Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-349

608 A nemzetgyűlés 349. ülése 1924, oldhatónak és megoldandónak a mai viszonyok között nem tartom. Nem zárkózom azonban el az elől, hogy a választójog szabályozásánál mi is tovább menjünk, mint eddig mentünk, hogy komoly konszideráció tárgyává tegyük, hogy fen tartható-e a nyilt szavazás vagy nem? Ahhoz azonban, hogy egyáltalában diszkusszió tárgyát képezhesse az, hogy igenis a választójogot szabályozzuk titkosan, sőt esetleg kiterjesztve anélkül, hogy ebben az országban gondoskodnánk arról, hogy a pillanatnyi behatásokra nagyon kapható tömegek egyszerű ítélete ne revidiáltassék egy második fórum, egy második higgadtabb pártszempontból nem vezetett kamarától, röviden kifejezve magamat, hogy én megengedhetőnek tartsam Magyarország jelenlegi állapotában, hogy itt még a lehetősége is felmerülhessen annak, hogy esetleg egy második nemzetgyűlés az általános titkos választójog alapján jöjjön össze, hogy én ezt kívánatosnak tartsam, hozzájárulni nem tudok. Én szerves junktimot látok a választójog kiterjesztése, esetleg a titkosság és a második kamara megalkotása között. Én a második kamara megalkotását mindenesetre ugy képzelném, hogy megfelelő belátás szállja meg azoknak a faktorait a régi magyar alkotmánynak, akik ma még élnek, pihennek és nyugosznak, hogy ezek is belátva az idők fejlődését, ne zárkózzanak el egy olyan reform elől, amelynek helyes keresztülvitele megoldaná sok égető közjogi kérdésünket és amely módot nyújtana arra, hogy a mostani Magyarországot már belekapcsoljuk a régi ezeréves magyar alkotmányba. De ha ez nem volna lehetséges, ha a második kamara kérdését nem lehetne ugy megoldanunk, hogy értékesítsük mindazt, ami jót az ezeréves magyar fejlődés produkált, akkor is kötelessége ennek a nemzetgyűlésnek történelmi alapon gondoskodni arról, hogy ez az ország ismét ne tétessék ki nagy megrázkódtatásnak azáltal, hogy talán Isten és a nép kegyelméből egy harmadik nemzetgyűlés megint más választójog alapján, más illúzióknak ós más céloknak teljesítése, vagy nemteljesitése végett összeüljön és tovább folyjék az a szomorú játék, vaey játékszerü munka, amely itt négy év óta, sőt már több mint négy év óta folyik. Amikor kijelentem, hogy nem vagyok abban a helyzetben, hogy a külföld képviselőházi házszabályok klotürjét a mai viszonyok között nálunk is általánosságban elfogadjam, engedjék még meg, hogy néhány szóval megindokoljam azt is, miért nem látom iaz obstrukeió kérdését olyannak, mint amilyennek előttem jobbról is balról is felszólalt képviselőtársaim látják. Eug-edjék meg, hogy figyelmeztessem a nemzetgyűlést arra, hogy amikor a vita bezárásának problémája az angol képviselőházban előszói' volt vita tárgya, az ezt a reformot nagyon is kivánó Gladstone azt mondotta: Elismerem, hogy voltak a múltban Angliának olyan időszakai, amikor az igazi nemzeti érdekeket és akaratot egy nagyon kicsi kisebbség képviselte. Ilyen időben nem állítom azt, hogy Magyarország*on az igazi nemzeti érdekeket egy kisebbség képviseli, de el tudom képzelni, hogy ha kiterjesztett választójog alapján egy uj választáson ma vagy a közeljövőben titkosan megkérdezik az ország hangulatát, akkor igenis, eljöhet egy olyan időszak, amely időszakban a nemzet igazi érdekeinek képviselete ideiglenesen egy kisebbség kezébe kerül. . évi december hó 5-én, pénteken. Figyelmeztetem t. képviselőtársaimat, akik a francia parlament példáját ugyancsak soj^zor elénk tárták, hogy a vallásoktatást az iskolákból kiküszöbölő javaslatot klotürrel hajtották keresztül a katholikus Franciaországban. Az obstrukciónak nem a technikai formáját — mert a technikai formája azok után a bizottságban egyhangúlag elfogadott javaslatok után, amelyekben a bizottság minden egyes tagja egyetértett, úgyis lehetetlenné válik —, hanem a beszédes obstrukciót, azt, hogy az ország közvéleménye egy fontos kérdés minden vonatkozásáról megfelelően tájékoztassék, hogy esetleg a nemzetgyűlésen vagy az országgyűlésen egy kisebbség kiküzdje azt, hogy valamely kérdés az ország döntése alá terjesztessék, én a jövőben nem látom kizártnak. Nem látom kizártnak akkor sem, ha egy tiszta radikális többség kerül az ország élére, s nem látom akkor sem kizártnak, hogy az úgynevezett emberi jogok vagy a szabadságjogok -— engedjék meg, hogy rövidség kedvéért ezt a kifejezést használjam — ne lennének veszélyeztetve, ha esetleg egy reakciós többség kerül ebben az országban kormányra, amit teljesen kizártnak szintén nem tekinthetünk. Azt hiszem tehát, hogy amikor a mai viszonyok között a törvényhozás egész komplexuma és a kormány ellenőrzésének sokszor talán problematikus joga egy testület kezébe kerül, akkor van jogosultsága annak az álláspontnak, hogy ilyen rendkívüli viszonyok között óvakodni kell attól, hogy mindent egy ad hoc numerikus többséggel döntsünk el. Nem akarom a í. Nemzetgyűlést untatni avval, hogy történeti visszapillantást vessek a többségi elv kifejlődésére. Csak arra akarom a t. Nemzetgyűlés figyelmét röviden felhívni, hogy minden állam életében voltak nagyon hosszú évszázados időszakok, amikor egyes kérdéseknek a puszta majoritással való eldöntése teljesen a lehetetlenségek közé tartozott, amikor fontos kérdések eldöntését inkább kompromisszumok alapján kísérelték meg, amikor arra törekedtek, hogy vagy egyhangú állásfoglalás vagy pedig, ha ez nem lehetséges, kvalifikált többség — nagyon sokszor; kétharmad többség — legyen szükséges. Ha rendezett viszonyok között, rendezett alkotmánnyal biró államokban látjuk mindezt, akkor nem hiszem, hogy most, amikor azt kell mondanunk, hogy más ellenőrzést a kormány nem tapasztelhat, mint ami esetleg a nemzetgyűlésen nyilvánul meg egy meglehetősen erős és meglehetősen jól kezelhető többségi párt részéről, teljesen nyugodtan lehessen adni a kormány és a többség kezébe olyan hatalmat, amely hataloimmal megoldhatnak bármilyen kérdést anélkül, hogy ezek a kérdések minden oldalról teljesen megvilágittatnának, megvitattatnának; igy azokat a kérdéseket vagyok bátor elsősorban emliteni, amelyekre a Ház figyehnét már felhívta Rassay Károly t. képviselőtársam, de amelyekhez én még bátor volnék hozzácsatolni például a közigazgatási reformot, amelyet alkotmányjogi szempontból nagyon fontos javaslatnak tartok, továbbá a büntetőnovellát és esetleg talán a gyülekezési és egyesülési jogot szabályozó törvényeket, amelyek egy államban a legális kritikára módot nyújtanak. Mondom, nem tartom helyesnek, hogy mindezeket egy ad hoc, sőt talán érzelmi momentumok hatása alatt is álló törvényhozó testület — mert hogy bizonyos érzelmi momentumok a közelmúltban joggal fel-