Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.

Ülésnapok - 1922-361

134 A nemzetgyűlés 361. ülése 1925. évi január hó 20-án, kedden. dést 1923-ban felhozta Czettler Jenő t. képviselőtársam is, és a múlt hó folyamán itt lefolyt indemnitási vita alkalmával Wolff Károly t. képviselőtársain is. Mert azt szeretném, ha a derék magyar munkásnépeu valóban segítene a földreform, és mert meggyőződésem az, hogy magában ez a törvény és hozzá minden jószáudéku végrehajtás is csak félmunka marad, és nem fog a magára hagyott kisembereken segíteni és mert ebben ujabb szociális bajok veszedelmét látom, azért ezt a kérdést ismételten tanulmányozásra ajánlom a földmivelésügyi ministeriumnak. Még mindig nem késő ennek a kérdésnek rendezése, de hogy a kérdés komoly tanulmányozása most szükséges, azt beláthatja mindenki. És mindenesetre jobb e kérdést most tenni komoly megfontolás és tanulmány tárgyává, mint akkor, mikor a kiosztott földek inkább pipacsot, mint búzát fognak teremni. (Uffjj van! a jobboldalon.) Hogy ezek az én aggodalmaim nem alaptalanok, azt egészen röviden egy adattal is igazolni fogom. Egy tiszaszentimrei földniivésnek elsőosztalyu 1 katasztrális hold földjén az idei nagyszerű időjárás mellett 14 q búzája termett, amelyet 57 buzakeresztbe takarított be. Ennek az 1 katasztrális hold földnek termelési, illetve bemunkálási költsége a következő kiadásokkal történt. A föld egyszeri megszántásáért fizetett 70 kg* búzát, boronálásért és vetésért 50 kg-ot. Vetőmagja volt 120 kg búza, cséplésért a szokásos 8%-ot fizette. Ez 112 kg. A termésnek géphez való szállításáért, 250 m távolságra, fizetett keresztenként 2 kg búzát, ez 114 kg búza. A szalmának visszaszállításáért ugyanannyit. Adóért a 12 korona katasztrális tiszta jövedelmű ingatlan után fizetett 50 kg búzát. Ez összesen 630 kg búza. Ha ezt a földet ez a kisember a föld birtokreform során kapja meg, ugy még fizetnie kellene évi bérben 12 korona kataszteri tiszta jövedelem után 120 kg-ot és ha ennek a prima földnek _vételárát 50 q búzában állapítaná meg a biróság* — ami nem sok egy tiszántúli katasztrális hold földért —, és ha törlesztésre is gondol, amire 14 mázsás termés mellett okvetlenül kellene is gondolnia, akkor ezen a címen 500 kg büzát kellene a 14 q búza terméséből _ levonni. Vagyis a 14 q búzából 150 kg búzája marad, ha a törlesztésre is gondol és ha a jövővel egyáltalában nem törődik, akkor 650 kg búzája. Ez esetben azonban csak egyszer szántott, és minden gazdaember tudja, hogy az mit jelent, a termést csak 250 m távolságra szállította el és 14 q búzatermése lett. Ha kétszer szánt, ha távolabbra szállít és ha csak közepes termése lett volna, elsőosztalyu földje mellett is — akkor, amikor magának gazdasági instrukciója nincs — feltétlenül ráfizetett volna a termelésre. Ezeket a bemunkálási költségeket tehát a kisember el nem bírhatja, a kisfogatos ember pedig — ahogy nálunk Tiszántúlon nevezik — olcsóbban el nem végzi és ha valamivel olcsóbban végzi is el, ez csak néhány kilogram, 20—30 kg búzát jelent, ami semmit sem ront le annak megállapításából, hogy ilyen termelési költségek mellett még- közepes termésnél is lehetetlen a kisembernek kijönnie. Ezért félmunka szerintem a földbirtokreform, ezért félek én attól, hogy nem egyedül Ludwig János tiszaszentimrei ember fog ennyi eredménnyel, illetve ennyi eredmény telenséggel gazdálkodni és ezért ajánlom e kérdés komoly megfontolását, nemcsak a földmivelési kormányzat figyelmébe, hanem mindazon pénzügyi és közgazdasági faktorok szives jóindulatába is, akik agrárországunk termelő erőinek kifejlesztését fontos közgazdasági, sőt eminens nemzeti érdeknek tartják és akik adnak arra. hogy a derék, jóravaló magyar népet ez a földbirtokreform valóban megsegítse, és ne csak ujabb elégedetlenség forrása legyen. A külügyi tárca költségvetésénél eszünkbe jut az elszakított Erdély, a trianoni Felvidék és legaktuálisabban a trianoni Horvátország és azt kérdezhetjük az elszakított részek bármelyikénél is lefolyt események után, hogy hihet-e még valaki józanul és komolyan a wiisoni gondolatban, hilieti-e még A-alaki komolyan azt. hogy ezek a szomszédos kis ^ nemzetek valóban testvériesülni akartak az ő testvéreikkel, a mi volt nemzetiségeinkkel? Alig hiszem, hogy az egy Seotus Viator-on kívül komolyan hihetné ezt még valaki. Volt nemzetiségeinkkel szemben már fel sem vetem ezt a kérdést. Hiszen Juriga Nándor, aki itt. ezen a helyen a boldog időkben abban kereste az ő különös boldogságát, hogy boldogtalanoknak tartotta a mi derék és jó tótjainkat, már azt mondotta volt az ő szláv testvéreiről, a csehekről, hogy csupán egyetlen tisztességes cseh volt. Nepomuki Szent János és azt is a Móravába dobfák a többiek. Az erdélyi románság képviselői, akik itt olyan hangosak voltak és akik a forradalom alatt olyan lázasan siettek Gyulafehérvárra, hogy 1918 december 1-én ott kimondják a

w Komániához való csatlakozást, ezek a vezető románok is most igen csendesek a Romániáért való hevülésben, amióta benn hevülnek Romániában. A horvát nacionalizr mus inkább az orosz internaeionaléval kacérkodik, semhogy tovább birja már az ő szláv testvéreinek halálosan szorongató ölelését. Hiheti-e valaki ezek után, hogy az elszakított részek boldogabbak lettek? Alig hiszem. És amidőn a bolsevizmus ellen egy blokk van alakulóban, amelyben egymásra találnak a tűz és a víz, a szerb és a bolgár is, alig értem meg, hogy elsősorban is reánk nem gondol az entente ennél a blokknál, hogy nem gondol a magyarra, amikor a magyar lélek hűségénél, a magyar szív bátorságánál, a magyar ököl erejénél és egész Magyarország földrajzi fekvésénél fogva a legtermészetesebb szövetkezés előfeltételei itt adódtak volna meg. Alig érthető meg, hogy még mindig ezeknél az annyi bajjal küzdő kis szomszéd államokban látja a maga érdekeinek támogatóit, illetve a mag-a érdekeinek eszközeit. Hiszen találkozunk már mi is némi szimpátiával a Nyugaton, de ez a szimpátia sohasem megy tovább, csak addig, amig a Nyugat vélt érdekeinek megfelel. (Ufjy van! Ügy van!) Ezért vélik sokan azt, hogy ha nem akarunk dicstelenül elsorvadni, igazságunkba vetett hitünk idealizmusa mellett, akkor nekünk is barátokat kell keresni, amint most mondani szokták, orientálódnunk kell és pedig- arrafelé, ahol az érdekek a mi érdekeinkkel azonosak; ahol épen ezért észreveszik a magyar lelket, a magyar szivet és a magyar öklöt is. Sokan azt mondják, hogy Olaszország és Lengyelország* érdekei volnának azonosak a mi érdekeinkkel. Lehet, de mindig fennáll az a nagy kérdés, vájjon Európa jelenlegi labilis helyzetében egyáltalában lehetséges, vagy tanácsos volna-e ez a politika? Amidőn azonban én japán tanár, Imaoka Dsuicsiro egy cikkében azt olvasom, hogy „a Szibériában levő magyar hadifoglyok bánásmódjában, a határkiigazitó bizottság ülésén, az Erdélyben elkövetett oláh atrocitásokat felülvizsgálóbizottságban, az 1923. év januárjába a történt oláh-magyar határincideus alkal-