Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-351

674 A nemzetgyűlés 351. ülése 1924, litikai és erkölcsi presztízsének csorbítására. Az is való tény, hogy politikai erkölcsbiráinknak nem. mindegyike gáncsnélküli lovag (11 gy van), mert méltóztassék elhinni, hogy nem mindig az a legjobb, aki mindenkit rossznak tart, és nem mindig* az a rendőr, aki legjobban kiabálja a tolvajt, (Ugy van!) Nem is a Désy Zoltán típusából valók ezek az urak valamennyien, igen alapos lévén a gyanú, hogy nem annyira a közélet megtisztításának és meggyógyitásának fanatikus ösztöne, mint inkább a botrányhajhászat, sőt talán embervadászat sarkalja őket. (Ugy van! a jobboldalon.) Azt is gondolom, hogy nem minden úgynevezett közéleti purifikátor szereplése rokonszenves, aki pl. hamisitott levelekkel operál (Ugy van ! a jobboldalon.), aki ugy kezd ember- és pályatársának kitisztításához, hogy fog egy nagy fecskendőt és tintát fecskendez a szerencsétlenre, aki azért feszeget paüamaü gyeket, mert be lehet mártani Pétert, de be lehet feketíteni Pált is, sőt a keresztény intranzigencia nevében némi árnyékot lehet vetni — mondjuk — Gyulára (Ugy van!), a jóbarátra is, akiről pedig legádázabb ellenfelei és ellenségei is elismerik, hogy jellem dolgában makulátlan (Ugy van !), nem általános szimpátiát kelt purifikátori szereplésében. (Ugy van !) Ami pl. engem illet, megvallom, pedig őszinte rajongója vagyok a közélet tisztaságának, nem adózom csodálattal és elismeréssel Friedrich István képviselőtársam purifikátori tevékenysége irányában sem. (Bessenyeii Zénó: Már az ellenzéken is haragusznak Friedrichre?) — Mozgás. Halljuk! Halljuk! — Elnök csenget.) Abból sem csinálok titkot, hogy Friedrich István képviselőtársam rámi azt a benyomást teszi, hogy inkább örül az ilyen panama-históriáknak, sem hogy véreznék a szive miattuk. Ezeknek kapcsán ugyanis beszéltethet magáról és játszhatja az enfant terrible szerepét. Egyebekben ne méltóztassanak azt g-ondolni, hogy én animozitással és ellenséges indulattal viseltetem Friedrich István képviselőtársam iránt. Nem, csak sajnálom. Soha embert a történelem és a szerencse nem hordott ugy tenyerén, mint őt. (Ugy van ! Ugy van ! a, jobboldalon.) Jött egy forradalom, és ő államtitkár lett kinevezés nélkül (Mozgás a jobboldalon. Halljuk! Halljuk!), jött egy ellenforradalom, és ő kormányelnök lett az ellenforradalmi érdemek és saját becses énjének kockáztatása nélkül. A rizikót ugyanis mások: Csilléry, Schnetzer. Bleyer, Wolkenberg vállalták ; ő egy gesztussal és azzal a szerény kijelentéssel vette biztokába az ország első közjogi méltóságát : Fiuk én leszek a ministerelnök ! (Derültség és taps a jobboldalon.) így lett kormányelnök, sőt később ennél is több : jogforrás (Derültség.), a nemzeti szuverenitás megszemélyesítője és hordozója. (Derültség.) Szinte csodálom, hogy politikai pályafutásának zenitjén nem ismételte az egykori francia király büszke szavait : L'état c'est moi ! — én vagyok az állam ! Államtitkár, kormányelnök, jogforrás, ueyebér, széditő karrier néhány hónap alatt ! De ez még mind semmi. A magyar nemzet nemzeti hőst tisztelt benne ama hiedelemben, hogy ő ragadta ki az országnt a vörösök karmaiból, ő törte össze a rabigát, amelyet a vörös uralom jelentett. Ahol megjelent virágeső hullott rá és virágszőnyeget teritettek lábai elé. A papság a szószékről hirdette nevét, a hivek imáikba zárták, a nők ágyuk mellé függesztették képét (Derültség.), egyrészt politikai lelkesedésből, de azt hiszem, talán azért is, — ebben is szerencsés Friedrich —, mert csinos évi december hó 10-én, szerdán. ember. (Derültség.) Amilyen hírhedt volt a vörös diktátornak, Kun Bélának neve, olyan híressé vált a fehér ellenforradalom putativ hőséé, Friedrich Istváné. Nem hiszem, hogy a kommunizmust követő időkben népszerűsége kisebb lett volna, mint annakidején Kossuth Lajosé, a jobbágyság felszabaditójáé volt. De azóta Friedrieh István kiváltságos helyzetével nem élt, a politikai Fortuna szekerén pedig nem ült okosan, mert ugy forgatta kerekeit, hogy rövidesen felfordult. (Meskó Zoltán: Érdemei is voltak, azokat is tessék elismerni !) Azt is el fogom mondani. A korniányelnöki székből való eltávozása után egyik kormányválság követte a másikat, de Friedrichre és államférfiúi képességeire senki sem gondolt sem fent, sem lent. Az ellenzéken egyideig pártvezér volt, de pártja, mint az oldott kéve, széthullott, barátai és testőrei — mert ilyenekkel is rendelkezett — elhagyták és magára maradt. A népszerűség dicsfénye, a nimbusz, mely személyét övezte, szétfoszlott, a borostyánkoszoru, mellyel a nemzet annakidején homlokát ékesítette, elhervadt, a borostyán lehullott, s maradt a vasdrót, mely csak hidegség és éktelenség. Hát ez tragikum és ezért sajnálom Friedrich Istvánt. Ha ő ama puccs végrehajtása után, mely a Peldl-kormányt kiemelte a nyeregből, s melyben ő — ismétlem —, aktiv szerepet nem igen játszott, ha ő eme puccs után, illetőleg eme puccs után tanúsított kétségtelenül ügyes taktikázás után, melyért — ezt leszögezem — a nemzet hálájára érdemes, visszavonult volna, ma is hódoló tisztelettel gondolna rá minden magyar ember, mint nemzeti hős élne most is a nemzet lelkében és \ a;/színűnek tartom, hogy, amint annakidején a rómaiak Cincinnatust az ekeszarva mellől hivták el, ugy hozná vissza őt a magyar nép mérnöki irodájából az ország kormányrudja mellé, hogy kiemelje a kátyúból. De igy, bár aktív politikus — ugy látszik —, csak ugy képes az ország figyelmét magára vonni, ha apokrif levelek közlésével politikai bűzbombákat helyez el. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Mi keresztényszocialisták irtózunk minden úgynevezett közéleti botránytól, mivel azt tartjuk, hogy van amúgy is elég baja, sebe, gondja ennek a nyomorult országnak. Ez azonban távolról sem jelenti azt, mintha azt vélnők, hogy az országos botrányokat országos hallgatással kell elintézni. Mi semmiféle palástolásra, tolvajnyelven úgynevezett falazásra kaphatók nem vagyunk; küzdünk és küzdeni fogunk a korrupciónak és a panamáknak százfejü sárkánya ellen és kivánjuk, hogy a nyilvánosság elé és a napfényre hozassék az, ami oda kívánkozik, illetőleg ami nem is olyan nagyon kivánkozik ; oda. Ezért követeljük, hogy parlamenti vizsgálóbizottság- küldessék ki az összes, politikái val érintkező állítólagos panamaügyek megvizsgálására. (Helyeslés balfelöl.) E tekintetben csak annyiban különbözünk egyik-anásik purifikáló képviselőtársunktól, hogy bennünket nem politikai, hanem erkölcsi cél vezet; nem azt a kegyetlen mondást akarjuk a köztudatba átplántálni, melyet Sallustius Mithridates szájába adott, hogy t. i. Romae omnia venalia, és nem a német költőnek eme szavait: Es will mich schier bedünken, dass hier alle stinken. Nem izgalmat és nem zavart akarunk kelteni, nem a közbizalmat akarjuk megingatni, a tekintélyt lejáratni és a lelkeket forradalmasítani, hanem a közéletet szanálni. Azt mondta a t. ministerelnök ur Apponyi J Albert gróf t. képviselőtársunk felszólalására