Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.
Ülésnapok - 1922-361
136 A nemzetgyűlés 361. ülése 1925. évi január hó 20-án, kedden. , Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Dréhr Imrei Dréhr Imre: T. Nemzetgyűlés! A magyar állam égy költségvetése fekszik itt előttünk, amely bizonyos vonatkozásaiban példa nélkül áll alkotmányos életünk történetében. A költségvetések rendszerint és más államokban sem engednék meg valami merész, szabad és merész szárnyalásait a fantáziának, mert hiszen az esetek túlnyomó többségében szigorúan megszabott keretek között kell mozogniok. Ez a költségvetés azonban, amely előttünk fekszik, bizonyos feltételek által még szigorúbban van determinálva. Mert hiszen nem szabad figyelmen kivül hagynunk azt, hogy e költségvetés megszerkesztésénél figyelemmel és tekintettel kellett lenni arra, hogy szigorúan azokhoz a keretekhez és lefektetett alapelvekhez alkalmazkodjék, amelyeket a szanálási program lefektetett. Mikor jelen költségvetés egyes adatait szigorú birálat és vizsgálat tárgyává tesziszük, tulajdonképen alkotmányos kötelességünket teljesítsük. Ma, mikor ezen alkotmányos kötelességünknek eleget akarunk tenni, nem szabad figyelmen kivül hagynunk az előbb elmondottakat. A szanálási periódus tudvalevőleg öt félévre terjed és ez alatt az öt félév alatt a magyar királyi kormány gazdálkodásának szig-oruan azok között a kőpartok között kell mozognia, amelyeket részére a szanálási programban jeles külföldi szakértők bevonásával kijelöltek. Bizonyára számos oly tétele van e költségvetésnek, amelyet mindannyian jobban szerettünk volna dotálni. Meg vagyok róla győződve, hogy a Ház minden egyes tagja szívesen látta volna pl. a tisztviselők jobb dotálását, a beruházások nagyobb mértékű fokozását Azonban e kívánságok terén nem mehetünk tovább, csak addig, ameddig a szanálás ezt megengedi és ameddig az adózó állampolgárok teherbiróképességét nem veszélyezteti. Maga a pénzügyminister ur is megelégedéssel állapította meg, hogy e költségvetés keretei nem lépik túl a szanálás kereteit. Én ezt, t. Nemzetgyűlés, elemi dolognak tartom és meg vagyok róla győződve, hog3 r e kötelességünknek, illetőleg kötelezettségünknek a jövőben is mindenkor eleget fogunk tudni tenni. Igaz, hogy sokan vannak, akik azt mondják, hogy nem a program a fő, amelyet akkor is követnünk kell, ha pusztulás jár a nyomában és azt mondják, épen ebből a kiindulópontból tekintve a dolgot, hogy a szanálás sem lehet öncél, amelyet akkor is követni kell, ha pusztulás jár a nyomában. Akik ezt mondják, legyenek meggyőződve arról, hogy mi is, ezen az oldalon, épen olyan jól ismerjük azokat a bajokat, amelyek ezt az országot sújtják, mi is épen olyan jól halljuk azokat a panaszokat, amelyek talán nem is jogosulatlanul hangzanak el, azonban mi, akik kezdettől fogva a szanálás mellett állottunk és arról voltunk meggyőződve, hogy más útja a kibontakozásnak nincs, ma is azt állítjuk, hogy ha ez nem következett volna be, akkor a pusztulás itt sokkal mélyebb járatú és a katasztrófa kiszámíthatatlan lett volna. (Ugy van!) És én látok valami örvendetes, valami megnyugtató momentumot abban, hogy ez az előttünk fekvő költségvetés igazolja a szanálási program realitását. Erről egyébként később bőven leszek bátor szólani. A politika hálátlan foglalkozás, mert úgyszólván naponta elölről kell kezdeni. Ezzel kapcsolatban eszembe jut az, amit Antonius mondott gyászbeszédében, hogy „rendszerint csak a rossz az, ami az embert túléli". Ha , ebből a szempontból nézem a kérdést, akkor talán közelebb jutok ahhoz a gondolathoz, amely a túloldalon ülő t. képviselőtársainkat vezeti. A magyar közéletnek az általuk képviselt rétegei ugyanis igyekeznek figyelmen kivül hagyni, vagy szándékosan elfelejteni a fejlődésnek azt a tagadhatatlanul nagy útját, amelyet mi a forradalmaktól, a forradalmak felelőtlen gazdálkodásától a mai napig, ennek az első aranyköltségvetésnek benyújtásáig megtettünk. Pedig, azt hiszem, nem kellene valami csodás képesség ahhoz, hogy visszaemlékezzünk arra, mi volt itt még nem is olyan régen, mi volt itt két-három esztendővel ezelőtt, mennyire bizonytalannak, kilátástalannak és mennyire meddőnek bizonyult minden küzdelem, minden jóakaratú szándék, amely itt konszolidáltabb állapotokat akart teremteni. Azt hiszem, könnyen emlékezetébe tudnám idézni a t. Háznak azokat a momentumokat, amelyek mellett mai állapotainknak képe megdönthetetlen bizonysággal mutatja, hogy túl vagyunk már azokon a megpróbáltatásokon, amelyeken keresztül kellett esnünk. Pedig ma még csak a kezdetén vagyunk. A kezdetén annak az útnak, amelyen járnunk kell és amely utón feltétlenül célhoz is fogunk érni, ha az erre való akarat mindannyiunkat áthatja. Annak, hogy a szanálás egy esztendeje alatt mekkora utat tettünk meg, meggyőző és megnyerő képét adta gróf Bethlen István ministerelnök ur (Éljenzés.) karácsonykor, egy német nyelvű hírlapi cikkében, amelyből legyen szabad néhány kiszakított sort idéznem : Milyenek voltak a közállapotok itt? — kérdi gróf Bethlen István — 1921-ben, amikor a kormány vezetésére vállalkozott. Bizonytalan belpolitikai állapotok — mondja a ministerelnök —, folytonos kormányválságok, vigasztalan parlamenti viszonyok voltak. Gazdasági helyzetünk napról-napra romlott. A termelés és pénzünk értéke folyton süllyedt. A háború és forradalmak által felkavart kedélyek még távolról sem nyugodtak meg. A menekültek ezrei, a pártpolitika, amely a vagónlakók nyomorúságából politikai tőkét kovácsolt, és az u. n. felelőtlen elemek zavargásai, az izgatott közhangulatba egyre ujabb mérget vittek be, amely alkalmas volt arra, hogy még jobban elmélyítse a társadalmi osztályok közötti ellentéteket. Ezeket a zavarokat természetesen még fokozta a királykérdésnek időszerűtlen felvetése. Külpolitikai helyzetünk épen oly vigasztalan volt. Szomszédaink a legnagyobb bizalmatlansággal voltak hozzánk. A kisentente vasgyürüje teljesen elzárta utunkat a külföldtől. — Megemlékszik a ministerelnök az „emigránsok" propagandájáról. Azután a békeszerződésekből folyó számos rendezetlen kérdést veti fel, amelyekből csak a nyugatmiagyarországi kérdést emliti példaképen. Mindezek tetejébe pedig itt volt Damokles kardjaként a jóvátétel. Ennek a helyzetnek sivár adottságaiból a ministerelnök ur az elkövetkezendő feladatokat a következőképen állapította meg: helyreállitása külpolitikai presztízsünknek, rekonstruálása gazdasági és pénzügyi életünknek és végül, a belső rend helyreállításával karöltve, politikai életünknek megfelelő organizálása. T. Nemzetgyűlés! Én azt mondom, hogy esak betegséggé fajult rosszakarat vagy feledékenység mondhatja azt, hogy ez a program örvendetes mértékben nem teljesedett be. Nem
