Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-334

A nemzetgyűlés 334. ülése 1924. aki itt van ebben a gyűrűben, erkölcsi köteles­sége, hogy ezt a birtokot lefoglalja és szétossza, vagy pedig nel játsszék a kerülete bizalmával, hiszen hiába nevezi magát kisgazdának, nagy ' gazdának, vagy nincstelennek, mert akkor el­árulja azt az elvet, amelynek alapján a Házba beküldték s azt a törvényt és novellát, amelyet megalkottunk, ha ezt a háromszoros háborús birtokot önök a Strasser és König cég tulaj­donában meghagyjuk. (Csontos Imre: Meg­mondtam, ha ketten leszünk ministerek, maga. kultusz- én meg földmivelésügyi minister, megcsináljuk. — Derültség. — Lendvai István: Ezt nem lehet tréfával elütni!) Én bizom Cson­tos képviselőtársamnak abban a kijelentésében, hogy ő mindent el fog követni, tekintettel arra, hogy őt ébredő programmal ébredők segitettek megválasztani, akiknek a programjában ez benne van. (Pikler Emil: Le van leplezve!) Ezek után a következő interpellációt intézem a földmivelésügyi és az igazságügyminister urakhoz (olvassa): „1. Mi az oka annak, hogy a háborús bir­tokok 100%-os kisajátítását az OFB. ellenzi? 2. Miért játsszák ki az 1920. évi XXXVI. te. 28. §-át és az 1924. évi VII. te. 7. és 8. §-ait, amelyek a háborús birtokok 100%-ös kisajátí­tását rendelik el? 3. Miért zárják ki az igénylő cselédeket, az idős dolgozó férfiakat és nőket, a felnőtt hadi­árvákat? 4. Ott, ahol háborús birtok áll rendelke­zésre, lehet-e a törvényben megszabott föld­tipust alábbszállitani? Meg lehet-e károsítani a tisztviselőket és iparosokat, kiknek jogosan i jár ki a törvényben megállapított egy-egy hold föld és házhely? 5. Hajlandó-e San Marco hercegnő eladásra kerülő 135 hold földjével szemben az elővételi jogot gyakorolni az ott helyben érdekelt kis­emberek javára? 6. Hajlandó-e az OFB. kötelékében olyan t változásokat eszközölni, melyek az igénylők érdekeinek és az 1924. évi VII. te. 1. §-ában ki­mondott gyorsaságnak megfelelnek? 7. Hajlandó-e felülvizsgálni Erki Kiss Mi­hály és társai makói lakosoknak a csanádi püspökséggel kötött kisbérleti uzsoraszerződé­seit? 8. Hajlandó-e a püspök-lellei uradalomnak a leilei és makói igénylők javára való kisajá­titjását /elrendelni, ; illetve gondoskodni arról, hogy a püspökség a báró csepeli Weisz Man­fréd nagygyáros és nagybirtokos derekegyházi uradalmából, vag'y más háborús birtokból cse­rebirtokot kapjon?" Elnök: Az igazságügyminister ur kivan nyilatkozni. Pesthy Pál igazságügyminister: T. Nemzet­gyűlés! Mindenekelőtt reflektálok a hátam mögött elhangzott közbeszólásra, nevezetesen arra, hogy igen nehéz erre az interpellációra felelni, mert annyi minden foglaltatik ebben. hogy részletesen ezzel foglalkozni tényleg nem áll módomban. Le kell szögeznem mindenekelőtt egy uj divatot, amelyet itt a nemzetgyűlésben leg­újabban látunk. Ez a divat az, hogy biróságok előtt folyamatban levő ügyeket idehoznak az igen t. urak, azokat itt pertraktálják és ezzel befolyást akarnak gyakorolni a bíróságra. Én ez ellen tiltakozom. (Helyeslés a jobboldalon.) mert a bírósági eljárást politika tárgyává ten­ni nem lehet. Meg vagyok győződve arról, i hogy az a szándék, amely ezekből a felszólalá- I sokból kicsendül és kiri, a bíróságnak szilárd évi november hó 12-én, szerdán. 155 meggyőződésén és a törvényhez yaló ragasz­kodásán meg fog törni. (Kiss Menyhért: A jövő héten uj eseteket hozok!) Áttérve az igen t. képviselő ur interpellá­ciójára, általában csak azt vagyok bátor ki­jelenteni, hogy ő olyan terrénumon mozog és olyan terrénumon kivan tőlem intézkedést, amely terrénumon én hatáskör hiányában nem járhatok el. Nevezetesen ugy áll a dolog, hogy az igen t. képviselő ur azt kívánja, hogy én az érdemesség, az igénylők megállapitásának kér­désében, a tipus megállapításának kérdésében, a földbirtokreform törvény összes anyagi ren­delkezésein végig hatalmi szóval rendelkezzem a bírósággal. Ugy tudom, hogy az igen t. kép­viselő ur tisztviselő. Ismernie kell tehát a hie­rarchiát, ismernie kell a birói függetlenséget. Az igen t. képviselő urnák önmagában meg kell győződve lennie arról, hogy nekem egy­szerűen nincs módomban hozzányúlni ezekhez a dolgokhoz. (Lendvai István: Csak Bethlen­nek volt joga!) Mert ezek a kérdések a bíróság elé tartoznak. (Kiss Menyhért: Nem áll!) Fo­gadja el tőlem az igen t. képviselő ur azt a jó tanácsot vagy útbaigazítást erre vonatkozóan, hogy méltóztassék a maga igazát a maga he­lyén keresni. (Zaj a balközépen és a baloldalon. — Csik József: A birák ötletszerűen működnek!) A dolog ugy áll, hogy a kendergyári földre vonatkozó tárgyalás be van fejezve. (Kiss Meny­hért: Nincs!) A napokban fognak felkerülni az iratok. (Kiss Menyhért: Most vannak közszem­lére kitéve az iratok!) Tehát be van fejezve az eljárás. Ez megint elemi dolog, igen t. képviselő ur. A tárgyalás be van fejezve, a napokban fel­érkeznek az iratok és akkor ki fog tűzetni refe­rálásra. Ugyanígy a püspök-lellei birtok ügyé­ben is november 15-ére már ki van tűzve az O. F. B.-nál a referálás. Azt ajánlom az igen t. képviselő urnák, vegye figyelembe, hogy mind­ezeket az anyagi sérelmeket módjában van a képviselő urnák a törvényes alapon bíróság előtt elintéznie. (Kiss Menyhért: Melyik bíró­ságnál?) Az O. F. B.-nál. (Kiss Menyhért: A kisajátitási dolgok milyen más bírósághoz vi­hetők? — Zaj. — Halljuk! r Halljuk! — Elnök csenget. — Bessenyey Zénó: Nem lehet itt ki­tanulni az egész témát, képviselő ur!) Nem ad­hatok felvilágosítást ilyen kérdésekre és nem vagyok hajlandó az igen t. Nemzetgyűlést az­zal untatni, hogy itt előadást tartsak. Én azt mondom, ami a törvényben van. A novella mó­dot nyújt arra, hogy az igen t. képviselő ur, illetőleg az érdekeltek képviseltessék magu­kat. Tessék előadni összes sérelmeiket, biztosi­tom a képviselő urat, hogy meg fogják hall­gatni és ha ezek előtárása után sem kapná meg igazát vagy nem teljes mértékben kapná meg, akkor is módjában van jogorvoslatért még az elnöki tanácshoz fordulni. Ez az eljárás. A többi, amit itt el méltóztatott mondani, igazán mondhatom, nem minősíthető másnak, mint frondőrködésnek. Legyen meggyőződve a képviselő ur, hogy nekem és az egész kor­mánynak ép ügy szándékunk, intenciónk a kis­exisztenciákat földhöz, birtokhoz juttatni (He­lyeslés a jobboldalon.), de ezt a kérdést sem lehet csak ugy hegyén-hátán megoldani. (Zsilinszky Endre: Amerikázás folyik!) Mél­tóztassék megnyugodva lenni, a legrövidebb napok alatt olyan intézkedéseket fogok publi­kálni, amelyek alkalmasak lesznek arra, hogy az eljárás gyorsittassék is, minél előbb befe­jeztessék, és már most kilátásba helyezem az igen t. Nemzetgyűlésnek azt, hogy jövő ta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom