Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-332
A nemzetgyűlés 332. ülése 1924. évi november hó 7-én, pénteken. 83 hogy Vázsonyi t. képviselőtársam a tegnapi napon beszédében a választói összeírásnak egy olyan módját jelölte meg, amelynél, általa érthetetlen módon nem tud konkrét forrásokra mutatni, vagy nem tud olyan könyvet felmutatni, amelyből megállapitható lenne, kik azok, akik választók lehetnek. Vagyis valahogy persziflálta t. képviselőtársamnak azt a megállapítását, hogy ő a választójog kiszélesítése érdekében egyrészt az adókönyveket, másrészt a rendőri nyilvántartást igen alkalmasnak minősítette. Az általános kereseti adóról szóló adókönyvek legalábbis nagy zömét feltüntetik a választójogosultaknak. Vázsonyi t. képviselőtársam nem ugy gondolta a kérdést megoldhatónak, hogy mindenki választó legyen, aki az adókönyvekben szerepel, s ezzel most már ki van merítve ezeknek a száma, hanem ugy gondolta, hogy a jogosultaknak nagy zömét hozzá lehet ezzel juttatni a választójoghoz. Ép ilyen forrás erre a rendőri nyilvántartás is és egyáltalában mindazok a hatósági forrásmunkák, amelyekből megállapitható valakinek a választói jogosultsága anélkül, hogy maga a választó élne igazolással. Nem lehet tehát azt mondani, hogy Vázsonyi t. képviselőtársam ebben a kérdésben megfoghatatlan utat jelölt meg. Sőt ellenkezőleg! Nagyon is kézenfekvő módokat ajánlott és a hatóság kötelessége, hogy még akarata ellenére is választójoga élvezetébe juttassa a választójogosultat, nem pedig az a helyes, hogy az illető választójogosult szaladgáljon választói* jogának érvényesítése érdekében. Az egész kérdés lényege az, hogy a t. keresztény községi párt minden módon megakadályozni igyekezett azt, hogy Budapest választó közönségének nagyrésze élhessen alkotmányos jogával. Ebből a célból történt a választói névjegyzékek fogyatékos öszszeállitása is ós hiába tiltakoznak a keresztény községi párt tagjai az ellen, hogy ők a választói névjegyzékek összeállításának ilyen formában való meghamisításában résztvettek, mert az összeállítást aző közegeik végezték. Hogy ez nem volt jóhiszemű, azt bizonyítják azok a kiáltó esetek, amelyek a komikumig mentek, hogy — mint említettem —, Vázsonyi Vilmost azon a címen, mert az egyik uccából a másikba költözött, kihagyták a választói jogosultak közül, és nem igaz az, amit t. képviselőtársam mondott, hogy abban az időben Vázsonyi Vilmos! külföldön tartózkodott, mert abban az időben épen a legirtóbb hadjáratot folytatta Budapesten a választói névjegyzék meghamisítása ellen, ami't nagyon jól tudtak az összeiró küldöttségek. De kihagyták, amint emiitettem, dr. Teimesváry Rezső egyetemi magán : tanárt is. Ezt a nevet azért emlitem, mert érdekes, hogy milyen véletlen találkozása van itt a körülményeknek; ez az egyetemi tanár egyúttal székesfővárosi kórházi főorvos is, akiről tehát Budapest székesfőváros polgármesterének, mint az egészségügy legfőbb őrének is tudomással kellett birnia, aki azonkivül a Királyi Orvostársaság főkönyvtárosa, és akit ugyanabban az időben, amikor kihagyták, a kultuszminister ur egy ginekológiai kongresszusra küldött ki Lipcsébe, hogy ott a kormányt képviselje. (Györki Imre: Azonkívül nem zsidó?) Azonkivül zsidó! A magyar kultusminister ur kiküldi ezt az orvost, hogy az orvosi tudományt a külföldön képviselje és ugyanakkor megkapja róla azt az értesülést, hogy az illető nem végezte el a négy elemi iskolát. A magyar kormányt tehát külföldön egy olyan ur képviselte, aki a négy elemi iskolát nem yégezte el és mégis megbízta őt a kormány azzal, hogy a legkiválóbb orvosok társaságában képviselje külföldön a magyar orvostudományt. Ha pedig nem végezte el az orvosi pályát, akkor kuruzslásért is meg kell indítani ellene az eljárást, mert csak az lehet orvos, akinek diplomáját nosztrifikálják ; a kórház igazgatóságának is azonnal vizsgálatot kellett volna indítania és meg kellett volna őt fosztani főorvosi állásától, továbbá meg kellett volna fosztani az Orvostársaságnál viselt főkönyvtári állásától is. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Ezt csak annak illusztrálásául mondtam el, hogy micsoda komikum származik abból, ha az elfogultság és gyűlölet odáig terjed, hogy meggondolatlanul irtja ki a választók egész tömegét és ebbe a tömegirtásba belekerülnek ilyen nagy és nemes értékek, mint orvosok, tanárok, ügyvédek egész sorozata. Ezekután azt mondja a községi párt, hogy nekik semmi közük nincs ehhez a szavazatirtáshoz, azt mondják, hogy a meghamisítást nem is az ő megbízottaik végezték, hanem eredetileg megvoltak ezek a hamisítások, és felolvastak itt érdekes hangzású neveket, hogyan csempészték be ezek magukat a választói jogosultságba, igazolván jogosultságukat rendőri bejelentőlapokkal, házmesteri kimutatásokkal és kézbesítői lapokkal, s hogy olyanok csempészték be magukat, akik vidéken laknak és csak munkahelyük Budapest. Ne méltóztassék ezt a játékot folytatni a jóhiszemű közönséggel! Mi három esztendeig küzdöttünk bent a törvényhatóságban az urak ellen, mi nagyon jól tudjuk, hogy önök milyen eszközökkel szoktak harcolni, mi a legbecsületesebb, minden érvvel alátámasztott küzdelmünkben, találkoztunk az önök rosszhiszemű, mindent meghamisító modorával, amellyel minden érvet agyon akartak ütni s csupán a jelszavas politikájukkal tudják magukat érvényesíteni, gyűlöletükkel akarják hatalmukat biztosítani. Ez itt a fővárosban nem lehetséges. Mi koronatanúi vagyunk annak, hogy a községi párt milyen végzetes munkát folytatott ott a városházán. Ennek meg kell szűnni és a többségi párt se hallgassa áhítattal azokat a megjegyzéseket, amelyekkel a keresztény nemzeti elv védelmére állanak ezek az urak, mert ott a városházán nem ez az elv érvényesül. Amikor pedik ők azt mondják, hogy mennyi zsidó volt a városi törvényhatósági közgyűlésen, csak arra utalok, hogy épen az ő rezsimük volt az, amely a városi munkálatok kiadásánál azt az álláspontot foglalta el, hogy az árajánlatok közül nem a legolcsóbbat fogadja el, hanem az ő érzése szerint azt — még ha drágább is —, amely keresztény nemzeti szempontból megfelelőbb, s az történt, hogy az általuk kivánt keresztény vállalkozóknak adták ugyan oda a munkálatokat, de azok a. munkálatokat, azután strómanokkal végeztették el. Micsoda keresztény szellem az, amely egyfelől tiltakozik az ellen, hogy a törvényhatósági bizottság tagjai között zsidók voltak a múltban, most azonban a keresztény törvényhatóság fogja magát és a munkálatokat keresztény vállalkozóknak adván ki, alkalmat ad. arra, hogy zsidók végezzék el a munkát? Ez sokkal erkölcstelenebb, mint ahogyan önök ezt a kérdést tárgyalják és ahogyan itt beállitani akarják.
