Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.
Ülésnapok - 1922-361
A nemzetgyűlés 361. ülése 1925. évi január hó 20-án. kedden. 135 mával, vagy bármilyen nemzetközi konferencián vagy népszövetségi ülésen, ahol a kisentente rosszakaratával szemben meg kellett védeni Magyarországot, Japánország sohasem feledkezett meg arról, hogy Magyarország barátja és minden igyekezetével azon volt, hogy pártatlan döntést provokáljon", (Éljenzés és taps a jobboldalon.), amikor ezt olvasom és amidőn tényleg ngy van, hogy a kisebbségek védelmében Japánon kivül alig vesz részt más állam és amidőn a magyar igazság néhány előkelő, nemes érzésű külföldi, különösen angol politikuson kivül alig érdekel valakit (XJgy van! Ugy van!) akkor azt tartom, hogy a tnráni gondolat (Éljenzés a jobboldalon.), a turanizmus eszméje nem a messze jövőben kéklő és a jelenre nézve meddő elgondolás és nemzeti sóvárgás többé, hanem olyan realitás, amely iránt annál inkább kell a magyarságnak érdeklődnie, mennél inkább magára hagyja és magától eltaszítja az a Nyugat, amelynek kultúrájáért és nyugalmáért, ezek védelmében, századokon át vérzett. Ezt az érdeklődést egyébként nemcsak külpolitikai szempontok indokolhatják, hanem turáni származásunk ifi. Mialatt itt. Európában a nyugati nemzetek azon fáradoznak, hogy hogyan gyengítsék meg Közép-Európa leghatalmasabb nemzetét, azt a német népet, amelynek az európai tudomány és kultúra olyan sokat köszönhet, azalatt Keleten Törökország, Marokkó, Tripolisz, Irak, távolabb Perzsia és India egyre hatalmasabb arányú mozgalmaikkal ostromolják azt az európai politikát, amely gazdasági érdekeinek egyoldalúságával és túlhajtásával, és a barbár bolsevizmus mikrobáival szervezetében, esetleg önmaga fogja nagyszerű kultúráját elpusztítani. Mindenesetre óhajtandó, hogy népünk széles rétegei is megismerjék a turanizmus gondolatát és hogy a keleti rokonnépeknél keressük azokat az érzelmi kapcsolatokat, amely érzelmi kapcsolatokat, a Nyugat nem akar megtalálni. (Éljenzés és taps.) A többi tárcák tételeivel, amennyiben módom lesz 1 cl s cl részletes vita alkalmával fogok foglalkozni. Ez alkalommal a t. Nemzetgyűlés engedelmével igen röviden csupán egy kérdésre óhajtok még kitérni. (Halljuk! Halljuk!) Számtalanszor elhangzott a szociáldemokraták részéről az a panasz, hogy a múltban is, de a jelenben is hiányoznak itt azok a szabadságjogok, amelyek a különböző társadalmi rétegek érdekeinek előmozdítására nélkülözhetetlenek és amelyek a demokráciának és az igazi alkotmánvosságnak nélkülözhetetlen előfeltételei. Ez a panasz, sőt több, ez a vád az Emberi Jogok fraucia Ligája előtt is elhangzott pár nap előtt (Halász Móric: Elég gyalázat!) az úgynevezett emigránsok jóvoltából és a liga határozatában azt az óhajtását fejezte ki, hogy a demokrata vezérek és tömegek mielőbb hatalomra jussanak, hogy Magyarország a maga részéről is beléphessen a demokratikus nemzetek közösségébe. (Kuna P. András: Kun Bélát már kipróbáltuk!) Természetesen egyetlen szavam sincsen a demokratikus Magyarország ellen. De ha a francia, liga ismerné a magyar történeti fejlődést és ismerné ennek a pártnak összetételét és másfelől magyar szempontból is meg tudná Ítélni Szende Pál és társai demokráciáját, akkor talán más véleményt alkotna magának a magyar viszonyokról is és arról a demokráciáról is, amelynek utolsó állomása itt Magyarországon a kouiuiunizimus lett. Arról sem beszélek t. Nemzetgyűlés, hogy mivé lettek ezek a közszabadság'ok, ezek a szabadságjogok a kommunizmus alatt; hiszen erről Szende Pál maga tudna bővebben beszélni. Csak azt említem meg, hogy amikor a kommunizmus alatt Szende Pálék voltak hatalmon a polgárság vakságának egyenetlenkedésónek és szervezetlenségének következményeként is, amikor tehát már őszintén beszélhettek, kétségtelen lett az, hogy ők ezekkel a szabadságjogokkal előzőleg is nemcsak éltek, hanem vissza is éltek oly célok érdekében, amelyek az egész magyar múltnak, a magyar nemzeti 1 ideológiának megtagadását jelentették és oly célok érdekében is, amelyek a francia liga elnökének Basch professzornak, az esztétika tanárának, azt hiszem, nem nyújtanának esztétikus örömöket, A kommunizmus napjaiban kétségtelen lett, hogy a kommunizmus a szabadságiosrok örve alatt évtizedeken át folytatott izgatásnak és gyűlölködésnek ^ eredménye is lett, amire én csak egyetlen ténnyel akarok itt rámutatni, annak a beszédnek egy részével, melyet Jászai Samu képviselő ur 1919 június 14-én mondott el, a Városi Színházban a Tanácsok Országos Gyűlésének megnyitó ülésén, amikor a gyűlést a szakszervezetek nevében üdvözölve, beszédének egyrészében a következőket mondotta. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) (Olvassa): „Ha nézzük a multat és tanulmányozzuk a szakszervezetek történetét, meg kell &|llapitanunk, hogy nincs Európában ország, melyben élesebben folyt volna az osztályharc, mint nálunk, ebben a kis országban. Midőn kitört a proletárforradalom', a szakszervezetek egyhangúlag elhatározták, hogy melléje állanak és mondja valaki, hogy nem teljesítették kötelességüket. A szakszervezetek továbbra is akarnak működni a Tanácsköztársaság érdekében és fognak működni. Az a meggyőződésem, hogy a szakszervezetek a múltban a kapitalizmus ellen a legélesebb osztályharcot folytatták, a jövőben pedig Tanácsköztársaságnak, legjobb, legerősebb támaszai lesznek". T. Nemzetgyűlés! Nem gondolok arra. hogy a magyar munkásság terhére irjam ezt a beszédet. Sőt tovább megyek, még a szakszervezetek ellen sem akarok hangolni e beszéd felolvasásával, mert tudom, hogy a mqdern gazdasági életben a szakszervezetek megfelelő vezetés mellett szükséges és hasznos intézmények. De sok minden egyéb mellett rámutat ez a beszéd arra, hogy mire használhatók fel a szabadságjogok, hogy miért kell minden jognak észszerű korlátjának is lenni és rámutat ez a beszéd arra is, hogy miért volna szükség a polgári pártok megértésére, az ea:ész magyarság összefogására és szociális szellemmel való eltöltésére a gyűlölködésnek azzal a szellemével szemben, amely csak öt év előtt dicsekedett itt munkája eredményével, amïkor a bolsevizmus vörös rongyait lobogtatta itt, miután előbb letépte a nemzeti színeket és meggyalázta a nemzeti szellemet. (Ugy van! Ugy van!) Bármilyen is legyen ma a parlamenti helyzet, amikor ebből a költségvetésből elsősorban a szomorü magyar sorsot olvasom ki, nem tudom feladni a reményt arra nézve, hogy a múlt eseményekből ne tanuljon mindenki, hogy ne mérlegelné mindenki ennek az országnak, szomorú helyzetét és ne igyekeznék közös munkával a jobb magyar jövendő felépítésére. Ettől a megértéstől függ. hogy a magyar élet ujjongó megujjulás lehet-e vagy borongó vergődés és hogy a szomorú imiagyar jelenből a. jövő kincseit bányásszuk-e ki. vagy lehangoló sejtelmei ti A költséffvetést a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés és taps, — A szónokot számosan üdvözlik.)
