Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-348

 nemzetgyűlés 348. ülése 1924. évi december hó i-én, csütörtökön. 127 gondolt volna arra, hogy lehetnek teljesen jószándéku eljárások ife, amikor a képviselőnek anyagi érdekeltsége kizáratik — ha jól tudom, az összeférhetetlenségi törvény külön intézkedéseket is tartalmaz az ellenkező esetre, nevezetesen, amikor anyagi előny szempontjából történik —, hanem azért tette, mert érezte és tudta, hogy a jószándékot, szemben a haszonleséssel, bizonyítani mindig a legnehezebb feladat, és mindig lehetővé fog válni az, hogy akik ilyen esetben eljárnak, ugy állittassauak oda, mintha illegitim eljárásra használták volna fel képviselői hivatásukat. Azokban az okokban, melyek a nemzetgyűlés tekintélyének sülyedéséhez vezetnek, véleményem szerint nem kis jelentősége van egy olyan körülménynek is, amely rajtunk kívül áll. Az élet nehézzé vált. Olyan szociális problémák merülnek fel, amelyekkel szemben, meg kell vallanunk őszintén, mi magunk is ,tehetetlenek vagyunk. A régi felfogás a törvényhozást mindenhatónak állította oda, és nem csoda, hogy az elkeseredésben a nehéz életviszonyok között a törvényhozástól prompt orvoslásokat várnak olyan betegségre is, ameljret csak lassú, természetes fejlődés, az idő tud meggyógyítani. Ez természetesen kész préda azok részére, akik hátsó utcából, hátsó szempontokból a nemzetgyűlés, a parlamentarizmus tekintélyét le akarják járatni. (Ugy van! jobbfelől.) Csoda-e, ha ilyen jelenségek mellett egyetlen parlament sem áll azon a -színvonalon, amelyen látni szeretnénk valamennyien, akik a parlamentarizmus őszinte és fentartás nélküli hívei vagyunk. De ha ezt látom — amint világosan látom, hogy sok ilyen momentumból tevődik össze a parlament betegsége —, őszinte kétség kél bennem aziránt, vájjon magával a házszabályrevizióval tudnak-e megnyugtató helyzetet teremteni, mes; tudjuk-e gyógyítani a magyar parlamentet, Annál inkább fel kell vetni ezt a kérdést, mert sajnos, nem ez az egyedüli betegsége a mi parlamentünknek. A mi parlamentünknek súlyos, organikus baja is van. Ez az organikus baj az, amely más parlamentben is jelentkezik: a kormányzatra képes pártok hiánya. A kormányzatra képes pártok a parlamentarizmusnak szükséges rekvizitumai. Éneikül parlament nem tud élni, létezni. Enélkül lehet frakcióknak harca, lehet személyes ambícióknak küzdelme, amelyek sokszor visszataszitó képét nyújtják a parlamenti harcoknak, de olyan komoly testület, amely a nemzetet előbbre viszi a haladás utján, nem lehet. Már a háború előtt ugyanez a baj jelentkezett a kontinentális államok parlamentjeiben is. Ez természetes dolog, mert hiszen a parlamentáris alkotmányformát átvették Angliától, de anélkül, hogy az institúciókat is át tudták volna venni, amelyek ott egészséges fejlődés alapján elvezettek a két párt rendszeréhez. Az angol nép politikai érettsége századokon keresztül ragaszkodott a két párt rendszeréhez; ime, napjainkban történik meg, hogy amikor a munkáspártnak a szintérre lépésével a helyzet veszedelemmé fokozódott volna, az egész világnak meglepetést okozva, a liberális párt összetörésével újra helyreállítja a két párt rendszerét, Nem kétlem, hogy a magyar nép politikai kvalitásai szintén ki tudták volna termelni parlamentjében a két párt rendszerét. Ha ez eddig nem volt meg, ennek különféle okai lehettek. 1918 előtt természetes oka volt az Ausztriával való közös viszony, amelyre tisztelt képviNAPLo xxvn. selőtársaim közül is már többen mutattak rá és talán lett volna még egy ok, amely azonban nem került kipróbálásra: a nemzetnek nemzetiségi megoszlása. 1918 után a nemzetnek módjában állott volna egészséges politikai helyzetet teremteni két hatalmas pártnak megalakításával. Hogy ez nem történt meg, ennek az az oka, hogy a választás 1920-ban a forradalmak és a kommunizmus természetes reakciójaképen nem elvi kérdések, hanem egy nagy hangulat alapján lett megtartva. Ezután kellett volna kialakulnia a magyar parlamentben a két pártnak, amelynek küzdelméből, alkotmányos harcaiból, győzelméből és bukásából alakulhatott volna ki a magyar parlament további fejlődése. Azt a körülményt, hogy a magyar népnek megvan az államalkotó eleme, talán semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ebben a nagy reakcióban, nagy hangulathullámban is létre tudta hozni a két párt magvát; egyfelől a kereszténypárt, másfelől a kisgazdapárt volt az a két párt, amely ha elvetette volna magától a forradalmi és ellenforradalmi hangulatoknak következményeit, és tiszta elvi alapon alakult volna ki, megadhatta volna a magyar nemzetnek a liberális és konzervatív párt struktúráját. Hogy ez nem történt meg, annak sajnos, a mi belpolitikai helyzetünk az oka. A kormányzat minden erejét arra fordította, hogy ez a két párt ne tudjon külön külön fejlődni, és ne tudja mindegyik betölteni a maga ] hivatását. Nem ismerte fel a két pártrendszerben levő nagy érdekeket, hanem arra törekedett, hogy hatalmi erővel is megakadályozza ennek a két pártnak különállását. így jött létre azután az egységes párt, amelynek hivatása lett volna a magyar parlamentben a nyugodt és alkotó parlamenti munkát biztosítani. Ez sem újság. Ez sem uj jelenség. Ha ma körülnézünk Európában, azokban az államokban, ahol a diktatúra ütötte fel a fejét, Olaszországban ép usT, mint Spanyolországban igyekeznek kikerülni a forradalmi állapotból és ugyancsak^ egységespártnak gondolatával kísérleteznek. Ép ugy történik ez Olaszországban, mint Spanyolországban. Hogy eredményt fognak-e elérni, azt kétlem. Nagyon kétségesnek tartom és e tekintetben nemcsak a magam véleményét mondhatom el, hanem igen érdekesen emlékszik meg erről a francia külpolitika hivatalos lapja is egyik cikkében, amelyben a következőket mondja (olvassa): „Minden diktatúrának közös érdeke és tévedése azt hinni, hogy a legkülönbözőbb szándékoktól áthatott. legellentétesebb tendenciáktól mozgatott nagy országban lehetséges egy egységes pártot létrehozni, amely cselekvésében egyesítse az őszszes nemzeti aspirációkat. Minden politika, az eszmék és elvek ellentéteiből, a törvényes törekvés erőfeszítéséből áll elő". Ugy van, ez a parlamentarizmus alaptétele és ennek megsértése okvetlenül magával hozza a parlament életképtelenségét. Ezért tartom szükségesnek, hogy amikor mi a magyar parlament betegségéről beszélünk, világ-osan lássuk meg a másik nagy organikus bete^sés'et: az elvi alapon kialakult pártok hiányát. Ennek meglátása szükséges az igazi orvosláshoz. Sajnos, itt van az egységespárt, a maga heterogén összetételével. Nem meri ma már senki sem tagadni, hogy ebben a pártban teljesen ellentétes felfogások ülnek egymás mellett és azt hiszem, a ministerelnök urnák is, ha őszintén megnyilatkozhatnék, meg kellene mondania, ho'gy a parlament mun&9