Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-330

38 t-'Ä nemzetgyűlés 330. ülése 1924. évi november hó 5-én, szerdán. minden törekvésünket arra kellene koncentrálnunk, hogy a magyar kisebbségek kérdése végre döntés végett, elvi jelentőségű határozathozatal végett valamilyen módon a hágai állandó nemzetközi bíróság elé kerülhessen. A Népszövetségnél ugyanis az elmúlt esztendőben ujabb visszaesés észlelhető a nemzetiségi kisebbségek védelmének kérdésében. Csak két dologra akarok rámutatni. Régébben — ugy emlékszem, múlt év novemberéig — az volt az uzus, hogy a nemzetiségi kisebbségek ügyében tett panaszok és feljelentések minden egyes államnak megküldettek, és minden egyes államnak módjában volt hozzászólni ehhez a kérdéshez. Ujabban csak a tanácstagok, vagyis csak tiz állam szerez tudomást a panaszról, a többi, egyáltalában meg sem kapja a Népszövetséghez benyújtott panaszokat. Régente az volt az uzus, hogy a bepanaszolt államnak két hónapon belül válaszolnia kellett á panaszra, különben a védekezés jogától elesett. Egy ujabb népszövetségi tanácshatározat következtében ma már ez a szabály sem áll fenn. A bepanaszolt államnak joga van a válaszadásra halasztást kérni, és miután — amint látjuk — a Népszövetségnél eddig az a praxis követtetett, hogy az ilyen kérdések letárgyalását lehetőleg ki akarják tolni, ezzel végeláthatatlan lehetőség nyujtatik a Népszövetségnek arra, hogy & kényelmetlen, az ő számára ez idő szerint* nehezen hozzáférhető vagy kényes ügyekben a döntést lehetőleg addig tolják ki, amig fait accompli elé állíttatván, már nem is lesz módja másként határozni, mint ahogy azt a hatalmat tényleg gyakorló kormány az illető területen az életben már keresztül is vitte. Ezekben a. nemzetiségi kisebbségi kérdésekben igen nagy és igen fontos szerepet játszik az idő. Nekünk nincs időnk várni ezekkel a kérdésekkel, mi nem várhatjuk meg az idők jobbrafordulását, mert mi, akik a megmaradt csonka Magyarországon élünk, talán még várhatunk, de azoknak, akiket vagyonukból forgatnak ki, akik napról-napra jobban és jobban mennek tönkre, akik ma már utolsó filléreikből élnek és nem tudják, hogy holnap mitévők legyenek családjukkal és megmaradt exisztenciájukkal, ezeknek a családoknak, amelyek még mindig százezer számra élnek a határon túl, nem mindegy, hogy ma, vagy holnap, vagy tiz esztendő múlva rendeződnek-e ezek a kisebbségi kérdések. Nekünk tehát türelmetlenül kell sürgetnünk ezekben a kérdésekben a békeszerződésekben biztosított döntést; türelmetlenül kell sürgetnünk, hogy ezekben a kérdésekben a Népszövetség a hágai állandó választott biróság véleményének kikérésével legalább tegye meg kötelességét, hogy ne amerikázza el a kisebbségi kérdések megoldását. T. Nemzetgyűlés! Ugy tudom, épen ma érkezik Budapestre Colban Erik norvég egyetemi tanár ur, aki a Népszövetségnél; a, kisebbségi ügyek osztályának vezetője. Kénytelen vagyok az ő működését itt szóvá tenni, kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy milyen szomorú csalódást okozott pl. az # erdélyi szereplése, amikor azt hittük, hogy egy helyszíni vizsgálat révén, melyet mindig követeltünk, végre ki fog nyílni ezeknek az uraknak a szeme és szemtől-szembe látván, a panaszokat és jogos kifogásokat, nem fognak többé kitérni kötelességük; teljesítése elől. Ez a Colban Erik, a Népszövetség kisebbségi osz* tályának vezetője, megérkezett Romániába, ott maga mellé vett egy urat, névszerint Teankü Sándort, az erdélyi iskolaügyi vezérfelügyelőt, ugyanazt az urat, aki Erdélyben az összes kulturbotrányokat rendezte; ugyanazt az urat, aki az erdélyi iskolákból a magyar nyelvet kitiltotta, aki a szerzetesekre reákényszeritette az oláh tanitási nyelvet, ugyanazt az urat, akinek az erdélyi magyar kultúra és nyelv legázolásával oroszlánrésze van abban, hogy a viszonyok odafejlődtek, ahol vannak. Ezt az urat maga mellé véve, összeköttetésbe került néhány hazaáruló magyar nevű román egyénnel, összeköttetésbe került mindazokkal a románokkal, akik ennek a kulturbotrányhak rendezésében tevékeny szerepet vittek, mig az Erdélyben levő magyar párt vezető egyéniségei vagy közkatonái közül egyáltalában senkivel sem érintkezett. Végigjárta Erdélyt, Romániát és visszautazott Genfbe, a Népszövetség szókhelyére s oly értelmű jelentést tett, mintha Erdélyben a magyar kisebbségnek rózsás sorsa volna, és — saját kijelentése szerint — többé semmi kívánni valója nem lenne. Akkor, amikoi* millió és millió ember élete, vagyona, jóléte, kultúrája, jövője és exisztenciája ilyen frivol és cinikus egyének jóindulatára van bizva, itt a nemzetgyűlésen meg kell állapitanom és azt üzenem ennek a Colban Erik urnák, hogy: ismerjük a nevét, nem felejtjük el, s az ő neve ott fog szerepelni a Karaffák, Haynauk és a magyar nép hóhérainak névsorában (Ugy van! a balközépen.) A másik kérdés, amely szintén tragikus befejezéshez közeledik, a katonai ellenőrzés problémája. A katonai ellenőrzést a népszövetségi egyességokmány 8. §-a értelmében nem csupán mint katonai ellenőrzést, hanem mint a nemzetek fegyverkezésének általános csökkentését kell felfognunk. A Népszövetség egyesség-okmánya, legalább is elvileg, nem, a legyőzött államok egyoldalú ellenőrzésére helyezte a súlyt, hanem minden állani egyforma katonai leszerelésére, vagy legalább is\á katonai fegyverkezések általános csökken lésére. E tekintetben bizonyos eredmény nem is lekiesinylenclő. Bár itt, Magyarországon kevésbé érezzük ennek konkrét jelentőségét, de nemzetközi nagy politikai vonatkozásban igen jelentékeny eredmény éretett el a washingtoni, leszerelési konferencián, amely konferencia azonban nem a Népszövetség erdeme, hanem egyesegyedül és kizárólag az amerikai kormány előrelátásának, diplomáciai okosságának és nemzetközi tájékozottságának volt az eredménye. A Népszövetség még mai napig is adós azzal á kötelezettséggel, amelyet e tekintetben vállalt. Bátortalan és gyenge kezdések után — ugy látjuk — a kérdés ismét megfeneklett, hiszen, hogy egyebet ne mondjak, a most hatalmon levő konzervatív párt egyenesen elutasítja annak a leszerelési programúinak az elfogadását, amelyet Genfben próbáltak kidolgozni. A katonai leszerelés tekintetében tehát, amelynek általánossá tétele képezi /Lulajdonképen a Népszövetség egyik legfőbb célját, ez idő szerint Európában semmiféle komoly lépés nem történt. Ezzel szemben az a lehetetlen és perverz szituáció áll fenn.^ hogy ma az európai kontinensen.sokkal több és nagyobb számú hadsereg van, mint volt valamikor a német militarizmus idején, hogy ina,