Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-330

40 À nemzetgyűlés 330. ülése 1924. évi november hó 5-én, szerdán. avatkozási lehetőségek egymásra való halmozásának nyitja meg az útját. Olyan spiclirendszer fog' itt kialakulni, amellyel szemben mi, katonailag, gazdaságilag teljesen kiszolgáltatott Magyarország képtelenek leszünk védekezni. A mi belső életünknek, nyugalmunknak egy állandó felforgatása következik itt be. Mert hiszen ha nyugalomról magyar értelemben nem is beszélhetünk — mert hogyan is beszélhetnénk erről, amikor természetes halárok nélkül Szobtól légvonalban 30 kilométernyire a Budapest és Szeged közti kis alföldi csík képezi mindössze azt a földet, amelyen magyar élet még lehetséges —, de legalább azt kell hinnünk, hogy a pillanatnyi megtámadás veszélyének nem lévén kitéve, belső, itthoni életünket nyugodtan élhetjük. S akkor jönnek a kisentente katonai kutató bizottságai a maguk spicli rendszerével, erkölcstelen, demoralizáló, megszégyenítő kutatásaikkal. Azt kérdezem, hogy nemzetközi relációban ilyen rendszernek intézményessé tétele és állandósítása mit szolgál? Tényleg a békének, a rendnek, a nemzetközi konszolidációnak, vagy pedig a fel forgatásnak, a revansnak, a gyűlöletnek és ujabb háborúknak csiráját veti-e elf Szomorúan látom, hogy mérhetetlen visszaesés mutatkozik a mi egész külpolitikai helyzetünkben.. Mindazokban'a kérdésekben, amelyeket a békeszerződések nyitva hagytak, egy nagyon szomorú végleges rendezés áll küszöbön. A kisentente a szanálás kapcsán a mi pénzügyeinkbe teljes betekintést és számos vonatkozásban beavatkozási lehetőséget nyert és most ugyanezt még fokozottabb mértékben biztosítjuk majd neki katonai tekintetben, vagyis azon a ponton^ ahol talán a leggyengébbek vagyunk, mert hiszen a nemzetvédelem tekintetében tartom a trianoni Magyarországot a legrosszabbul, a leghelytelenebbül, legigazságtalanabbul elintézettnek. A magyar faj jövője előtt lezárulnak az öszszes sorompók. Az összes kérdések, amelyeket a békeszerződések még nyitva hagytak, végleges, katasztrofális lesújtó rendezés alá kerülnek. A határkérdések után, ahol minden esetben ellenünk döntöttek, a nemzeti kisebbségek jogai elsikkadtak a Népszövetség kezén és most a magyar nemzet iéletnek utolsó lehetősége, a nemzeti véderő is teljesen idegen kontroll és a kisentente ellenséges rosszindulatú befolyása alá kerül. Azt hiszem, hogy ezeknek a külpolitikai kudarcoknak elkönyvelése terén nemcsak az a külpolitika hibás, amely nem tudott a magyar szónak a külföldön tekintélyt szerezni, amely nem tudta a magyar nemzeti érdekek elismertetését a külföldön kieszközölni, hanem kétségtelenül rossz és hibás taktika is szerepel itt. Mert ha Németországnak, a gyűlölt ellenséges Németországnak az entente-hatalmak számos ponton, igy pl. a nemzeti kisebbségiek védelme tekintetében is már teljes elégtételt szolgáltattak, lehetetlennek kell tartanom, hogy magyar szempontból hasonló eredményt elérni ne lehessen. Miért ne állhatnánk mi a Népszövetség tanácsa és közgyűlése elé ugy, ahogyan Bethlen István gróf és Korányi pénzügyminister ur az idén odaállottak és miért ne volna nekik módjuk és joguk azt mondani: követeljük a magyar kisebbségek számára ugyanazt, amit Lengyelországban a német kisebbségeknek már meg is adtatok. Miért kell oly szerencsétlen politikai plattformot elfogadnunk, hogy az még Lengyelországot is az ellenünk való szavazásra késztette annakidején a Népszövetség tanácsában és közgyűlésén. Annakidején, amikor Magyarország a Népszövetség tagjává lett, itt a Házban és a Házon kivül is vita folyt arról, helyes és célszerü-e a Népszövetségbe tagként belépni. Akkor az a felfogás kerekedett felül, hogy a Népszövetségtől tárgyi tekintetben eredményt várnunk ugyan nem lehet, azonban mint kitűnő propagandaalkalmat fel kell használnunk azt a lehetőséget, hogy a Népszövetség előtt, a világ urai előtt módunk legyen a magyar nemzeti álláspontot kifejteni. Ebből a szempontból valóban nem tudom helyteleníteni azt, ha magyar részről kísérlet történik arra, hogy ennek a propagandalehetőségnek kihasználásával a világ figyelmét a magyar kérdésre reáirányitsuk. De azt kell kérdeznem, hogy azok a beszédek, amelyeket elsősorban és főleg Korányi pénzügyminister ur, de az a beszéd is, amelyet Bethlen István gróf ministerelnök ur, mint a magyar állam hivatalos képviselői a Népszövetség előtt Genfben elmondottak, minek a propagandáját szolgálták? Méltóztassanak megengedni, hogy emlékezetükbe idézzem Korányi pénzügyminister urnák a magyar sajtóban is megjelent beszédét, amelyben a következőket mondotta (olvassa): „Nemcsak köszönetet kívánok kifejezni — t. i. a Népszövetségnek — hanem élvezem azt az elégtételt is, hogy hitem —ma már oly sokaknak hite —, tényekben találja jutalmát. Örömmel jelenthetem ki önök előtt, hogy a nemzetek szövetségének cselekedete meggyőzte a magyar nemzetet arról, hogy ez a szövetség nem egyes boldogabb, hatalmas nemzetek befolyását érvényesíti azoknak saját érdekében, hanem maga^ eszményeket szolgál." íme a magyar kormány megbízottja jelenti ki, hogy a Népszövetség nem a győztes hatalmaknak önző hatalmi szervezete, hanem magas eszményeket szolgál. Kérdezem, van-e itt a Házban valaki, aki ezt a kijelentést alá merné írni, pláne, aki a történtek után azt vallaná, hogy a Népszövetség tényleg eszményi ideális célokért küzd, és nem brutális kizsákmányolási hatalmi szervezete a győztes entente-áll amoknak. Ha már a Népszövetség tényleg nem való egyébre, mint hogy ott propagandát csináljunk, hogy a nemzeti álláspontot nemzetközi fórum előtt kifejtsük — mert tényleg nem való egyébre —, szabad-e akkor a magyar nemzet nevében ilyen beszédeket mondani. Mert ha Korányi pénzügyminister ur mint egyéni vélemé-, nyét mondotta volna ezt, akkor engem a dolognem is érdekelne, de amikor a magyar nemzet képviseletében jelenik meg és pláne a magyar nemzet nevében beszél, akkor azt kell mondanom, hogy a pénzügyminister urnák ez a nyilatkozata vakmerő valótlanság, mert a magyar nemzet a Népszövetségről egészen más véleményt táplál, a magyar nemzet világosan tudja és látja, hogy a Népszövetség önző hatalmi szervezet, amely a legyőzött kisebbségeknek tartós rabságba hajtását tartja legfőbb céljának és egyedüli raison d'être-jének. Mély sajnálattal nélkülöztem azt is, hogy a ministerelnök ur a Genfben elmondott beszédében csak gyenge célzást tett arra, hogy vannak egyéb problémák is a szanáláson kivül, amelyeket meg kell oldani, de még csak ezeknek felsorolásába sem bocsátkozott bele, még csak nevén sem nevezte a gyermeket, hogy itt volnának talán milliószámra az elszakított részeken élő magyarok, akiknek a legembertelenebb sanyargatások alatt kell élniök, és hogy a megmaradt Magyarország is, teljes katonai