Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-344

À nemzetgyűlés 344. ülése 1924. < vei és diesekvéseivel csak azt hirdeti, hogy a magyar nép nyomorog, a magyar nép éhezik, mert hiszen, azok az adók, adóbehajtások, adóeredmények, bevételi források és bevételi eredmények, amelyeket a Smith-féle jelentés hangsúlyoz, mind azt .jelentik, hogy a nyomorult, elpusztult százezreknek, millióknak kell fogyasztási adókban, vámilletékekben, forgalmi adókban kiizzadniok ezeket a fényes eredményeket, olyan körülmények között, mikor viszont az önök kormányzása megrenditette a gazdasági élet rendjét, megszüntette a kereseti lehetőségeket. Amikor tehát önök ilyen miliőben állanak itt és vállalkoznak arra, hogy erőszakot kövessenek el azok ellen a képviselők ellen, akik, amióta csak itt vannak, a tisztességet és becsületet védik. (Nagy zaj jobbfelől. — Hebelt Ede: Talán nem? — Egy hang jobbfelől: Jó vicc! — Hebelt Ede: Nemcsak védjük, hanem képviseljük is a tisztességet! — Csontos Imre: Szépen megmutatták ma is! Nyúzzák a keresztényeket!) Amikor az ilyen képviselők, akik elsáncolják magukat önöktől is és elsáncolják magukat mindenféle faj védelmi politikától is, és csak egyetlen egy célt követnek: a gyilkosok, a panamisták, a gonosztevők és a nemzet pusztítói ellen való harcot vállalták — mondom, amikor ezek már erre a sorsra jutnak, hogy innen elnöki önkénnyel, a hatalom önkényével és szuronyokkal, fegyveres karhatalom által kivezettetnek —, akkor nem hiheti a t. ministerelnök ur, a t. kormány, de a t. többsége sem, hogy a magyar nép ezt jó szemmel nézi (Zaj jobbfelől. — Kállay Tamás: Tudomást se vesz róla! — Csontos Imre: Régen várja!), hogy nem döbben meg azon az erőszakon, hogy innen embereket, akik a tisztességért harcolnak, kicipeltetnek! Azt mondja a t. képviselőtársam, hogy a magyar nép régen várja. Hát, miért nem próbálják akkor meg a magyar nép Ítéletét provokálni! Miért követik el akkor a nagyatádi-féle választásokat! Ez a választás még csak a lehetőségét sem adja meg annak, hogy a magyar nép megnyilatkozhassék, ami annál becstelenebb eljárás, mert hiszen ha önök azt hiszik, hogy a magyar nép önök mellett van, akkor önöknek kellene elsősorban módot adniok arra, hogy a magyar nép ezt meg is mondhassa. Hiszen, t. képviselőtársaim, erkölcsi, etikai rendünknek súlyos pusztulását jelenti az, hogy amikor önök nagy pietással emlegetik a kerület előző képviselőjét, épen ennek a nagyatádi kerületnek mandátumát — közvetlenül eddigi képviselője halála után — ilyen súlyosan inficiálják. (Zaj.) Mi megmaradunk tovább is ezen az utón. Mi soha gyilkosokkal nem szövetkeztünk, mi soha nem panamáztunk, mi nem engedtük meg a pazarlást a bankoknak sem, sem a Pénzintézeti Központ utján, sem másként, mi a nemzet vagyonát nem prédáltuk. Mi itt évek óta sxilyos harcot folytatunk azért is. hogy ami pénzt, ami adójövedelmet a magyar nemzettől súlyos sanyargatással elszednek, ezekről a megszámlálhatatlan milliárdokról — mert most már megszámlálhatatlan milliárdok ezek — a kormán3'' végre elszámoljon, mert hiszen ne csodálkozzék a ministerelnök ur és ne csodálkozzék senki, ha azután odakünn a nép ajkán felkel a vád, hogy mindezt, a nagy vagyonokat, a nagy értékeket elpanamázták, elprédálták. Ez ellen egyetlen védekezés van: a tisztességes elszámolás, mert a magánéletben is ez a becsületes dolog; két napig nem lehet k>í november hó 28-án, pénteken. 5Ö7 megtagadni az elszámolást, nemhogy esztendőkön keresztül lehetne. Ez a becsületes dolog, mert aki nem számol el a rábízott idegen pénzzel — legyen szó a Bankgasse-i milliókról, vagy pedig az évek során át adódiktaturával, adórémuralommal beszedett, behajtott adópénzekről —, azt a világon még sehol sem tartották tisztességes embernek, ahol az erkölcsi rend még nincs megbomolva. (Maday Gyula: Károlyi Mihály elszámolt az amerikai dollárokkal?) Amit öt esztendő előtt helyesnek ismertem el, hogy t. i. csak a tisztességes, becsületes, hazafias politika és a tisztességnek, becsületnek és az igaz hazafiságnak a rendszere (Felkiáltások jobbfelől: S ezt Rupert mondja!) mentheti meg ezt az országot, most is csak azt ismétlem. Az önök politikája ezt az országot tönkretette. (EUentmotidások jobbfelől.) A javithatatlan optimista lelkével mondom, hogy még mindig megmenthető ez az ország és ennek nincs több, nincs nagyobb feltétele, mint hogy ez a hatami rendszer, ennek exponensei, ennek reprezentánsai menjenek már egyszer félre a nemzet megmentése munkájának az útjából. (Zsitvay Tibor: Kilátszik a lóláb!) Teljesen diszkreditálva vannak. Hiszen, hogy diszkreditálva vannak, hogy sem képességüknél, sem erkölcsi Ítélőképességüknél fogva (Felkiáltátások jobbfelől: Na, Na!) nincsenek hivatva arra, hogy nehéz időkben egy nagyon súlyos sorsra jutott nemzeten segítsenek, ezt már nemcsak a beavatottak tudják, hanem ami ezeken a törvényszéki tárgyalásokon kiderült, abból is letagadna ta tl&nuli és félreérthetetlenül dokur mentálódik az, hogy ez a rendszer nem való, nem méltó és nem képes arra, hogy ezt az országot a leg-siilyosabb, legszörnyűbb helyzetében — most már a kétségbeesés helyzete van itt — megmenthesse. Egy hazafias tény van. Ezt a hazafias tényt a t. ministerelnök ur és kormánya még megtehetné: azt, hogy félreáll. A magyar kormányzó kezében is van még egy alkalom, egy utolsó próba, hogy megmentessék ez az ország: állitsa félre ezt a kormányt, amely kormányra a magyar nép, a magyar milliók most már csak gyűlölettel és bizalmatlansággal tekintenek. De a világ előtt becsületünk követeli, hogy a kormányzat élére olyan vir integer-ek álljanak, akik nem kénytelenek elmenni egyik, vagy másik igen súlyos gonosztett büntetőtörvényszéki tárgyalásra. Engedelmet kérek, egy ország ministerelnöke nem juthat abba a helyzetbe (Rakovszky István: Ugy van!), hogy egy olyan közönség-es gyilkos, mint Márffy, vélje szembe állhasson, diskurzusba bocsátkozhassék és alkalma legyen arra, hogy a ministerelnök letagadja a vele való barátságot. (Gr. Bethlen István ministerelnök: Mindig gyanúsít! Tudatosan gyanúsít újból! Válogassa meg a szavait! Ne tanítson erkölcsre!) Egy ministerelnök, különösen egy szegény országnak a ministerelnöke — egy olyan országé, amely egyúttal várja a világ^ nemzeteinek is a segítségét, egy olyan országé, amely rászorul arra. hogyha szegény is, ha kicsiny is, a legelső nemzetek között álljon, mert csak igy van számára megmentés (Kováts-Nagy Sándor: Erkölcsiekben nem szegény, hála Istennek!) —, egy ilyen országnak a ministerelnöke nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy ilyen notórius panamistával, mint amilyen Esküdt Lajos, szintén kénytelen legj^en duellumot vivni egy törvényszéki tárgyaláson. (Zaj I jobbfelől.) 74 *