Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-332

A nemzetgyűlés 332. ülése 1924. hogy az a becsületes választási rendszer, amelynél a választóknak nem kell utána járni, hogy választójogot kapjanak (ügy van!' a szélsőbaloldalon), mert ezt hivatalból is meg lehet állapítani. Miután pedig a domieiliumot hivatalból nem lehet megállapítani, ez magában hordja a visszaélés lehetőségét. Minthogy azok, akiknek országgyűlési választójoguk van, inár két éve itt laknak, mert az 1922. évi adatok alapján állították össze 1923-ban a választók névjegyzékét és ezen az alapon lehet 1924-ben szavazni, ez tehát már egymagában kétévi ittlakást jelent; azt hiszem tehát, a leghelyesebb lett volna a domieiliumot egyáltalában elhagyni. őszintén szólva, még azt sem tartom igazságosnak, hogy ezen a téren azután kivételek történjenek, amelyek szintén meglehetősen ötletszerűen vannak összeszedve a választójogi rendeletben. Mert ha egyszer kikötjük a domieiliumot, akkor tessék azt mindenkivel szemben kikötni. Ez a becsületes és az egyenlő jog szempontjából megkívánt eljárás. A magam részéről tehát, amint mondtam, nem fektetek túlságos súlyt a domicilium kikötésére, sőt ha lehet, azt proponálom, méltóztassék ezt elejteni. A t. Nemzetgyűlés engedélyét kérném ahhoz, hogy ezzel kapcsolatban lehető rövidséggel kitérjek néhány megjegyzésre, amely az általános vita folyamán elhangzott, amelyben azonban sajnálatomra, az elnökségnél történt bejelentés mellett részt nem vehettem, mert nem voltam Budapesten. Kérem a Nemzetgyűlés engedélyét, hogy ezekre a kérdésekre röviden kitérhessek. Elnök: Kérdem a Nemzetgyűlést, méltóztatnak-e megadni az engedélyt Bárczy István képviselő urnák ahhoz, hogy a tárgytól eltérhessen'? (Igen!) Ily értelemben mondom ki a határozatot. Bárczy István: Az általános vita folyamán elhangzott beszédeket elolvastam. A felszólalók közül főleg Wolff Károly képviselőtársam gyakorolt bizonyos kritikát a városigazgatásnak arról a korszakáról, amelyben én vezettem a város közigazgatását. Méltóztassanak tehát megengedni, hogy ezekre az észrevételekre válaszoljak. Konstatálom, hogy az a kritika, amelyet ő beszéde elején jelzett és amelyben a város múlt közigazgatását részesítette, aránylag nem is sok kifogásolnivalót talált, mert hiszen a lényeges dolog inkább a kölcsönpénzeknek kérdése volt és a kritika inkább olyan dolgokra vonatkozott, amelyek nem is annyira az elmúlt korszakra, mint inkább a háború alatti és különösen közvetlenül a háború utáni időkre tartoznak, amelyekben nem én vezettem a főváros ügyeit. Mindenekelőtt a kölcsönpénzeket illetőleg általában fel kell világositanom azokat, akik városigazgatási kérdésekkel nem foglalkoztak, hogy az a közkeletű mondás: kölcsönpénzt könnyű fölvenni, de nehéz visszafizetni, nem mindenben áll meg. Mert pl. próbáljon meg most valaki nagyobb kölcsönt felvenni; azt hiszem, ez sokkal nehezebb volna, mint visszafizetni. Ahhoz, hogy kölcsönpénzt adjanak valakinek vagy egy közületnek, az szükséges, hogy az illető a múltjában bizalmat szerezzen ahhoz, hogy neki kölcsönt adjanak. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A mi adminisztrációnk megszerezte, mondhatjuk, az egész világon, azt a bizalmat, amely alkalmas volt arra, hogy nekünk kölesönt adjanak. (Ugy van! a szélsőévi november hó 7-én; pénteken. 85 baloldalon.) Őszintén szólva a kölcsön felvételének csak egy hibája volt, amit azonban csupán szerencsétlenségnek lehet mondani, hogy t. i. azt külföldön kötöttük meg. Engem annakidején épen az vezetett — és bevallom, ez nem minden célzatosság nélkül való volt —, hogy a főváros igazgatását mentesíthessem a magyar pénzintézeteknek, bankoknak befolyásától. Addig, amíg nem én vettem át a főváros ügyeinek vezetését, a magyar pénzintézetek adták a kölcsöntőkét a fővárosnak. Miután különösen abban az időben láttam, hogy a kölcsöncímleteknek itt való elhelyezése amúgy sem lett volna, lehetséges, a bankok is a külföldről hozták volna be azokat a tőkéket, amelyekre a városnak lett volna szüksége, abban a meggyőződésben voltam, hogy a város így olcsóbban jut a pénzhez és amellett mindenesetre függetlenebb lesz ama befolyásokkal szemben, amelyeket a főváros közigazgatásában épen akkor, amikor átvettem a főváros vezetését, meglehetősen éreztem. Különösen állott ez azokra a nagy vállalatokra, amelyek részben a bankokkal voltak összeköttetésben, amelyek a közszolgáltatásokat hosszabb időkre bérelték és amelyek alól való felszabadítás szintén egyik programpontom volt. Ezek a külföldi kölcsönök a világháború következtében nagyon súlyos teherré váltak a főváros közönségére nézve. De sem erről nem tehetek, hogy világháború lett, sem arról, hogy nem láttam előre azt, hogy világháború lesz, mert ezt senki nem látta előre. Különben azok, akik adták a kölcsönt, szintén nem adták volna, ha érezték, yagy gondolták volna, hogy ilyen eset lehetséges. De mondom, ettől eltekintve, tisztában kell lenni azzal, hogy a kölcsönök igénybevétele nem büntetendő, vagy kárhoztatandó cselekmény egy városnál, küH lönösen olyan városnál, mint Budapest, amelynek lakossága meglehetős nagy arányok szerint emelkedett. Hogy egyebet ne mondjak, minden évben lényegesen kellett szaporítani az iskolák számát, nem ugy, mint most, ahol a tanulók száma fogy. Abban az időben a tanulók száma évről-évre gyarapodott és nekünk kellett gondoskodnunk helyről. Ha nem építettünk volna iskolát, akkor — ugy mint a régebbi időben történt (Pikier Emil: Inkább hiszek Bárczynak, mint Petrovácznak! — Petrovácz Gyula: Ugyanazt állapítja meg, mint én!) — bérházakban helyezték volna el az iskolákat. A bérházaknak bére, átalakítása és visszaalakítása sokkal drágább rendszer volt, mint a legdrágább iskola építése. Amellett ugyebár, fokozta volna ebben a városban a lakásszükséget, amely abban az időben is nagyon érezhető volt. Egyszóval, egy nagy város háztartásában kölcsönpénzre, rendes adminisztráció mellett állandóan szükség van. Anélkül nem lehet adminisztrálni. (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Mindez tehát nem megy könnyelmű adósságcsinálás számba. A képviselő ur azt is felhozta, hogy a befektetések 60 százaléka nem volt jövedelmező, nem volt produktiv. Ezt a százalékot ugyan nem vizsgáltam át, de ezek a megállapítások; csak látszólagosan állanak meg. Igaz, hogy vannak beruházások, amelyek anyagi jövedelmet nem hoznak, de visszatérve arra az esetre, amikor a népoktatási kötelezettség alapján nekünk a jelentkező népiskolai tanulókat el kellett helyeznünk, ha nem építünk