Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-338

314 A nemzetgyűlés 338. ülése 1924. évi november hó 19-én, szerdán. gyón könnyen előfordulhat, hogy vannak a nyomozók közt a rendőrségnél olyan emberek, akik tudják, hogy ez a Wild alaposan dolgozik és ha valamibe belenyúl, jól nyúl bele. Valahogy az én nevemet mindig összeköttetésbe hozták ezekkel. (Eckhardt Tibor: Láttuk a Nyiïtîevélnél az alaposságot!) Nagyon megijedt a képviselőtársam, mikor azt a levelet Írtam és igy csinált (a mellére üt). Még egyszer kijelentem, hogy a Döhmel-ügyhöz nincs semmi közöm és a legerélyesebben tiltakozom az ilyen provokatőr-féle ugratások ellen. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Lendvai képviselő ur személyes kérdés cimén kivan szólani. Lendvai István: T. Nemzetgyűlés! Igazán nem szívesen veszem szemetes kérdés cimén igénybe ma már másodszor a nemzetgyűlés figyelmét. Nemcsak azért nem szólalok fel szívesen, mert a nemzetgyűlés idejét vagyok kénytelen személyes kérdésben igénybe venni, hanem azért sem, mert nem szeretem a parlamenti harcokban ép úgy, mint az irodaSmi harcokban a túlságosan könnyű harcot. Kénytelen vagyok azonban felszólalni azért, mert a t. képviselő ur az imént abban a felszólalásában, amely igazán szívbeli gyönyörűséget okozott nekem, és határozottan olyan derűt keltett lelkemben, amihez foghatóval már régen rendelkeztem, az én csekély személyemet jónak látta megtámadni. Az első támadás az ébredő-gondolattal kapcsolatban hangzott el,'mikor az igen t. képviselő ur egy itt aposztrofált ébredőről szólva, akiről az én igen t. Eckhardt Tibor képviselőtársam, mint vámcsalóról emlékezett meg (Wild József: Azt majd a bíróság fogja megállapítani!), azt mondotta, hogy az az ur pedig száz százalékos ébredő s nem olyan indokból, nem ugy ébredő magyar, mint én. Nem kívánok annak az urnák szereplésével és száz százalékos ébredőségével foglalkozni, kénytelen vagyok azonban itt a nemzetgyűlés szine előtt megállapitani, hogy az én ébredésem semmiféle alacsony vagy egyéni motívummal nincs összefüggésben. Egy nemzet, amely a Károlyikormány ideje óta, amikor a hatalmon levő Károlyi-kormányt volt alkalmam kíméletlenül támadni, tudja, hogy az én ébredő magyar gondolkodásom mit jelent, egy nemzet, amely végig ezen a szegény csonka országon és till a szégyen és gyalázat demarkációs vonalain tudja, hogy mit jelent az, mikor A^alaki minden pozíciót, minden anyagi előnyt megvetve és elkerülve, tisztán egy nemzetért harcol, áldozza fel az ő elég fiatal életét, egészségét és családi jó voltát, ez a nemzet nekem elég bizonyíték arra, hogy az én ébredőségemet senki, sem itt ebben a nemzetgyűlésben, sem sehol az országban meg nem gyanúsíthatja. (Eckhardt Tibor: Pláne Wild József!) Méltóztatott az igen t. nemzetgyűlési képviselő urnák szót ejteni az én katonáskodásomról is. Nagyon örülök, hogy végre ezt a kérdést ugyancsak itt a nemzetgyűlés szine előtt tisztázhatom (Peyer Károly: Hogy volt az a zsidó orvossal?) és ugy érzem, senki sem vádolna t egyénieskedéissel, mert végre is bármilyen csekélyre becsüljön engem a t. képviselő ur és bármely politikai ellenfelem, csekély személyemen keresztül mégis egy gondolat, egy elv jelentkezik, amely elvet és gondolatot ha én nem képviselnék, személyemet nem támadnák. Méltóztassék tehát megengedni, hogy röviden az én katonáskodásom kérdését is ismertessem, annál is inkább, mert ezt a kérdést, mióta csak a nemzetgyűlésbe engem Cegléd városa beküldött, különösen arról az oldalról a zsidó fajvédelemnek egy csákós katonája — az ő saját kifejezésével élek — sürün fel próbálta használni ellenem, visszaélve azzal az én korrekt felfogásommal, hogy az ilyen kérdésekkel nem a nemzetgyűlés idejét kellene rabolni, az ilyen kórdóseket ott kint kellene felvetni, ahol aztán mindenki felelős azért, ha rágalmazott. Ha önök kíváncsiak az én katonáskodásomra, hát elmondhatonr önöknek hogy 1915 januárjában az 1-ső honvédgyalogezred kaszárnyájába lege artis bevonultam. Bevonultam egy újságnak a szerkesztőségéből, amely újságnak a szerkesztőségében mindenkit felmentettek, aki zsidónak született és senki érdekében felmentési kérvényt be nem adtak, ha még olyan tehetséges újságíró is volt, de nem született zsidónak. Alig töltöttem el három napot a kaszárnyában (Felkiáltások a .jobboldalon: Melyik újság volt? — Pikler Emil: Zsidó lap volt: a Nap! — Eckhardt Tibor: Nem volt keresztény sajtó! Ez egyik legnagyobb bűne a liberális politikának! — Peyer Károly: Volt az Alkotmány! — Eckhardt Tibor: Minden keresztény ember befért oda? — Pikler Emil: Milyen cikkeket irt akkor a Napba? — Zaj. — Zsirkay János: Nagyon jókat a zsidók ellen!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. (Zaj.) Zsilinszky képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. (Halljuk! Halljuk!) Lendvai István: T. Nemzetgyűlés! Kiképeztetésem harmadik napján az a zászlós, aki a kiképzést vezette, engem a helyőrségi kórházba küldött, miután ő maga látta, hogy az én tüdőm ezeket a gyakorlatokat különösen a hajnali hideg téli órákban nem birja. Ebben a helyőrségi

1 kórházban — méltóztassék csak visszaemlékezni a háborús időkre — nem aká.rki volt a honvédfőtörzsorvos, hanem épen az a Szepesi Sándor, akit akkor, amikor a népforradalom kitört, Göndör Ferenc a leghevesebben támadott. (Peyer Károly: Akinek levelet irt akkor?) Ö volt az, aki hosszas és a legszigorúbb vizsgálat után (Peyer Károly: Előbb irta a levelet vagy utóbb?) tüdőcsucshurutban látván megbetegedettnek, segédszolgálatra ajánlott és minden egyes alkalommal, mikor eléje kerültem

1

, vagy szabadságot adott, vagy pedig segédszolgálatra ajánlott. Azt méltóztatott arról az oldalról mondani, hogy ez az a katonaorvos, akinek én levelet irtain. Nagyon örülök, hogy végre erre a kérdésre is felelhetek, mert még meg sem jelenteim' ebben a nemzetgyűlési teremben, amikor már elhangzott i'tt ellenem — aki nem védekezhettem itt ezen a helyen — az a vád, hogy ón, aki antiszemita vagyok és ébredést hirdetek, zsidó katonaorvoshoz folyamodtam akkor, hogy a katonaságtól való kiszabaditásomat előmozdítsa. (Peyer Károly: Az öccséhez!) Jellemző a szíriai' faj hihetetlen taktikájára (Derültség.), hogy amikor — és itt térek- át arra, hogy választ adjak szemközt ülő képviselőtársaimnak is — hosszú hónapokat kellett a helyőrségi kórházban töltenem, akkor egy destruktív szerkesztő, aki ugyanannál a lapnál dolgozott, amelynél én kénytelen voltam dolgozni, amely lapnál való működésemre e közbeszólás alapján vissza fogok térni', állandóan azt mondta nekem, hogy kövessek el mindent, hogy a szerkesztőségbe visszajuthassak, mert olyan erőt, mint én vagyok az újságírás terén, a szerkesztőség nem nélkülözhet. Az ő bátyja katonaorvos, írjak néhány sort neki és akkor talán mégis sikerül engem oda a szerkesztő-