Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-344

5Ô6 À nemzetgyűlés 344. ülése 1924. évi november hó 28-án, pénteken. már mégsem lehet mondani! Idegen nemzetek is megcáfolják ezeket az állításokat! — Nagy zaj jobbfelől.) Minthogy mindnyájan magyarok vagyunk és szemlélői voltunk a történelemnek, nem kell hosszabb okfejtésbe fognom, csak egyszerűen megállapítom azt, amit a t. képviselőtársam is tud, és ha ebben a szomorú percben felébred lelkiismeretében az igazság, el kell fogadnia, hogy 1914-ben a nemzet teljesen tehetetlen volt, mert parlamentjében nem volt szabadság, mert akkor már végig dúlt a nemzeten és a törvényhozáson is a darabontok erőszakossága, úgyhogy (Zaj és ellentmondások jobbfelől.) 1914-ben reménytelen lett volna valamely nemzeti ügy mellett felkelni a parlamentben, mert hiszen akkor már pártabszolutizmus volt és arra a hiábavaló kísérletre kár is lett volna vállalkozni, hogy bárki a szavát itt a háború ellen felemelje. (Pékár Gyula: Egy szó sem igaz ebből! Nem komoly dolog! — Zsitvay Tibor: Történelemhamisitás! — Erdélyi Aladár: Tisza volt az egyetlen, aki felemelte szavát a háború ellen! Igás! Ugy van! jobbfelől. — Barthos Andor: Czernin iratában is benne van! Olvassa el! — Kállay Tamás: Tisza István előttünk mondta: Nem tudjátok hova vezet ez a háború! Ő volt az egyetlen, aki ellenezte a háborút! Ön is jól tudja! —- Dénes István: Rendre! Rendre! Minket már régen kivezettek volna azóta! — Pikler Emil: Hol vannak a darabontok? — Kállay Tamás: Az elnök ur joga^ engem figyelmeztetni, nem az öné! — Zaj bal felölj Elnök (csenget): Csendet kérek! (Kállay Tamás: Én nem adok okot rá soha!) Kállay Tamás képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni ! Rupert Rezső: T. Nemzetgyűlés! Azt hiszem, t. képviselőtársam rossz szolgálatot tesz a Tisza-kultusznak, amelynek hive, amikor azt veti ellen, hogy hiszen Tisza nem akarta a háborút. (Ugy van! jobbfelől. —- Pékár Gyula: Nem akarta! Ez be van bizonyítva! — Hebelt Ede: Hozzájárult! Belenyugodott!) Rendben van, elfogadom az önök kiinduló pontját, de akkor Tisza ellen igen súlyos Ítéletet mondtak ki, mert Tisza belement a háborúba annak ellenére, hogy annak sikerében nem bizott és akkor annál nagyobb, annál szentebb kötelessége lett volna, vértanú kötelessége lett volna, hogy ezt a háborút megakadályozza. (Barabás Samu: Megtette azt is! — Pékár Gyula: Tiszát ne tanítsa vértanuságra ! Nem volt szüksége rá! — Hebelt Ede: Nem halt meg egy eszméért! — Rakovszky István: Amikor megölték, közülök senki sem állott mellette. — Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak, minden oldalon. Rupert Rezső: Teljesen igaza van Rakovszky István t, képviselőtársamnak, hogy önök annál a vártanuságnál nem voltak jelen, attól a vértanuságtól dezertáltak. (Pékár Gyula: Nem igaz! Másnap rögtön ott voltam! Ne beszéljen bolondokat! — Pikler Emil: Önt is agyonlőtték? Nagyon egészséges, viruló sziliben van! — Nagy zaj!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Rupert Rezső: Ha pedig szétnézek ebben a képviselőházban, ezen az oldalon sokkal több olyan bátor embert találok, akik akkor is a gyilkosok ellen feltámadtak és akik meg merték mutatni ostentative nemtetszésüket. (Pékár Gyula: Vagyunk itt ellenforradalmárok elegen! — Pikler Emil: A román szuronyok védelme alatt! Szeretem! —- Pékár Gyula: Szó sem igaz belőle! Valótlanság! —• Pikler Emil: Akkor könnyű volt ellenforradalmárnak lenni! — Pékár Gyula: A történelem bizonyítja, hogy nem ugy van!) Elnök: Csendet kérek! Pékár Gyula képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! Rupert Rezső: Ezzel a naivitással, a sebek gyerekes mutogatásával szemben t. képviselőtársam — aki olyan biztonsággal csinálta végig az u. n« ellenforradalmat, mint barátai, akik Szegedre mentek (Pékár Gyula: Nem igaz!) —, rámutathatoik arra, hogy almikor az önök ellenforradalma jött, és megint vérengzés volt, akkor az ellenzéki oldalon ülők közül sokan voltak, akik ismét nyiltan, szembe állottak ezzel a forradalommal is. Ezzel tehát ne dicsekedjünk. (Pékár Gyula: Ön ne dicsekedjék!) Arról van szó, hogy a házszabályok darabontos rendelkezésével, azzal, hogy a darabonttörvényt utólag is alkalmazták: letörték a nemzet ellenállását, letörték azt a kedvet, azt a mentalitást, amely mentalitás mellett a nemzet akkor, amikor a nehéz napok jöttek, a háború ellen védekezni tudott volna, a háború ellen fel merte volna emelni szavát. A Tiszakormány is ugy járt — amint járni fog ez a kormány is, ha a házszabályokat igy fogja megalkotni —, hogy nem a maga számára, hanem Bécs és Ausztria számára szervezte meg a hatalmat, és ezzel elvette a lehetőséget a magyar nemzettől, hogy azok, akik a nemzeti ügy igazi képviselői voltak, bátran felkészülhettek volna a veszedelmek ellen. így járnak önök is, ha veszedelmes precedenseket alkotnak a darabontok alkalmazására. Mert jön majd egy nap, amikor észre fogják venni, hogy ezeket a precedenseket is a saját maguk kárára alkották. Láthatja mindenki — a közvetlenül érdekeltek is és a kormány, de láthatja az elnök is —, hogy ezen az utón csak a pusztulás felé fogunk mennél rohamosabban süllyedni. Mert méltóztassék megnézni, mi van odakünn. Künn állanak milliók kifosztva, éhezve, akik ma már nagyon jól tudják, hogy az ő éhségüknek, pusztulásuknak, nyomoruságuknak és szenvedésüknek oka a kormányzat (Nagy zaj jobbfelől.), amely 1921-ben (Zsitvay Tibor: 1918-ban és 1919-ben!) amnesztiával felhívást intézett a gonosz és véres szenvedélyekhez is, hogy társadalmi és állami életünkben azt a politikát, azt a szörnyű, végzetes terrort elhamisitsa, amely szörnyű terrornak eredményei ma ott tárgyaltatnak a büntető bíróságok előtt. Ennek a kormányzati rendszernek bűne, hogy odakünn a magyar nép éhezik (Nagy zaj és felkiáltások jobbfelől: Demagógia!), hogy odakünn a magyar nép az adóterhek alatt összerogyik, hogy hiányzik minden feltétele annak, hogy közgazdasági rendünk egészséges legyen, hogy hiányzik minden feltétele annak, hogy a magyar nép azokat a rettenetes adókat, amelyekkel megterhelik, ki is tudja izzadni. Mert az önök kezében van a hatalom, hogy a sajtót irányítsák s még a külföldi sajtót is megszerezzék a maguk részére, és igy elhitethetik, hogy kitűnően kormányoznak; odamenekülhetnek a Smith-féle jelentések mögé is, hogy íme, milyen fényes a mi pénzügyi helyzetünk. Ez azonban mind csak csalékony délibáb, amit odafestenek a nemzet elé, egy transparens, amely mögé elbújnak, mert az a Smith-féle jelentés is — ha már arról van szó, hogy olyan fényes a helyzetünk —, legnagyobb dicséretei-