Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-332
86 À nemzetgyűlés 3,32. ülése 1924. évi novemher hó 7-én, pénteken. gunk jönni, akik némileg ismerjük a város ügyeit és nagyon szívesen fogunk akármelyik oldalról felvilágosítást nyújtani bizottsági tagtársainknak. Az a félelem tehát, amely ebben a tekinteben megnyilvánul, nem alapos. Én különben sem félek, ha a szociáldemokraták bejönnek a törvényhatósági bizottságba. Bizom a szociáldemokraták ügyszeretetében, magyar hazafiságában, bízom abban-, hogy ők velünk egyetértésben (Peldl Gyula: Bécs példája mutatja!) velünk együtt fognak igyekezni a főváros lakosságának vitális érdekeit minél jobban kielégíteni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőhaloldalon.) A főváros ügyeinek intézése niindenekelőtt azt igényli, hogy különös megértéssel viseltessünk főleg a szegénysorsu lakosság érdekei iránt, (Igaz! Ugy van! « szélsőbaloldalon.) Az a jómódú ember valahogy csak megél. Mi bizton megtaláljuk azt az utat, amely arra vezet, hogy a főváros lakosságának a választások alkalmával velünk szemben megnyilvánuló bizalmát meg is szolgáljuk azzal a becsületes városigazgatással, amelyet a városházán fognak végezni. Azt hiszem, hogy a szociáldemokraták nincsenek is oly nagy számban a választók között, vagy legalább a múltban nem voltak oly nagy számmal, hogy veszélyeztetnék a törvényhatóság polgári többségét. Azt hiszem, pár évvel ezelőtt aránylag sokkal kevesebben voltak s ha megszaporodtak, ez főleg annak a rezsimnek köszönhető, amely az utóbbi időben az egész országban és itt a fővárosban is uralkodott. (Igaz! Ugy van! a balés szélsőbaloldalon. — Szilágyi Lajos: Bethlen a legjobb szocialista agitátor! — Propper Sándor: Sőt bolsevista agitátor is! — Zaj jobbfelől.) A szociáldemokratákkal szemben a legjobb polgári politika az, ha iparkodunk a nagy tömegek életérdekeit minél becsületesebb, mi'nél szakavatottabb szociális politikával kielégíteni. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Én: tehát a szociáldemokratákkal ilyen harcba hajlandó vagyok menni. De ahhoz, hogy mindenféle mesterkedésekkel olyan törvényeket hozzunk, melyek a választók szabad akaratát azért nem engedik megnyilatkozni, hogy kevesebb szociáldemokrata jöjjön be, nem vagyok hajlandó hozzájárulni 1 . Ezért nem járulok hozzá a donúcilium kikötéséhez sem. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következikl Hebelt Ede jegyző: Pikler Emil! Pikler Emil: T. Nemzetgyűlés! Előttem felszólalt Bárczy igen t. képviselőtársain beszéde szinte reflektorszerül eg megvilágította azt az óriási különbséget, amely egy európai szellemű, a nép igaz javát szivén viselő polgár felfogása és ama polgári ideológia között áll fenn, amelyet Wolff Károly képviselő ur és társai követnek és hirdetnek. T* Nemzetgyűlés! A szőnyegen lévő törvényjavaslat 2. §-a a legdurvábban beleütközik abba a demokratikus színvallásba, melyet a ministerelnök ur legutóbb Genfben hirdetett. (Propper Sándor: Azt már maga is elfelejtette! A határon kipakolta a csomagból!) Ez a szakasz, akármilyen módon igyekezett is Petrovácz képviselő ur beszédében indokoltnak feltüntetni, nem egyéb, mint a reakciónak, sötétségnek, maradiságnak dokumentuma. Petrovácz képviselő ur igyekezett az országgyűlési, illetőleg nemzetgyűlési és községi választójog között differenciát kimutatni; igyekezett kimutatni azt, hogy egészen más szempontok irányadók az országgyűlési, illetőleg nemzetgyűlési választójog statuálásárfál, mint a községi választójog statuálásánál. Hiszen lehet beszélni arról, hogy azok a polgárok és azok a lakosok, akik a város ügyeibe beleszólnak, csak akkor szóljanak bele ezekbe az ügyekbe, amikor életérdekük és érzésük egyszersmindenkorra odaköti őket ahhoz a röghöz, ahhoz a városhoz, ellenben az ország lakosai bárhol vannak, s a gazdasági válság vagy egyéb kényszerítő okok akárhova vetik őket, az ország ügyeibe beleszólhatnak. Csakhogy nagyon helyesen és bölcsen mutatott rá Bárczy igen t. képviselő ur arra, hogy a város iránti szeretet, a városhoz való ragaszkodás, a városi kultúrába való beolvadás és az, hogy valaki igazán városi ember legyen a szó legnemesebb értelmében, nem attól függ, hogy mennyi ideje lakik a városban, mert el lehet képzelni — amint Bárczy képviselő ur világosan ki is mutatta —, hogy ha valaki négy, öt vagy hat hétig van csak Budapesten, megszereti a várost s annak hű polgára akar lenni, teljesíteni akarja vele szemben kötelességét s ha meg* van az erkölcsi és szellemi judiciuma és szellemi képessége arra, hogy megítélhesse, mi jó ennek a városnak, mi alkalmas e város ügyeinek előbbrevitelére, akkor inkább adom meg neki a szavazati jogot, mint annak, aki 15—20 év óta lakik itt, de bornírt ember és sem erkölcsi, sem szellemi képessége nincs arra, hogy megitélhesse, mi jó ennek a városnak és mi nem. Ezért volt igaza Bárczy István és Vázsonyi Vilmos képviselő uraknak abban, hogy a domicilium kérdése teljesen indokolatlan, helytelen és azt el kell ejteni. Petrovácz képviselő ur azt mondja, hogy a városokban másféle választójognak kell lenni, mint az országban. Nézzük, hogyan van ez a külföldi nagy metropolisokban, Bécsben, Berlinben, Kopenhágában, Stockholmban, Parisban stb. Mutassanak nekem még egy európai nagyvárost, ahol hatéves domicilium van. Hiszen Bécsben láttuk, hogy a legutóbbi nemzetgyűlési választások alkalmával ejtették meg a községi választásokat is. Aki Bécsben leszavazott a nemzetgyűlési képviselő jelöltre, az egyúttal leszavazott a községtaiiács jelöltjeire is. Szóval ott egyszerre történt a választás és ott semmiféle differenciálódás nincs az országgyűlési, illetőleg nemzetgyűlési és községi választójog között. A domicilium kikötése mindig igazságtalan, de különösen igazságtalan Magyarországon a mai viszonyok között, amikor gazdasági válság közepette élünk, amikor az exisztenciák nem stabilizálódhatnak egy helyen, s amikor nemcsak a munkásnak — akinek tragikuma az, hogy a konjunktúra változása szerint és pedig nemcsak az általános konjunktúra, hanem az egyes iparágak konjunktúrájának változásai szerint is kell lakóhelyét áttennie — mondom, nemcsak a munkásnak kell egyik helyről a másikra költözködnie családjával, hanem ugyanilyen szerencsétlen helyzetben van, ha talán kisebb mértékben is, az iparos és kereskedő is, aki itt kénytelen bezárni a boltját és elmenni Székesfehérvárra, Miskolcra, vagy máshova, ahol rokonai és ismerősei vannak s ott igyekszik uj exisztenciát teremteni, a viszonyok változása után pedig visszajön Budapestre. Ha Székesfehérvárott lakik is, szerető szívvel gondol vissza Budapestre és ragaszkodik ehhez a városhoz, hiszen csak épen exisztenciájának megmentése végett ment el, de bizonyos idő múlva visszajön. Ha az elköltözés
