Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-338

304 A nemzetgyűlés 338. ülése 1924. évi november hó 19-én, szerdán. a kisrészvényeseknek az érdekeit az szolgálja leginkább, ha a gyár az eddigi mértékben tovább folytatja üzemét? 2. Amennyiben hasonló erőszakos cselekedetek csak megfelelő törvényes rendelkezésekkel előzhetők meg, hajlandó-e a minister ur a karteltörvényről minél hamarabb javaslatot terjeszteni a nemzetgyűlés elé?" (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés! Még két megjegyzésem van. Az egyik az, hogy a kereskedelemügyi minister ur, itt a nemzetgyűlésen egyszer azt mondotta, hogy, ha alkalma lesz valamikor a tőke és a munka vitás ügyeiben biróként fellépni, mindig a gyengébb fél oldalára fog állni. Tessék. Az alkalom itt van, a minister ur beválthatja igéretét. És még egyet. A kereskedelemügyi minister úrral ma délután folytatott magánbeszélgetésem folyamán arról győződtem meg, hogy az Egyesült Izzólámpagyárnak egyik vezérigazgatója az utóbbi napokban, mióta a sajtó nagyon szellőztette már ezt az erőszakos ügyet, majdnem mindennapi vendége a kereskedelemügyi ministeriumnak, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) és Ígéretekkel és a tényeknek meg nem felelő dolgokkal ámitja a kereskedelemügyi ministeriumot. Azt akarja t. i. elhitetni, hogy a megszüntetett üzem alkalmazottait és munkásait az Egyesült Izzónál alkalmazzák. A kereskedelemügyi minister ur azt mondotta nekem, hogy az egyik vezérigazgató információja szerint mintegy 100 munkást vett már át az elbocsátott munkások közül az Egyesült Izzó Készvénytársaság. Nehogy a kereskedelemügyi minister ur áldozatul essék ilyen információnak, és az azonnali közbelépését latolgassa vagy halasztgassa, kénytelen vagyok megállapítani, hogy ez az információ nem felel meg a valóságnak, az Egyesült Izzó Rt. vezérigazgatója egyszerűen félrevezeti a kereskedelemügyi ministeriumot. {ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem áll az, hogy az Egyesült Izzó már 100 munkást felvett volna a megszüntetett üzem elbocsátott munkásai közül. Mindössze 15—20 munkásról van szó, akiket felvett, és körülbelül még 9 más munkásról, akiknek Ígéretet tett arra, hogy majd egyszer, ha a konjunktúra javul és hasonló más dolgok következnek be, alkalmazni fogja őket. Ismételten figyelmeztetni kívánom a távollevő kereskedelemügyi minister urat, (Farkas István: Meg kell idézni!), hogy ne üljön fel ennek az információnak. Ez az információ nem igaz, a dolgok egy hét óta nem yáltoztak; amióta az Egyesült Izzó beszüntette a jól felszerelt Just Izzólámpagyár, üzemét, egy jottányit sem változtak a viszonyok, tehát nem csökkentek azok az indokok sem, amelyek — ismételten mondom —egyre sürgetőbben provokálják a kormányt, hogy ebben az ügyben erélyesen és hathatósan közbelépjen. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a kereskedelemügyi minister urnák. Ki a következő interpelláló? Petrovits György jegyző: Haller József. Haller József: T. Nemzetgyűlés! Oly anomáliát kívánok röviden szóvátenni, oly anomália ügyében óhajtom a pénzügyminister ur segítségét kérni, amely miatt legszebb szociális intézményünk, a kispesti állami munkástelep, eredeti céljával tulajdönképen szöges ellentétbe került. Ezt a telepet tudvalevőleg Wekerle Sándor létesítette azért, hogy az állam szolgálatában álló embereknek egészséges lakásokat adhasson előnyösen, minél kisebb j megterhelésük mellett. Tényleg, r kisemberek laknak ott, állami altisztek, postások, vasutasok állami gépgyári munkások s ha akad is köztük a ranglétrán magasabban levő tisztviselő, az nem szakítja meg az egyöntetűséget, mert hiszen a teherbíró képessége ennek sem nagyobb. Bár ennek a telepnek az volt a célja, hogy olcsó és egészséges lakásokhoz juttassa az állam által alkalmazott kisembereket, a helyzet most mégis az, hogy ezen a telepen a lakbéreket sokkal nagyobb százalékban emelték, mint ahogy a kormány által alkotott lakbérleti szabályrendelet ezt a magánházak tulajdonosainak megengedte. Annakidején, amikor ez az állami munkástelep alapíttatott ós kilátás volt arra, hogy ez az intézmény tovább fog fejlesztetni, különös kedvezmény volt a Wekerletelepi lakás, most azonban a helyzet az, hogy a telep továbbfejlesztése a bekövetkezett nyomasztó viszonyok miatt megakadt; a telepnek nincs sem villanyvilágítása, sem csatornázása, sem közlekedése, úgyhogy a nagy területen szétszórt 28—30.000 főnyi lakosság — a telep területe egész Pesterzsébetig terjed — csak egy oldalon, a Kispest határán járó Sárkány-uccaí villamoson tud közlekedni, de ezt sem vehetik igénybe, mert ujabban a telepen lakók nem kapnak kedvezményeket, és így kénytelenek a drága közlekedést nélkülözni. Aki arra jár, láthatja naponta a kora reggeli órákban, hogy a munkásemberek gyalogszerrel keresik fel munkahelyeiket, amelyek természetesen a teleptől távol, többnyire a fővárosban vannak, s estefelé a munkaidő végével megint látni lehet őket, amint elcsigázva, gyalogszerrel mennek haza lakásukra. A kormány előírta és több esztendőre szabályozta, hogy a lakbéreket 7—50%-ig emelhetik. Ezidőszerint még csak az 1917. évi lakbérek 15%-ánál tartunk. Ugyanezt a rendeletet azonban, melyet a kormány adott ki, a kormány, mint háztulajdonos egy energikus gesztussal elhárítja magától, és magára nézve kötelezőnek nem ismeri el. A Wekerletelepen, ahelyett, hogy az 1917-es lakbérek szerint kiírták volna, hogy kinek mennyi az esedékes bére, a lakásrendelettől egészen függetlenül irták össze, hogy kinek milyen bért kell fizetnie. Az uj előírás az, hogy azok a lakástipusok, amelyek békében 220 koronát fizettek, most oly összegű házbért fizettek, mintha békében 400 korona lett volna a házbérük. Azok pedig, akiknek házbéralapja 330 korona volt, most oly béreket fizetnek, mintha 600 aranykoronát fizettek volna békében. Ez is majdnem 100%-os lakbéremelést jelent, az általánosan kötelező lakbérrendelettel szemben. Az állam azonban, mint háztulajdonos még ezzel sem elégszik meg. Tudok sok konkrét esetet, melyek szerint oly Wekerlete'lepi lakosok, akik békében 150 korona házbért fizettek, akiknek tehát novemberben 128.742 koronát kellett volna fizetniök, tényleg 800.000 koíonát kellett, hogy fizessenek. Ez több mint 600%-os béremelésnek felel meg. Ennek a helyzetnek súlyát és kirívó voltát azonban még jobban akkor, látjuk, ha az államot, mint lakbérszedőt szembeállítjuk azzal az állammal, amely munkabért fizet. A Wekerletelepnek tudvalevőleg van körülbelül 50 főnyi alkalmazottja, bádogosok, szerelők, ' vasmunkások és hasonlók, akiknek munkabére a következőként van megállapitva. Egy ipari segédmunkás kap hetenként 173.900—195.800 koronát, egy ipari szakmunkás kap 309.800 koronát. A magánvállalkozásoknál a segédmunkás legalább 4—500.000 kö-