szanálási akció miatt emberi és polgári jogainak szabad gyakorlásában akadályozva lett volna?" Egészen világos, hogy ezek a kifogások csak kifogások és ezek a kifogások mondhatnám hajuknál fogva vannak előráncigálva. Az eredmények beszélnek itt és eldönti a kérdést az, hogy mi volt itt három évvel ezelőtt és mi van ma! Akkor teljes külpolitikai elzártság volt, anarchikus belső állapotok, a közgazdasági és pénzügyi életnek teljesen felbomlott szerkezete, amellyel szemben meddőn és tehetetlenül buktak el pénzügyi és gazdasági életünk kiváló tekintélyei. Egy egész társadalom akart itt megélni munka nélkül, megélni tisztán és egyedül a koronaromlás spekulációjából és megélni talán abból, hogy még nem állott helyre a tulajdon tisztelete. Egy jégzajláson állott ez az ország és egy jégzajláson állott ennek az országnak egész társadalmi és gazdasági élete, és igazán Isten csodája az, hogy az örvényben el nem süllyedt. Most már befejezem az idézést gróf Bethlen István ministerelnök ur emiitett nyilatkozatából azzal, hogy azt mondja: „Emelt fővel és nyugodt lelkiismerettel vállaljuk a felelősséget!" Csakugyan nagy a mi bűnünk: mi húsz esztendőre megszabadítottuk az országot egy ismeretlen nagyságú jóvátételi kötelezettség gondjaitól. Ezen az utón stabilizáltuk a koronát s ezzel biztos kalkulációs bázist teremtettünk gazdasági és pénzügyi életünk számára; megalapítottuk a Nemzeti Bankot és az országot kivezettük az infláció ingoványából. Ennek a munkának nyomán megszilárdult a belső rend, a politikai és társadalmi konszolidáció tekintélyes haladást tett és r Magyarország külpolitikai tekintélye az egész vonalán megnőtt!" T. Nemzetgyűlés! Nem lehet kétséges senki előtt, hogy ez a költségvetés, amely itt előttünk fekszik, egy olyan korszaknak a lezáródását jelenti, amely gyászos emlékekkel fog élni az ország történetében. Kétségtelen, hogy ez a költségvetés egy határkő a fejlődés utján és azt hiszem, hogy kivánatos és szebb jövőt igérő mozzanat lett volna, ha ennek küszöbénél nem ezeket az üres padokat láttuk volna (Ugy van!), amiből megállapítható az, hogy nincsen meg ennek a nemzetgyűlésnek egyes pártjai között az a megértés, amely megértésre ma a legnagyobb szükség lenne, amely legindokoltabb lenne akkor, amikor ennyi idő után és ilyen idők után eljutottunk ahhoz a ponthoz, hogy az első költségvetést tárgyalhatjuk. Épen az elért eredmények azok, amelyek kívánatossá és indokolttá teszik azt, hogy valamennyiünket bizalom és remény tölthet el. Mert hiszen kétségtelen, hogy az útnak nem is nagyobb, de mindenesetre súlyosabb darabján már túljutottunk és én azt hiszem, hogy ma, amikor az előttem szólott egyik t képviselőtársam', Lovász János t barátom, azt mondotta, hogy a romokat takarítottuk el — igenis a romokat takarítottuk el és ez után nehezebb és felelősségteljesebb munka vár ránk: az építkezés munkája —, akkor azt mondom, hogy nem szabad elveszteni bizalmunkat és nem szabad erőinket szétforgácsolni, nem szabad erőinket felesleges pártpolitikai vagy egvéb célokért folytatott küzdelmekben elfecsérelni, hanem, igenis, azt épitőmunkára kell forditanunk. Ha meglesz bennünk a kitartás és az önbizalom, akkor az eddigiek alapján egészen kétségtelenül megállapítható az, hogy ez a nemzet, amely annyi megpróbáltatás s olyan irtózatos vérvesztés és megcsonkítás után idáig:, az első aranyköltségvetés benyújtásának napjáig eljutott, talpra is fog állani, aminek ninj csen nagyobb garanciája, mint mindannyiunk kitartása, de nincsen nagyobb veszedelme, mint j a demagógia. (Ugy van! Ugy van!) Épen azért, mert fejlődésben és átmenetben vagyunk, még rengeteg az ország baja. Ezeket I a bajokat gyógyítanunk kell és mindannyiunkNAPLO XXVIII. ;'.•;
