Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-348

128 A nemzetgyűlés 348. illése 1924. évi december hó 4-én, csütörtökön. kaképtelenségét csak kis részben Írhatja az ellenzéknek, a gyenge, az akcióképtelen ellenzéknek — ezt nekem kell bevallanom innen az ellenzék soraiból — rovására, hanem inkább a saját pártjának rovására, amely arra kényszeríti, hogy stagnáljon. Ezt a betegséget ő is látja, de ennek orvosságául ebben a pillanatban csak a házszabályreviziót tekinti, azt hivén, hogy a házszabályrevizió szigorú intézkedésével, a viták bezárásával meg tudja akadályozni az olyan vitát, amely az ellentéteket feltámaszthatja, amely az ellentétek veszedelmét a saját pártjában felidézheti. (Ellentmondások jobb felöl.) Tisztelt képviselőtársaim, mi ugyebár, különböző szemszögből nézzük a dolgokat. Nemcsak ma, hanem már két és félévvel ezelőtt, amikor a nemzetgyűlés összeült, ugyanezt mondtam, hogy a parlament nem lesz munkaképes, mert az egységes párt adhat a parlamentnek mechanikus könnyebbséget, de nem ad dinamikus erőt, amellyel megoldja azokat a feladatokat, amelyek előtte állanak. Méltóztassanak eldönteni, igazam volt-e. Van ugyan valami vélelem, amely amellett szól, hogy e két és félév alatt igaz, nagy kérdéseket nem lehetett a parlament elé hozni. (Szijj Bálint: Ebben nem mi vagyunk a hibásak. — Ugrón Gábor: Mindnyájan hibásak vagyunk.) Én tehát a parlament betegségét ebben a két körülményben látom. Egyfelől a parlament tekintélyének természetes süllyedésében, amely bekövetkezett annak következtében, hogy a parlament elvonafott igazi törvényhozói funkciójától, másfelől pedig abban az organikus bajban, hogy a parlamentben nem tudott kéthárom nagy, kormányzatra képes párt kialakulni. A kormányzatra képes nagy pártok gondoskodnak arról, hogy tagjaik ne csináljanak tumultuózus jeleneteket, mert a pillanatnyi népszerűség sikeréért nem veszélyeztetik a nemzet közvéleményében elért szimpátiákat. A tumultuózus jelenetek csak olyan pártnak, csak olyan frakciónak érdekei, melyek csak ezen az utón tudják az iskolázatlan tömegek szimpátiáját maguknak megnyerni. (Élénk helyeslés és taps jobbfelöl.) T. Nemzetgyűlés! Én boldog vagyok, hogy méltóztatik a tételemet helyeselni, de méltóztassék a konzekvenciáit is levonni s a parlament orvoslását ezen a téren keresni, s én azt kérem a t. ministerelnök úrtól, hogy ezen a téren is próbálja meg a magyar parlament orvoslását, próbálja meg elsősorban visszaadni ezt a parlamentet az igazi nagy kérdések tárgyalásával a maga eredeti hivatásának és próbáljon tiszta helyzetet teremteni elvi tekintetben is» hogy a magyar parlament tagozódása végre ne a hatalom jogán, ne az érzelmek jogán, hanem tiszta elvi alapokon álljon be. (Helyeslés jobb felől.) Ezek volnának az én felfogásom szerint a Ház súlyos betegségei és ezek azok, amelyeknek orvoslásával az én véleményem szerint fel lehetne emelni a magyar parlament kétségtelenül beállott dekadenciáját. Házszabályrevizió, a Ház tanácskozási rendjének szigorítása, nem mondhatom, hogy ez is nem orvosszer, de ezek mellett a nagy szempontok mellett csak másodrangú kérdés, amely nem teszi egészségessé a parlamentet, legfeljebb tanácskozásának külső formáit teszi majd zavartalanabbá és esztétikusabbá. Egyébként a mélyen ottinaradnak ezek a betegségek mindaddig, amig a ministerelnök ur vagy ezzel a parlamenttel vagy egy ujabb parlamenttel vissza nem vezeti a magyar törvényhozást abba a helyzetbe, hogy elvi kérdéseken tagozódva igazi törvényhozói működését kifejthesse. T. Nemzetgyűlés! Azzal, hogy a házszabályreviziót, a tanácskozás rendjének szigorítását mint orvosságot — ha nem is eçQr mindenható | orvosságot — jelölöm meg, ezzel már ki is je! löltem álláspontomat a hazszabályrevizióval ! szemben. Én a házszabályrevizió tekintetében, | annak előzményei és összefüggései tekintetéI ben más politikai kérdéseket illetőleg teljes mértékben osztozom azokban az aggodalmakban, amelyeket Apponyi Albert mélyen t. képviselőtársam tegnap elmondott. Ebből kifolyólag- a fegyelmezési jog terén, mint amely a legvisszataszitóbb beteges tüneteket akarja eltüntetni, teljes mértékben elfogadom a házszabályrevizió álláspontját. Sajnálatomra nem I vagyok abban a helyzetben a vita bezárását illetőleg. De világosan kell kimagyaráznom magamat, mert nem osztozhatom Apponyi Albert t. képviselőtársam felfogásában sem. Én ugyancsak ugy, mint ő, a klotürt nem tekintem a parlamentarizmus lényegével ellentétes intézménynek; nem tekinthetem annak, mert akkor a logika szabályainál fogva azt kellene mondanom, hogy Európában, sőt majdnem azt mondhatnám a világon sehol egyetlen egy civilizált állam sincs parlamentáris kormányzás alatt, minthogy a klotür más államok intézményeiben is helyet foglal. Más kérdés az, hogy a mi speciális viszonyaink között én a klotürt milyen terjedelemben, milyen mértékben tudom akceptálni. Ebben a tekintetben rá kell mutatnom arra a kétségkívül sajnálatos tényre, hogy az uj magyar állani alkotmánya még nincs kiépítve. Nincs kiépítve sem. a törvényhozás szervezete, értvén ez alatt a választójogot és a felsőház intézményét; nincs kiépítve az államfői jogkör kérdése, amely a törvény rendelkezése szerint.is világosan csak ideiglenesen van szabályozva, és nincs kiépítve a magyar alkotmány az államforma nagy domináló kérdésében sem. Én erre nézve azt az álláspontot foglalom el. A magyar államforma sincs eldöntve, mert hoztunk törvényt, amely mindenkire kötelező, de ha azt akarjuk, hogy ez a kérdés ugy döntődjék el, hogy ez a jövő fejlődésében kétségtelen bázist alkosson, akkor nekünk bele kell mennünk egy olyan választásba, ahol ez a kérdés exponálva lesz a választók előtt. És ez az aggályom a klotür behozatalával szemben, mert nem azért akarom én a klotür mellőzését ezekben a kérdésekben, mintha én ezeket a kérdéseket egy obstrukciót folytató ellenzék és egy elhatározott többség kompromisszuma tárgyává akarnám tenni, hanem e tekintetben én azért látom aggályosnak J a klotür behozatalát, mert ezek a kérdések, amelyekben a mi adott viszonyaink között ! a közvélemény még nem érlelte ki a maga I felfogását, nem voltak exponálva a közvélemény elé és ezek a kérdések olyan kényesek, hogy nem is hihetem, hogy akár a sajtóban, akár a gyűléseken ezekben a kérdésekben a közvélemény ami viszonyaink mellett kiérlelődjék. Az ellenzéknek tehát egyetlen módja és eszköze van, ha ugy látja, hogy a kormányzat és többség ezekben a kérdésekben, amelyekre a választójog döntése még nem provokáltatott, olyan útra lép — ne méltóztassék elfelejteni, hogy a századokra kiható intézményekről van szó —, amely ut az ő felfogása szerint a jövő fejlődését veszélyezteti: hogy a kormányt odaszöritsa, hogy appelláljon a választókra és ezekben a kérdésekben egy igazi nemzeti akaratot kiprovokáljon. Ezért nem vagyok egy nézeten Apponyi Albert i. képviselőtársammal, mert — bár ő