Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-334
A nemzetgyűlés 334. ülése 1924. évi november hó 12-én, szerdán. 135 kiterjeszkedni, tekintettel arra, hogy a hitoktatók rangsorba sodortattak, ugyanolyan elbánásban részesülnek, mint a főváros más tanügyi alkalmazottai, a középiskolai vagy polgári iskolai tanárok, ez teljesen megfelel a mi intencióinknak; miután tehát a hitoktatók besoroztattak a rendes tanügyi létszámba, kétségtelen, hogy függőségi viszony fennáll, ezért indítványomat reájuk nem akarom kiterjeszteni, mert rendes alkalmazottai a fővárosnak. De nem mondhatom ezt a kegyúri javadalmakat élvező lelkészekre vonatkozólag. Hátrányos megszorításnak tartanám, ha a kegyúri javadalmazásban részesülő lelkészek nem lennének a törvényhatósági bizottságba választhatók. A ratio legisre hivatkozom, ami az én indokolásomnak alapja. A ratio legis, amint előbb kifejtettem, erre az esetre nem vonatkozik, meri hiszen a javadalom, amiben a kegyuraság, a kegyúri terhek alapján a lelkészek részesülnek, annyira minimális, annyira kicsiny, hogy befolyásolásról ez idő szerint nem lehet szó. Hiszen a legutóbbi ideig egészen nevetséges volt a kegyúri javadalmazás kérdése. így például a káplántartás címén 500.000 koronát kapnak; ebből ma nem lehet eltartani egy embert. Ebből is látható, hogy a kegyúri javadalmazás inkább egy bizonyos elv folyománya, és nagyobb jelentősége van a dologi kiadásoknál, mint a személyi kiadásoknál, mert a dologi kiadásoknál nagyobb jelentősége van a kegyuraságnak, például templomépitésnél, templomfentartásnál; tehát ez a szempont sokkal fontosabb^ a kegyúri viszonylatban, mint a személyi járandóság kérdése, a személyi járandóság alárendelt jelentőségű. Nem tartom tehát a ratio 1 égisszel összeegyeztethetőnek, hogy ilyen alacsony, alárendelt jelentőségű dotáció elfogadása kizáró ok legyen arra a lelkészre nézve, és igy a katholikus plébánosok ne legyenek beválaszthatok a törvényhatósági bizottságba. Hangsúlyozlom, hogy én 9 a feltétlenül egyenlő elbánás hive vagyok, mégpedig a legmagasabb szempontból, hátsó gondolat nélkül. A jelen esetben én ezt azért hangsxilyozom és azért akarom előtérbe állítani, mert például az egyenlő elbánással nem volna öszszeegyeztethető az, ha egyéb felekezetek lelkészei belekerülhetnének a törvényhatósági bizottságba, csak a katholikus lelkészek nem volnának megválaszthatok. Ez nem egyenlő elbánás. Mert a többi lelkészek szintén kapnak dotációt egyházközségük részéről, ami nálunk katholikusoknál is szintén aktuális lesz, hiszen — amint emiitettem — a kegyúri dotáció annyira minimális, hogy az egyházközségek a kötelező adózás mellett^ foglaltak állást és ennélfog hivők fogják a katholikus lelkészeket is nagyrészben eltartani, mert a kegyúri járandóság nem alkalmas arra, hogy a katholikus lelkészek exisztenciáját biztosítsa. Egészen pontos adatokkal nem tudok most szolgálni, de az egész kegyúri dotációnál a maximális díjtétel kétmillió korona. Ez tehát egy főiskolát végzett egyén, egy plébános exisztenciája szempontjából alárendelt jelentőségű dolog. Én az ügy érdekében az egyenlő elbánás alapján és a ratio legist szorosan szem előtt tartva javaslom', hogy ez a kizárás ne terjeszkedjék ki a katholikus lelkészekre, akik kegyúri javadalmazásban részesülnek. Ezek rendkívül értékes munkatársak. Én a kereszténységet nemcsak vallásnak, de kultúrának is tartom és pedig legmagasabb és nélkülözhetetlen kultúrának, amely alkalmas arra, hogy alátámassza a legmesszebbmenő szociális politikát. A szociális kérdés ma a legszorosabb kapcsolatban van az egyházakkal, mert csak az egyházak működésének diadalra jutása után tudok elképzelni az emberi társadalomban becsületes, tisztességes szociális politikát. Ha a vallás meg tudja fékezni az emberi önzést, a le béte humain-t az állatot az emberben, akkor fog a törvényhozás is az igazi szociális politika mesgyéjére térni. Én tehát nem tartom közömbös dolognak a vallást, legkevésbé pedig- magánügynek, hanem a legfontosabb közügynek. A legsúlyosabb katasztrófákból fényesen kiemelkedik ez a tanulság, amit mondok; az állati önzés igájában nyögő emberiséget a vallás szociális érzése, a vallási szeretetnek mindent besugárzó ereje fogja az igazi szociális haladás útjára vezetni 1 . Én a papoktól többet kívánok, mint kizárólagos formalizmust, én kívánok tőlük benső szociális munkát, kívánok tőlük intenzív szociális munkát a szeretet jegyében. A nagy emberi válságokat a papságnak "is segítenie kell megoldani a maga együttműködő ténykedésével. Kétségtelen dolog, hogy száműzni kell közülük azt, aki csak a formalizmus jegyében teljesiti kötelességét. A legbensőbb erkölcsi életet élő férfiaknak kell lenniök a papoknak és hozzá kell járulniok a szociális nyomor megoldásához. De ha én ezt kívánom tőlük, mint ahogy kívánom, hogy az eg^yház férfiai a szociális feladatoknak teljesen megfeleljenek, azoknak szemébe nézzenek és ismerjék meg a társadalom mai helyzetét, akkor teljes logikai abszurdum volna kizárni őket a törvényhatóság terméből. Hiszen ezek a fériak, akikkel szemben ezeket a követelménveket kívánóim 1 érvényesíteni, a legszorosabb kapcsolatban vannak a nyomorgó néptömegekkel, a legjobban ismerik a külváros viszonyait és meg vagyok róla győződve, minél jobban fogják ismerni, annál jobban lesz biztosítva Budapest szociális békéje. (Ugy van! Ugy van! a középen.) Minél több olyan pánink te«^, akik az alsó és szenvedő sorsban levő néptomegekkel a modern rabszolgatartó város legnagvobb páriáival meg fognak ismerkedni, annál több erős szószólója lesz a szociális igazságszolgáltatás parancsoló szavának. Ilyen körülmények között, amikor a katholikus lelkészek és a többi lelkészek is — mert itt kivételt nem teszek — a modern társadalmi szociológiának leghivatottabb művelői és ápolói, akkor én nem fogadok el olyan javaslatot, amely ezeket a modern szociológusokat kizárja a törvényhatóság terméből. Igenis, be kell őket vezetni a törvényhatóság termébe, hadd legyenek ott szószólói a tömegek nyomorának, a szociális érzésnek, az általános keresztény igazságnak (Up y van! Ugy van! a középen) és előkészítői annak, hogy a törvényhatósági bizottság helyes szociális érzéssel és érzékkel dolgozzék feladatainak megoldása terén. Ilyen körülmények között tehát nemcsak a ratio legis elvére hivatkozóin, vagyis nemcsak a szigorú jogi elvekre, de hivatkozom az állam és a város szociális fejlődésének parancsoló szavára, hivatkozom a modern társadalmi élet alakulásának szükségszerű jelenségeire és ezért tisztelettel javaslom, méltóztassanak a 4. pont végéhez „tisztviselőket" sző után a következőket hozzáfűzni: „valamint fi kep'vuri javadalmazásban részesülő lelkészeket". Ezzel bevezetem a kegyúri javadalmazásba u részesülő lelkészeket a törvényhatóság termébe. Meg va<rvok róla- győződve, hogy nyuványomért a felelősséget, mert a lelkészek szogodt lelkiismerettel vállalhatom ezért az indit21*
