Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-330
A nemzetgyűlés 330. ülése 1924: évi november hó 5-én, szerdáit, 39 amikor Németország és az összes központi hatalmak lefegyverezve és kényre-kedvre kiszolgáltatva állnak itten, a volt győzők nagyobb hadseregeket tartanak fenn, mint akkor, amikor a német haderő intaktul állt velük szemben. Egy olyan eszeveszett fegyverkezési politika folyik az európai kontinensen, amelyet mással, mint az illető győző országok rossz lelkiismeretével megindokolni nem lehet. (Ugy van! a jobboldalon.) Mert a mi fegyveres erőnk — legyen az Magyarország, Ausztria, Németország vagy Bulgária — semmi körülírtén yek között nem teszi indokolttá azt, hogy a győztes hatalmak ma nagyobb hadseregeket tartsanak fenn, mint amilyeneket a német militarizmus idején, az állitólagos német katonai fenyegetések idején fentartani szükségesnek tartottak. - . Igen t. Nemzetgyűlés! Zsilinszky Endre igen t. barátom; rámutatott különösen azokra az aránytalanságokra, amelyek magyar, vonatkozásban fennállanak, nevezetesen, hogy a békebeli állományunk is ugy aránylik a kisentente állományához, mint egy a tizenkettőhöz. Rámutatott arra, hogy mozgósítás esetén a mi alig nyolcmillió lakosságunkkal szemben 6,400.000 fegyveres kisentente-katona áll szemben, úgyhogy minden magyar csecsemőre egy kisentente-katona esik. Ilyen körülmények között ült össze a Népszövetség, hogy a katonai ellenőrzés kérdésében döntsön. Azt hiszem, hogy józan ésszel, normális belátással csak azt a következtetést lehetett volna levonni, hogy miután Magyarország a hivatalos katonai ellenőrző koniissziók véleménye szerint is a békeszerződésben vállalt katonai kötelezettségének már eleget tett, és Magyarország katonailag" tényleg egy olyan kiszolgáltatott helyzetben van, hogy még ha akarná, sem tudná a kisujját sem megmozdítani, hogy ilyen körülmények között legalább is egy provokáló, vexatórius természetű, ellenséges indulatú katonai ellenőrzés kényelmetlensége és veszedelme alól mentesítve leszünk. Hiszen elég rámutatnom arra, hogy ez az ország, ez a főváros, ez a ház, ahol ma ülésezünk, ma abban a helyzetben van, hogy egy esetleges cseh hadüzenettől számított 15 perc alatt itt mindent rommá lőhetnek. Azt kérdeni tehát, mi szükség van itt most egy messzemenő katonai ellenőrzésre, vexációra és beavatkozásra akkor, amikor a tények ereje amúgy is Magyarországot fegyvertelenül szolgáltatja ki az őt körülvevő kisentente-hatalmaknak'í Azzal a tervezettel szemben, amelyet a békeszerződés 143. §-ára hivatkozva elsősorban kisentente- és francia befolyás következtében reánk akarnak majd erőszakolni, nekünk igen lényeges és — azt hiszem — nemcsak magyar szempontból indokolt, de talán a Népszövetség jól felfogott érdekében is levő kifogásaink vannak. Mindenekelőtt soha még a békeszerződések történetében nem fordult elő eset arra, hogy a legyőzött és győző nemzetek között egy állandó és áthághatatlan válaszfal intézményesen felállittassék, mely — legalább _ is nemzetközi jogilag — időtlen időkig szól. Én hiszek az erkölcsi világrendben és tudom, hogy ez a rendszer nem maradhat fenn örökké, de papiron és nemzetközi jogilag az a disztinkció, az a megkülönböztetés, amelyet most győző ós legyőzött államok között tenni akarnak, örök érvényű, örök időkig szól és a Népszövetség egyességokmányának, azoknak a paragrafusoknak oly egyoldalú és rosszindulatú interpretációján aiapszik, mely az eddig valóban nem sok reményekre jogosító gyakorlattal szemben is mérhetetlen visszaesést jelent. Mert mi történt? A katonai ellenőrzést a békeszerződések értelmében eddig- Magyarországon a versailles-i legfőbb katonai tanács gyakorolta, amelyben közvetlen szomszédainknak, a kis-entente-államoknak képviselete egyáltalán nem volt. A most elhatározott ellenőrzés szerint a katonai ellenőrzést speciel Magyarország esetében a Népszövetség tanácsában képviselt azon államok gyakorolják, amelyek egyúttal szomszédaink is nekünk^ vagyis ez esetben Magyarországgal szemben kizárólag a kisentente jöhet tekintetbe. Ha talán Németországban ez a rendelkezés nem is okozott oly mérhetetlen visszatetszést mint nálunk, ennek meg van a természetes magyarázata, mert hiszen a katonai ellenőrző bizottságban Németországgal szemben eddig is Franciaország szerepelt elsősorban és jövőben is mint közvetlen szomszéd és tanácstag Franciaország szerepelt elsősorban és a jövőben esetében azonban különösképen indokolt a tiltakozás, mert jelen esetben a katonai ellenőrzés súlypontja a kevésbé érdekelt és kulturális tekintetben sokkal különb nagy-entente-hatalmak kezéből a szomszéd brutális, balkánerkölcsü, megbízhatatlan és életünkre törő kisentente-államok kezébe kerül. Itt olyan speciális magyar helyzettel állunk szemben, amely unikum a maga nemzetközi jogi adottságában, s amellyel szemben nekünk, magyar nemzetgyűlésnek, magyar közvéleménynek és — talán azt is kellene mondanom — felfogásom szerint a magyar kormánynak is uni s'ono tiltakoznia kellene. Ez az uj rendszere az ellenőrzésnek kizárja az ellenőrzésből a semleges államokat s ezzel nyilvánvalóan elárulja azt a tendenciát, hogy itt nem egy tárgyilagos, elfogulatlan katonai ellenőrzés, nem nagy emberi eszmények vagy ideálok, nem az örök béke eszményének megvalósítása, hanem az egyoldalú hatalmi szempont, a magyar nemzeti életnek katonai rabsága és bilincsekbe verése képezi a legfőbb célt. A kis-entente különösképen ennek a rendszernek a következtében hármas ellenőrzéshez jut. Nevezetesen a döntésre hivatott legfőbb fórum, a Népszövetség tanácsában a kisentente marj képviselve van; ebben az állandó tanácsadó katonai bizottságban pedig, amely most szerveződik meg, elsősorban a szomszédállamok jönnek tekintetbe, vagyis úgyszólván túlnyomó befolyása a kis-entente-nak lesz. Van azonkivül ennek a rendelkezésnek egy c) pontja is, amely kimondja, hogy ha volna, olyan állani — magyar vonatkozásban olyan kis-entente-állam, szomszédos állam —, amely nincs benne az állandó katonai ellenőrző bizottságban, akkor az úgynevezett kutató bizottságban ennek a szomszédállamnak mindenesetre helyet kell adni, vagyis a kisentente-államoknak az esetben, ha a tanácsban és az állandó tanácsadó katonai bizottságban nem volnának képviselve, legalább a helyszínén eljáró és a végrehajtást eszközlő úgynevezett kutató bizottságban mindenesetre helyet kell biztosítani. Azt hiszem 1 , hogy a kisentente-hatalmaknak ilyen hatósági jog-körrel való felruházása, pláne időbeli korlát nélkül — mert hiszen ez a rendelkezés virtualiter az idők végtelenségéig szól — az állandó sanyargatási és be-
