Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-346

548 A nemzetgyűlés 340. ütése 1.924 lom, hogy ebben a nemzetgyűlésben, de az egész nemzetben is, minden becsületes ember azon a párton van, amely a panamákat fel akarja fedni. (Igaz! Ugy van! Taps a jobboldalon.) Én és elvbarátaim, amint ismerem őket, egytől-egyig valamennyien olyan emberek vagyunk, akik reputációnkat, tehetségünket, férfi becsületünket, közéleti becsületünket kötjük ahhoz, hogy segítsünk mindenkinek, aki panamákat akar és tud felfedezni, hogy ezzel végezzünk egyszer a közéletben. Azt a metódust azonban, amellyel ebben a teremben is akarták a panamákat kezelni, lehetetlennek kell mondanom. Teljes lehetetlenség, hogy ez célravezessen (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) és teljes lehetetlenség, hogy bárki identifikálja magát ezzel a metódussal. Senki sem mondhatja azt, hogy nem engedik beszélni, amikor olyan metódussal akar beszélni, amely teljesen imparlamentáris, teljesen lehetetlen. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) T. Nemzetgyűlés! Roppant sokat foglalkoztam magamban azzal a kérdéssel, hogy kell-e házszabályrevizió, igen vagy nem'? A házszabályrevizió nézetem szerint feltétlenül szükséges. Hiszen azt általában mindenki elismerte, elismerik még az ellenzék szélső oldalai is, hogy itt házszabályrevizióra okvetlenül szükség van. Én a házszabályreviziót ugy fogom fel, hogy az feltétlenül összeköttetésben áll a választójoggal is. Vannak, akik ezt a junktimot tagadják. T. i. talán félreértés van a Junktim körül, mert én ugy értem a házszabályrevizió szükségességét: valahányszor a választójogot kiterjesztik és túlságos nagy mértékben mennek előre a kiterjesztés terén, feltétlenül szükség lesz valamely házszabályrevizióra is, mert minden társaság olyan szabályokat tart, amilyen homogenitás, aminő műveltségi fok, aminő általános nivó van az ő különböző tagjai között. Az teljes lehetetlenség, hogy amidőn a parlament régi nagyműveiségü és possidens uralkodó osztályok kezéből átmegy a szélesebb és legszélesebb rétegek kezébe, akkor is teljesen ugyanazok a házszabályok legyenek érvényben. Én ezt a junktimot mindig igy fogtam fel. Minthogy mi annyira messze mentünk a demokrácia terén és annyira iparkodtunk kiterjeszteni a választójogot, hogy nagyon sok tekintetben bátran kiálljuk a versenyt bármely más európai vagy azon túli művelt állammal (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.), feltétlenül szükségesnek tartom, hogy ha az egyik részen megtettük ezt a lépéseket előre, akkor a másik részen, a házszabályok terén hasonlóképen tegyük meg a szükséges lépéseket. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezenkívül egészen világos, hogy a. házszabályokra rendkivül döntő befolyással bir maga az élet és az idő. Aza házszabály, amely valamikor érvényben volt, utóbb nem lehet érvényben és nem lehet elegendő, mert az élet és az idő maga hozza meg azokat a körülményeket, amelyeknek következtében feltétlenül változniok kell a« házszabályoknak és azokat időrőlidőre az idők viszonyainak megfelelőkké kell tenni. Méltóztassék részletesen megtekinteni az első francia alkotmányozó gyűlés idejét. Ott házszabályok egyáltalában nem voltak érvény

: ben, de a lehető legkülönösebb és leglehetetlenebb jelenetek voltak, amelyek feltétlenül kárára voltak annak a parlamentnek életmódévi december hó 2-án, kedden. jára, s később feltétlenül kellett házszabályokat hozni. Az angol házszabályok, amint jól méltóztatnak látni, egész kötetekre rúgnak. Ne méltóztassék azonban azt gondolni, hogy a házszabályokra, vonatkozólag összegyűjtött anyag mind irott jog. Az angol házszabályoknak a most élő generációban a legnagyobb ismerője Asquith, a liberális párt vezére, aki most kimaradt a parlamentből. Eóla mondják, hogy ő az élő kódex, ő ismeri legjobban a házszabályok szövevényeit, mert hisz akármennyire Írják az egyes szabályokat, annyira halad az idő, hogy mindig uj és uj dolgok termelődnek. Lehetetlenség, hogy egy házszabály örökre és minden körülmények között petr ifikáló djék egy parlamentben. Nálunk a házszabályokat illetőleg elsők voltak a 48-as törvények, azután a későbbi 67-iki országgyűlés szabályai. Méltóztatnak tudni, hogy ez a nobilis társaság* elsősorban arra volt tekintettel, hogy a saját maga tanácskozási módját döntse el, de eszében sem volt az a rengeteg sok visszaélés, vagy a viszszaélésnek sok lehetősége, amely később ilyenformán keletkezett, s amellyel szembe kellett szállni. Természetesen teljesen világos, hogy ha egy házszabály hosszú ideig van érvényben, ha hosszú ideig dolgoznak mellette, lehetetlenség, hogy ez a parlament életében utóbb reparációra és revizióra ne szoruljon. így vagyunk mi is a magyar házszabályokkal. Itt a magyar házszabályokat mindig ugy tekintették, mint egy klenodiumot: nem mertek hozzányúlni, holott akárhány ember meggyőződése ellenére tilt és hallgatott a parlamentben, mert tudta, hogy okvetlenül szükséges a magyar házszabályok reviziója. Ebből a szempontból nézem én elsősorban a házszabályrevizió kérdését. Ha nézem az utolsó évtizedeket, amelyekben magam is részt vettem itt és a régi Házban, ha nézem a házszabály körül való felfogást, azután az ellenzék és az uralkodó párt küzdelmeit, hát azt látom, hogy a magyar parlamentben úrrá lett az a felfogás, és hittek is többen abban a szállóigében, hogy bizonyos körülmények között a parlamentnek joga van az obstrukcióra. Én e tétel felett rendkivül sokat tépelődtem és gondolkodtam, de minél többet tépelődöm és gondolkodom felette, annál kevésbé tudom megérteni és elfogadni. Hogy higgyem el azt, hogy a parlament egy részének joga van obstrukcióra, mikor nekem azt kell látnom és mondanom, hogy ez; két ellentétes, két egymást kizáró fogalom összekötése? Contradictio in adiecto. Teljes ellentmondás és teljes lehetetlenség azt állítani, hogy szükség van arra, hogy az obstrukció proklamáltassék és szanktifikáltassék. Láttam itt ebben a Házban is, hogy egészen törpe, szinte 5—6 tagból álló kisebbségek teljesen lehetetlenné tették a parlament működését, s ha elfogadom, hogy jog van bizonyos körülmények között az obstrukcióra, akkor feltétlenül idáig kell elmennem a konzekvenciában, hogy azoknak is joguk van obstrukcióra, ha ők magukra nézve rendkivül fontosnak tartják a helyzetet és azt. amiről szó van. Nézem az európai parlamenteket, s sehol sem látom szanktifikálva az obstrukcióra való jogot, sőt ellenkezően látom, hogy mindenütt az a felfogás uralkodik, hogy amennyire csak lehetséges, kiküszöböltessék az obstrukció lehetősége. Nézem az obstrukciókat, amint egymásután jönnek. A Lex-Szapáryt, az 1891-iki