Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-330
42 A nemzetgyűlés 330. ülése 1924. évi november hô 5-én, szerdán. ságban van. Magyarország arra van hivatva, hogyha jelenlegi helyzetében megmarad, egy elszegényedő parasztország életét élje {ügy van a bal- és szélsőbaloldalon.), amely talán képes lesz arra, hogy mint parasztország megvásárolja évenkint azt az egypár csizmát, amelyre mint parasztembernek szüksége van, de nem lesz képes nemcsak kultúráját fejleszteni, hanem a meglévő, primitiv, legszűkebbre szabott kulturigényeit is kielégíteni. A magyar kérdésnek abban látom én a legszomorúbb vonatkozását, abban a tarthatatlan helyzetben látom, amely a magyar értelmisége^ és a magyar! munkást egyaránt megfosztja kenyérkeresetétől, elproletarizálja az egész magyar társadalmat, amely rendkivül nagy és súlyos szociális bajok szakadékát nyitja meg a lábaink előtt, ugyanakkor, amikor a határokon túlról az uj hatalmasságok a magyarságnak még mindig ezreit és ezreit hajtják át a határokon és az itt kenyérkereset nélkül bolyongó intelligencia és munkásság számát ezekkel az ujabb hontalan ezrekkel szaporítják. Ez az igazi csatavesztés, amikor a magyarság lába alatt egyre szűkebbre szorul a hurlok, amikor a föld, a magyar föld egyre meg egyre kisebbé válik, amikori az elszakitott részeken a magyarság száma, mint tavasszal a hó. uffy olvad össze, és amikor előrelátható és világos mindannyiunk előtt, akik ezeket a kérdéseket tiszta szemmel nézzük, hogy 15—20 esztendő alatt azokon a részeken, amelyeket elszakítottak Magyarországtól, egy brutális és embertelen balkáni hódító politika kiirtja a magyarság utolsó maradékait. Ez az a perspektíva, amelybe a magyar kérdést állítani kell, ez az a szemszög, amelyből nekünk az egész ország sorsát néznünk kell. Ez az az integritási politika — és én minden más szempontot a világon alárendelek ennek a szempontnak, mert ultra poisse memo tenetur —, nem lehet senkitől lehetetlent követelni, nem lehet egy embertelen és igazságtalan békekötés alapján egyetlenegy nemzettől sem követelni, hogy harakirit végezzen önmagán. Akkor, amikor az entente-hatalmak közül nem egy, Anglia és Olaszország a békeszerződések revíziójának álláspontján van, akkor a magyar koíimányniak és magyar nemzetnek is kötelessége a békeszerződések revízióját követelni, sürgetni és hangoztatni; nem szabad ezt a meghunyászklodó, gyáva, térdet hajtó külpolitikát tovább kultiválnunk, mert hiszen látjuk, a 4—5 esztendős tapasztalat most már bizonyítja, hová süllyed ez a nemzet, hová jutunk mindenestül, ha ezen az utón tovább baladunk. A nemzeti kisebbségek sorsa és a katonai leszerelés kérdése két olyan határkő, amelyből felfogásom szerint ennek a nemzetnek és kormánynak engednie nem szabad, és én ahhoz a providenciáiig államférfiuhoz, aki a trianoni békeszerződést konszolidálta és a magyar nyomorúságot stabilizálta, a következő interpellációt intézem. (Mozgás. — Olvassa:) ,,1. A szanálás megkezdése óta minő intézkedéseket tett a kormány az elszakitott részekeni sínylődő magvarság anyagi és kulturális érdekeinek megvédése érdekében? Különösképen történt-e r intézkedés az iránt, hogy a lengyelországi német kisebbség mintájába sérelmeink a hágai állandó nemzetközi bíróság elé terjesztessenek? 2. Mit szándékozik a kormány a: katonai. ellenőrzés tervezett rendszerének módosítása érdekében cselekedni?" T. Nemzetgyűlés! Bátorkodom még megjegyezni azt is, hogy hozzá vagyunk szokva, hogy interpellációinkra, pláne, ha az elevenbe vágnak, választ nem kapunk. Jövőre azonban nem fogjuk magunkat ilyen válaszok mellőzésével^ bizonyos kérdések rendszeres tárgyalásától el téríttetni és én a t. Házban azt a kötelező kijelentést teszem, hogy addig, amíg ezek a kérdések kielégítő módon a magyar kormány által szóvá nem tétetnek, mi nem fogunk nyugodni és napirendi viták, interpellációk által és minden más módon és formában, amilyen módon és formában erre nekünk lehetőség nyílik, ezeket a kérdéseket a nemzet élő lelkiismerete és közvéleménye előtt, ha kell, nap-nap mellett fel fogjuk hánytorgatni. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Kérdenem kell a t. képviselő urat, kihez méltóztatott az interpellációt intézni? Eckhardt Tibor: A ministerelnök úrhoz! Elnök: Az interpelláció kiadatik a ministerelnök urnák. Szólásra következik? Bartos János jegyző: Esztergályos János! Esztergályos János: Tisztelettel kérem, méltóztassék megengedni interpellációm elhalasztását. (Helyeslés és éljenzés jobb felől.) Elnök: Kérdem a t. Nemzetgyűlést, hozzá méltóztatik-e járulni ahhoz, hogy a t. képviselő ur interpellációját a legközelebbi interpellates napon mondhassa el? (Igen!) Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Szólásra következik? Bartos János jegyző: Batitz Gyulai Batitz Gyula: T. Nemzetgyűlés! Tekintettel arra, hogy már két izben kértem halasztást interpellációmra, sajnálom, de most a jelen esetben nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt kérjem, viszont azonban Ígéretet teszek arra vonatkozólag, hogy lehetőleg mentől rövidebbre szabom előterjesztésemet. (Esztergályos János: Én kezeskedem érte!) 1924 augusztus 11-éii Papp Gábor továbbszolgáló őrmester szolgálati fegyverével szivenlőtte magát. Ha csupán csak egy embernek öngyikosságí esetéről volna szó, akkor egyszerűen napirendre térhetnénk az eset fölött, mivel azonban nemcsak Papp Gábor lett öngyilkos, hanem abból az ügyből kifolyólag, amely miatt ő öngyilkosságot követett el, több úgynevezett igazi hazafias katonaember kénytelen volt nyugdíjaztatását kérni, de meg azonkívül az a körülmény is, hogy a hadseregnek a tisztaságát és a hadseregben lévő egyének érintetlenségét feltétlenül mindenki részéről meg kell őrizni, szükségessé teszi ez a körülmény azt, hogy ezt a kérdést tisztázzuk, annál is inkább, mert a megtörtént eseményből azt látom —- ós a birtokomban lévő tanúvallomások azt bizonyítják —, hogy Papp Gábor öngyilkossági esete körül olyan dolgok történtek, amelyeket a honvédelmi kormányzatnak feltétlenül és minden körülmények között ki kell vizsgálnia ós az igazságtalanul meghurcolt és megtámadott embereket legalább is rehabilitálnia kell. Ugyanis t. Nemzetgyűlés, Papp Gábor, aki 1910. óta tagja volt a magyar hadseregnek, mindaddig, mig csak az öngyilkosságot el nem követte, bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy abszolút jó katona volt, mert hiszen íovábbszolgálatra jelentkezett, szolgálta a hadsereget egész az Öngyilkosság napjáig. Hogy mennyire jó katona volt, ezt bizonyítja az a körülmény,.
