Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-346

A nemzetgyűlés 346. ülése 1924. törvényt megakasztotta az-obstrakeió. Két paragrafust iktattak törvénybe és semmivé vált az egész törvény, lehetetlenné tették. Lehet, hogy itt nagy nemzeti érdekekről volt szó, és lehet, hogy az akkori kormányelnök nem volt eléggé ügyes, tapintatos, okos és előrelátó és a nemzet érdekét nem tudta kellőleg megóvni. Láttam azután későbben ilyen küzdelmet Bánffy idejében. Ez a küzdelem Bánffy bukásával és az obstrakeió fölülkerekedésével végződött. Méltóztassék azonban megnézni, hogy a parlamentnek és közéletnek legelső és legnagyszerűbb emberei valóban pyrhusi győzelemnek tartják az ilyen diadalt. Méltóztassék megnézni Apponyi Albert emlékiratait és látni fogják, hogy Apponyi még a mai napig is tépelődik és a rendkívüli dekadencia okának és forrásának a mai napig is ezt a küzdelmet tartja. Azután csodálatos dolog: jött Széli Kálmán, akit én valóban európai nagyságú és európai mértékkel mérendő államférfidnak tekintettem. Amint ismerem és ismertem a ministerein üköket egymásután, őt valóban a legnagyobb műveltségű, tudású, legigazságosabb és legnagyobb látókörű embernek ^ ismertem. És ez az ember kezdte az obstrukcióban és meghalt az obstrukcióval. Ez az ember az ő óriási kvalitásával nem volt képes hazájának tetemesebb ideig szolgálatot tenni, ez az ember elpusztult, megbuktatta őt egy baloldali csoport. Az a baloldali csoport azonban, amely itt ezekben a padokban megbuktatta őt, midőn Széli Kálmán azon a napon talpig feketében megjelent abban a székben és bejelentette pár rövid mondattal, hogy ezennel megválik ministerségétől, sirni kezdett. De hát mi volt ez egyéb, mint gyerekek játéka a játékszerrel, s az, hogy összetöri a játékszert. Micsoda szükség volt akkor az obstrukcióra és mégis az az obstrakeió elkerg*etett, tönkretett egy férfit, akinek működésétől olyan rendkívül sokat vártam már abban az időben. Azután láttam én 1902 után 1904-ben a teljes erővel meginduló obstrukeiót és az obstrukció után — épen húsz évvel ezelőtt történt — a nemzet egy pillanatra igazat adott az obstruálóknak, a nemzet szemében egy látszat volt és a nemzet akkor hajlandó volt az obstruálók pártjára állani. A nemzet akkor összetörte Tisza Istvánt és pártját. És azután, amint akkor mondták, a pleyádok vették át a nemzet vezetését. Későbben azt lehetett látni, hogy ugyanazok, akik az obstrukció után azután átvették a vezetést, nem voltak képesek a nemzet reményeit valóra váltani, s bár ők maguk nem látták, úgyszólván mindenki tudta már, hogy a nemzet elfordul tőlük. Ők maguk ezt még mindég nem vették észre, s miután egy másik választás alkalmával összetört ez a többség és Tisza István ült be a kormányszékbe, mi történt! Uj obstrukcióval kezdődött minden. Ez dekadencia, ez nem volt és nem lehetett parlamenti élet, nem lehetett a nemzet élete, s akkor Apponyi kérlelte Justh Gyulát, hogy álljon el az obstrakciótól és fogadja el a nemzet Ítéletét. Justh nem volt hajlandó elfogadni a nemzet Ítéletét. Ha mi erre az útra lépünk, és, az obstrukció jogát ismerjük el, mondjunk le a parlamentarizmusról, mert a kettő együtt nem lehetséges, (Ugy van! a jobboldalon^) Obstrukció volt 1891-ben, 1898-ban, 1902-ben, 1904-ben, 1911—12-ben, tehát a magyar parlamentarizmus alig állt már az utolsó évtizedekben egyébből, mint obstrukcióból. Van azonban, t. uraim, egy más kérdés is. Griger Miklós tegnapi, valóban évi december hé 2-án, Kedden. 549 remek ós mesteri beszédében foglalkozott a pártabszolutizmussal és annak kinövéseivel. iNagyon természetes, hogy, amidőn egyrészt az obstrukció letörésérői, másrészt az ellenzék és a többség jogairól van szó, a parlamentben^ feltétlenül felötlik a pártabszolutízmus gondolata. Griger Miklós tegnapi beszédében igen helyesen rámutatott arra, hogy az obstrukció bizonyos körülmények^ között nem lenne lehetséges, amikor a közvéleményben megvan rá a kellő hajlani, kellő hangulat és érzék. Itt azonban megállt Griger Miklós és én tovább fűzöm ezt a gondolatát és konstatálom, hogy pártabszolutizmus csak akkor lehet, amidőn a közönség azt el akarja viselni, amidőn a közönségnek hajlama van a pártabszolutizmushoz. (Ugy van! Ugy van! a. jobboldalon.) Mert azt, hogy az olasz nemzet a maga nagy ambícióival, impulzív életével, tiszteletreméltó nagy tulajdonságaival és tehetségével eltűri bizonyos körülmények között a pártabszolutizmust, ne méltóztassanak egy embernek tulajdonitani, hanem méltóztassanak annak a hangulatnak tulajdonitani, amely az olasz nemzet nagy részében van, amely bizonyos körülmények között megköveteli vezetőitől, hogy lépjenek fel, gázoljanak át mindenen, sőt lépjék át a törvényt is, ha a nemzet érdeke, üdvössége és fenmaradása ezt követeli. Egy nagy nemzet is megtette ezt, mit tegyenek hát akkor a kicsiny, összetört nemzetek! Ugyanez áll a pártabszolutizmusra is, amely csak akkor lehetséges, ha van közvéleménye. A francia forradalom az angol parla-' menti élet egyik legnagyobb kitűnőségét, Burke-t, a liberális párt vezérét teljesén másként hangolta, mint pártját. Bürke ezért elvált pártjától, elvált vezértársától Fox-tól és Fox a parlament nyiit ülésén hangosan sírt, amidőn Bürke kifejtette azokat az okokat, amelyek szerinte a francia forradalmat előidézték, és ami-, dőn nem volt hajlandó semmiképen sem elfo-l gadni a francia forradalmat. Bürke maga is azt mondja, hogy lehet pártabszolutizmus, a demokrácia abszolutizmusáról beszél és ezeket mondja: „Gyűlölöm a zsarnokságot; a tömegzsarnokság nem más, mint megsokasodott zsar-, nokság. Negyven éve szemlélem a dolgok menetét, a francia demokrácia néhány hónap alatt, ugyanannyi zsarnokságot és igazságtalanságot követett el, mint Európa összes abszolút fejedelmei. Az, hogy mi a demokrácia álláspontján vagyunk, nem biztosit bennünket arról, hogy

; zsarnokság nincs, vagy nem lesz. Pártzsarnokság mindig lehetséges, ha a közvélemény, a nemzet arra hajlik és annak gyakorlására módot ad. Ha egy uralkodó párt esetleg visszaél hatalmával, akkor kötelességünk teljes erővel felfedni mindazokat az okokat, amelyek miatt' ellenezzük eljárását, meg kell változtatnunk a nemzet véleményét és meg kell nyernünk a köz-, véleményt. Addig azonban, amig a közvéleményt nem bírjuk megnyerni, obstrukcióval a dolgokat reparálni és javítani nem lehet". Ha nézem a háború előtti kormányokat, különösen a Tiszáék kormányait, azt kell látnom,; hogy ők igen sok hibát követtek el a nemzettel; szemben, elsősorban azáltal, hogy saját pártjukat túlontúl gondozták és saját pártjuknak; érdekét elsősorban vették figyelembe. Ha a jelenlegi kormányt nézem — bár a háború rendkívül sokat változtatott a helyzeten —, azt látom, hogy neki is hajlandósága van arra, hogy ; saját pártját túlontúl vegye figyelembe (Zaj és ellentmondások a jobboldalon.) 81* "*