Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-349
604 A nemzetgyűlés 349. ülése 1924. évi december hő 5-én, pénteken. hogy a .szociáldemokrata pártot — hiszen arról van szó, mert az ellenzék többi része csupán szimpatikus sztrájkot rendez jelen alkalommal —, mint egészet, ezen sajnálatos jelenségek kezdeményezés terén nem terheli felelősség', mert neon a szociáldemokrata párt volt az, amely a maga egészében kezdeményezte volna ezeket a sajnálatos jelenségeket. Nem akarom egyes képviselő urak magatartását semmiképen kritika alá venni, nem akarok semmit sem levonni azokból a helytelenségekből, amelyek akkor, történtek, csak a pártnak mint egésznek magatartását akartam kellő világításba helyezni avégből, hogy ezáltal is elősegiteni igyekezzem azt az animuszt, amely szükséges ezen sajnálatos helyzet eliminálásához. Másik előzetes megjegyzésem vonatkozik Kassay mélyen t. képviselő urnák tegnapi mélyen jár/) fejtegetéseire. Egy kérdésben ellene kell mondanom. Az igen t. képviselő ur a váltakozó kormányrendszerről és a parlamenti váltógazdaságról tett nagyon tanulságos kijelentéseket, amelyeket mindenképen aláirok. Senki nálam jobban nem tudja bámulni azt a nagy művészetet, amely az angol politikában megnyilvánul, hogy Anglia politikai élete az általános választójog ellenére sem foszlik szét apró pártoeskákra, hanem meg tudja tartani a nagy kormányképes váltakozó pártok rendszerét* Azt is elismerem, hogy volt idő Magyarországon az alkotmányosság bekövetkezte után következő évtizedekben, amidőn a parlamenti váltógazdaság hiánya igenis éreztette minden hátrányát annál a körülménynél fogva, hogy egy igen tekintélyes párt, amelynek nagyon kiváló és különben kormányképes tagjai voltak, évtizedekig- nem juthatott már elvileg sem kormányra, hogy már elvileg ki volt zárva kormányképességük, mert a 48-as párt programja homlokegyenest ellentétben állott az alkotmánnyal, az alkotmánynak a dualizmusra vonatkozó alaptételeivei. Akkor megérthető volt az, hogy több évtized elmulta után előbb nyugtalanság, később elégedetlenség, azután az az ellenállás fejlett ki annak a pártnak kebelében, amely a A r égén obstrukcióban csúcsosodott ki. A mai helyzetre egyáltalában nem alkalmazható ez az analógia, mert hiszen mai alkotmányunkkal egy pártnak programja sem áll homlokegyenest ellentétben. Mai alkotmányunk nem ipso facto, eleve kizárőja bármely párt érvényesülésének. Ma nem lehet azt mondani, hogy ipso facto kormányképtelen valamely párt, hanem igenis az illető párt feladata, hogy rábeszélés, meggyőzés utján igyekezzék a maga számát olyképen szaporitani, hogy kormányképes lehessen. De még ha volna is olyan párt, amelyet az alkotmány már eleve, ipso facto kormányképtelenné tesz, akkor is sokkal rövidebb idő folyt le ujabb politikai éránkban, t. i. az összeomlás után következett ujabb időszak óta, semhogy ez a rövid idő bármiképen is, még pszichológiailag is indokolttá tehetne bárminemű szenvedélyfellángolást a miatt, mert valamely párt nemi tud érvényesülni, nem tud kormányra jutni. A magam részéről tehát a parlamenti váltógazdaság hiányát, mint a jelen válság egyik előidéző okát nem tudom elismerni, bármiképen elismerjem különben Rassay t. képviselőtársamnak a parlamenti váltógazdaság előnyei tekintetében kifejtett álláspontját. Ezen előzetes megjegyzések előrebocsátása után bátor leszek áttérni tárgyamra, a szóbanforgó javaslat tárgyalására. Az önfegyelmezés olyan erény, amely a kultúrával jár együtt. Ha minden állampolgártól megköveteljük azt, hogy önmagát fegyelmezni tudja, hogy önuralomra képes legyen, hogy szenvedélyeinek minden gát és korlát nélkül ne engedjen szabad folyást, hogyne kellene megkövetelnünk ezt az önfegyelmezést a parlamenttől, a, nemzeti szuverenitás letéteményesétől, az államhatalom gyakorlására hivatott nemzeti képviselettől? (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Az előttünk fekvő reformjavaslat semmi egyebet nemi kivan elérni, mint csupán csak azt, hogy az önfegyelmezésnek azt a mértékét, amelyet a legutolsó, a legkisebb állampolgártól is megkövetelünk, önmagára is alkalmazza a parlament. Mert ha a parlament minden féktelenséget megenged magának, akkor a hatalomgyakorlás hatalmi tobzódássá fajul, mint ahogy egyáltalában minden hatalomgyakorlás, amelynek nincs féke, amely önmérséklei nélkül való, visszaéléseknek lesz forrása. A nemzet avégből ruházza át hatalmát képviseletére,^ hogy ez a képviselet a nemzet egyeteme érdekébe» éljen a hatalommal, nem pedig avégből, hogy visszaéljen azzal. Már pedig, ha önfegyelmezés nélkül gyakorolja a hatalmat a hatalom birtokosa, ez már visszaélés a hatalommal. Az pedig- csak fokozati különbség, hogy ez a visszaélés csupán a nemzet idejének elfecsérelésére szoritkozik-e, vagy pedig a nemzetet súlyosan kárositó konkrét cselekményekben nyilvánul-e meg. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Ha a parlament az önfegyelmezés józan mértfákét nem alkalmazza önmagára, akkor ezzel annak a nagyon veszedelmes teóriának ad tápot, hogy a hatalommal nem jár együtt a felelősség. Márpedig jaj annak a társadalomnak, amelyben ilyen felfogás érlelődött meg! A nemzet érdekében való emelkedett, önzetlen nagy munkásságot kifejteni nem képes parlament nem tarthat számot a nemzet tiszteletére. Mert mát tiszteljen a nemzet, ha maga a főhatalom gyakorlására kiválasztott szervezete nem méltó a tiszteletre, a megbecsülésre! Kire, mire tekintsen fel a nemzet, kitől, mitől várjon a köz érdekében való önzetlen munkálkodást, ha maga a szuverenitás letéteményese sem érdemes a tiszteletre, a bizalomra, a megbecsülésre? A nemzet érdekében való önzetlen munkálkodásra nem képes parlament — amint mondám — nem tarthat igényt a nemzet tiszteletére, sőt a maga tekintélyének aláásásával egyenesen utat mutat a tekintélyek egyetemes lejáratására, Márpedig, mélyen t. Nemzetgyűlés, soha nagyobb szükségünk nem yolt a tekintélyek tiszteletére, mint most, a mostani mostoha korszakban, amidőn a hosszú világháború és a nyomában járó igazságtalan és erőszakos békék annyira megrenditették az erkölcs uralmába vetett hitet, annyira ingadozókká tették a közerkölcsöket, és annyim aláástak mindenféle tekintélyt. (Ugy van! Ugy van/ a jobboldalon.) Erkölcsi nagy ^kártevése tehát a parlament fegyelmezetlenségének a tekintély elvének lejáratása. De még az erkölcsökben okozott pusztításoknál is sokkal nagyobb kártétele a parlament fegyelmezetlenségének az a következménye, hogy a fegyelmezetlenséggel feltétlenül együttjáró munkátlanság, vagy legalább is nagymérvű lecsökkenése a munkaeredménynek, feltétlenül a nemzet életérdekeit
