Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-345

A nemzetgyűlés 345. ülése 1924. évi december hé) 1-én, hétfőn. 539 tehát nem más, mint a Ház határozatának előkészítése. Már^ most, amikor ez a cél könnyen elérhető, természetesen, akkor nincs szükség semmiféle szabály igénybevételére; mihelyt azonban a cél elérése nehezebbé válik, mikor a parlamenti hagyományok iránti tisztelet hatványosabb lesz, akkor a Ház akaratának biztosítása, a parlamenti munka hatályossága érdekében a visszaélések meggátlására már szigorubb eszközök veendők igénybe. Angliában csak az 1832-iki választójogi reform után válik szükségessé első izben ilyen szigorú eszközök igénybevétele. Ekkor van szükség arra, hogy az addigi morális klotürt felváltsa 1881-ben az ideiglenes klotür, majd később — 1882-ben — a végleges klotür. Azok a határállomások —• amelyeket én, mint előbb emiitettem, csak filmszerűen óhajtok itt a nemzetgyűlés szine előtt felvonultatni — Angliában: 1887, amely évszámmal van összekötve a részenkénti klotür behozatala, azután 1896, amikor a költségvetési vita terjedelmének maximálása, 1902, a Házeljárás egyszerüsitése, 1909, amikor a módositás-rostálás intézmények be- ' hozatala, és végül 1913, amikor a Time limit ' eszméjét vetik fel. Ha kezembe veszem a mi mostani házszabályainkat, ugy azt látom, hogy azok 322 szakaszával szemben Angliában az úgynevezett Standings Orders mindössze csak 95 pontot tartalmaz. Ebben voltak egybefoglalva az állandó házszabályok és elvi ügyrendi rendelkezések. De annál jelentőségesebbek a precedensek. Ha valaki tanulmányozni akarta a precedenseket, ugy arra a Háznak 1547. óta megjelent jegyzőkönyvi naplója és az 1803 óta megjelenő rendes tárgyalási napló állott rendelkezésére. 1604-ben találkozunk — tehát több mint háromszáz esztendeje — a szólásszabadsággal való visszaélés veszedelmének első, de szinte ötletszerű elhárításával. Jenkins speaker nevéhez fűződik az eset, aki alatt a Ház — ismétlem, több, mint 300 esztendeje! — a következőképen határozott (olvassa): „Ha valaki eltér a tárgytól és nem a Ház előtti kérdésről beszél, az elnök a Ház rendje szerint jár el, ha őt félbeszakítja és megkérdezi a Házat, hajlandó-e a szónokot tovább hallgatni". Három napra rá a következő határozatot hozta a Ház (olvassa): „Ha valaki felesleges indítvánnyal vagy unalmas beszéddel terheli a Házat, az elnök tartozik őt figyelmeztetni és megrendszabályozni". (Helyeslés jobbfelöl.) Egy nappal később a Ház kimondja, hog-y (olvassa): „Aki a tárgytól eltérve személyeskedésekre tereli beszédét, attól az elnök a szót megvonhatja". Ezt a szakaszt először Litton és Paddy képviselőkkel szemben alkalmazták. Az első technikai obstrukcióval pedig 1771-ben találkozunk először. A technikai ob strukeió Burke whig parlamenti vezér nevéhez fűződik. Ekkor ugyanis a Ház a nyomdászok ügyét tárgyalta, akik nyilvánosságra hozták a Ház tanácskozását. Pedig a szabály annakidején Angliában az volt, hogy a Ház zárt tárgyalásokat tart. Nyilvánosságra hozni valamit elvben még ma is tilos. Ez a magyar parlament helyzetével, ahol a nyilvánossági törvényen nyugszik, tehát ellentétes. Az angol ellenzék ezt a szabályt mint elavultat vitatta, de én zárjel között megjegyezhetem, hogy ez mégis igen üdvös óvóintézkedés volt a tekintetben, hogy nem igen kerülhetett sor a nem anynyira a Ház tagjainak, mint inkább— miként az nálunk oly gyakorta történik—a szenzációt hajhászó újságoknak mondott beszédekre. Az ellenzék, amint emiitettem, ezt a rendelkezést elavultnak nyilvánította, s a módosítások és elnapolási indítványok egész sorozatát terjesztette be és egy ülésben huszonháromszor kért névszerinti szavazást. Ez az igen emlékezetes ülés hajnali 4 órakor ért véget. A Ház ugyan napirendre tért hamarosan a kérdés felett, mert bár megidézte a, lapkiadókat, akik a fennálló szabályt indiszkréciójukkal áthágták, de nem tette vita tárgyává a parlamenti tudósításokat és a hírlapok üldözésésétől is eltekintett. Mégis az itt használt obstrukciós eszközök, amelyek tizenhárom-próbásnak bizonyultak, később is éreztették hatásukat. És voltaképen ennek tulajdonitható, hogy később, amikor az 1832-iki választójogi reform került tárgyalás alá, az itt használt, itt tanult eszközökkel küzdöttek ellene, ami azután 1833-ban arra késztette az akkori Házat, hogy a szólásszabadság megvédése érdekében az addigi tanácskozási időt kiterjessze és az addig 4 órára terjedő ülési időtartamot 7—8 órára hosszabbítsa meg. Ez sem vezetett azonban teljes sikerre. Nem vezetett pedig azért, mert az irek az „írországi kivételes állapot"-ról, később pedig a „Fegyverviselési tilalom"-ról szóló törvényjavaslattal szemben tömeges névsorolvasások szorgalmazását használták fel az időhúzására és igy az utóbbi törvényjavaslatnál nem kevesebb mint negyvennégyszer kértek névszerinti szavazást, ami, az akkori rendelkezések szerint, igen unalmas és hosszadalmas procedura volt. Ez késztette azután Shaw le Pevre Speakert már 1848-ban arra, hogy elsőként vesse el a klotür magvát azzal az indítvány aval, hogy éjfél után 2 órakor az elnök feltétlenül köteles szavazás alá bocsátani a kérdést. A vetés azonban csak későbben ért meg. De épen a Shaw le Pevre Speaker javaslatára kiküldött bizottság, mely az 1853-iki házszabály-reformot készitette elő, foglalkozott első izben a szólásszabadsággal való visszaélések elleni védekezés alapos megvitatásával. 186] — szintén olyan dátum, amelyet érdemes feljegyezni. Az angol parlament ekkor azt a határozatot hozta, hogy a költségvetés bármikor tárgyalható, még akkor is, ha nincs napirendre tűzve. Ez azért érdekes, mert — sajnálom, hogy a túloldalról egyesek nem hallják — igazi magj^ar specialitásnak kell deklarálnom azt a módot, ahogy a költségvetési törvényjavaslatokat Magyarországon fogadják. Angliában a normális állami szükségleteket még akkor is megszavazta a kormánynak, amikor az ellenzék többségben is volt. Erre klasszikus példa volt pl. a Pitt-kormánnyal szemben 1783-ban, amikor a Fox vezetése alatt álló ellenzék annak ellenére, hogy többségben volt, mégsem vonta el a normális állami szükségleteket a kormánytól és csak egy kérést terjesztett elő és tiltakozása csak abban merült ki, hogy feliratban kérte a királyt, hogy többségi kormányt nevezzen ki. 1877-ben,' amikor Parnell képviselő akadályozta a normális tárgyalást, szintén igen érdekes határozatokat hozott az angol parlament. Azt mondotta a Ház (olvassa): „A Ház iránti tiszteletlenség vétségét követi el az, és megrovással, felfüggesztéssel, vagy elzárással büntetendő, aki a Házat munkájában szándékosan és tervszerűen feltartóztatja". Northcote, aki egyik kiváló pénzügyministere volt Angliának, felszólalván, azt vitatta, hogy (olvassa): „A Ház tekintélye és méltósága megvédéséflôek érdeke felette áll a mindenkori házszabályoknak, mert