Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-334

Í28 À nemzetgyűlés 334. ülése 1924. fűzték azt a hatályt, hogy űrökre lehetetlenné tegye, hogy a törvényhozás tagja lehessen az elitélt. A Bethlen-féle rendelet az örök időkre való kizárásban tovább megy mint a Tisza- vagy Wekerle-íele választójogi törvény, örök időkre, egyszersmindenkorra kizárja a választhatóságból, tehát abból, hogy törvényhozó legyen, azt is, akit rágalmazás vagy izgatás miatt három izben jogerősen elitéltek. Tehát, ha Vanczák elvtársunkat, a Népszava szerkesztőjét, három izben eiitéiik olyan vádak alapján, amilyen alapon Koka Toninak egy treias krokijáért elítélték, akkor ő ugyebár, soha többé a nemzetgyűlés, vagy városi közgyűlés tagjává nem. választható. JÉz már Bethlen találmánya. De van azután ezzel kapcsolatosan egy másik rendelkezés, a 8. szakasz utolsó bekezdése, amely azt mondja, hogy „a jelen szakasz harmadik pontjának eseteiben az ötödik szakasz 2—3 bekezdéseiben foglalt rendelkezéseket itt is alkalmazni kell" — vagyis, hogy kegyelem esetében, vagy ha a büntetés végrehajtása feltételesen feliüggesztetik, a felfüggesztő ítélet jogerőre emelkedésének napjától kezdődik a határidő. Kérdezem: melyik az a határidő, amely ekkori kezdődik? Van-e értelme annak, hogy határidő kezdőpontjáról intézkedjünk, amikor örökre lehetetlenné van téve valakire nézve, hogy megváiasztnató legyen. Miért kellett a 8. szakasz utolsó bekezdésébe bevenni, hogy itt is alkalmazandó az a szabály, amely kegyelem- és büntetési elf üggesztés esetében más időponttól számit ja a határidőt? Hiszen ezt a rendelkezést erre az esetre egyáltalában neon lehet alkalmazni. Nyilvánvalóan szörnyen pongyola szerkesztéssel állunk szemben. i)e más kérdések is felmerülhetnek még itt a pongyola szövegezés miatt. Ez a Bethlen-féle rendelet tudvalevőleg a fegyelminek olyan hatályt tulajdonit, hogy akit illetékes hatósága fegyelmi utón jogerős határozattal állásától való elmozdításra vagy az ügyvédség elvesztésére itélt hazaíiatlan magatartás miatt, az a fegyelmi határozat jogerőre emelkedésétől számított öt év alatt néni választható. Kimondja mégis, hogy (olvassa): „Nem vonatkozik ez a rendelkezés azokra, akikre nézve ilyen határozat a jelen rendelet életbelépése után hozatik, vagy akikre nézve illetékes hatóságuk az ügy újrafelvételét elrendelte." A Bethlen-féle rendelet 1922 március 2-án kelt; azokra tehát, akikre nézve a fegyelmi határozat a rendelet életbelépése után hozatik, ez a határozat már nem lenne jogfosztó. Épen megforditva kellett volna ugyan rendelkezni. Tudjuk, hogy .1922 előtt vagyis az ellenforradalom dühöngése idején a fegyelmi hatóságok sokkal igazságtalanabb határozatokat hoztak, mint 1922 március 2-ika után. Épen megforditva, az kellett volna tehát, hogy azoknak a fegyelmi határozatoknak alánján, amelyeket 1922 március 2-ika előtt hoztak, kevésbé lehessen valakit jogaitól megfosztani, mint olyan fegyelmi határozatok alapján, melyeket később hoztak. Ez azonban nem érdekel bennünket mostan. Bennünket az a kétség érdekel, mely abból szárma zhatik. hogy a Bethlen-féle rendelet életbelépése után hozott fegyelmi ítéletekről azt fogják esetleg mondani, hogy azok a most tárgyalás alatt álló törvény életbelépte előtt keltek, tehát szintén jogfosztó hatásúak. Egészen kétségtelen, hogy a névjegyzék összeállító évi november hó Í2~én, szerdán. bizottságok az ellenzékkel szemben a legkíméletlenebbül fognak eljárni* és kétség esetében nem a választók javára, hanem épen ellenkező le_g', a választók terhére fogják magyarázni a Bethlenféle rendelet ezen kétes szabályait. Van benne egyébként másik kétes szabály is. Azt mondja az 5. § 14. bekezdése (olvassa): „akire nézve birói vagy más közhatóság kétségtelenül megállapitotta, hogy háború idején az ellenséghez pártolt, fegyveres szolgálattal, vagy másnemű szolgáltatással támogatta vagy önként ellenséges területre távozott, vagy háború idején az ellenséggel együttérzését akár sajtó utján, akár egyébként felismerhetőleg kifejezésre juttatta". Mit jelent az, hogy „háború idején?" Még ma is háború idején vagyunk? Itt megint oly pongyola a szövegezés, hogy ezt nem lehet így meghagyni', mert a névjegyzékek összeállításánál és a jelölésnél a legkülönfélébb kétségekre szolgáltathat alkalmat. Ez megint alkalom lesz arra, hogy az ellenzéki pártokkal szemben érveljenek. Arra nézve, hogy mit jelent a „háború idején" kifejezés, felhozom Vargha Ferenc kúriai tanácselnök, jelenlegi koronaügyésznek egy értekezését, melyben azt állítja, hogy a háború és a háborús állapot nem a leszereléssel, nem 1918 november havában ért véget. Hallgassák csak meg, hogy a mai koronaügyész, tehát a legelőkelőbb jogászok egyike, 1920-ban hogyan törekedett rávenni az ötös tanácsokat egy cikkével arra, hogy a háború alatt elkövetetteknek vegyenek oly bűncselekményeket, amelyekről kétségtelen, hogy nem a háború alatt, hanem a háború után követték el. Hallgassák csak meg az érvelését ! Ennek az érvelésnek megvolt a hatása, mert az ötös tanácsok készségesen hajlottak ebbe az irányba, és készségesen magyarázták a törvény kétséges kifejezését a vádlottak terhére, nem vévén figyelembe, hogy a büntetőjog legelemibb követelménye, hogy a kétséges kifejezés ne a vádlott terhére, hanem a vádlott javára magyaráztassék ! Azt mondja Vargha Ferenc: „nem ért véget a háború 1918 november havában". Miért? „Azért, mert negativ háborús állapotban vagyunk ma is; negativ háborús állapotban küzdünk az elviselhető békéért, most marj nem fegyverre], hanem politikával, ésszel, tapintattal, erkölcsi igazsággal. Folytatjuk a vérnélküli háborút". Tehát a „vérnélküli háborút folytatjuk" — és ezen az alapon marasztaltak az ötös tanácsok, és ezen az alapon mondták ki háború alatt elkövetett izgatásban és más, a háború alatt elkövetett bűncselekményekben bűnösöknek az embereket. És marasztalták őket kétévi államfogház helyett pl. ötévi börtönbüntetésben azon és csakis azon az alapon, hogy a vérnélküli háborút is háborúnak nevezték, azon az alapon, hogy „negativ háborús állapotban vagyunk ma is". Lehetetlennek tartom, hogy az egységes párt s a kormányt támogató pártok hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a pongyola szövegezés, és ezek az értelmezési nehézségek továbbra, is megmaradjanak. Van egy másik ilyen kétségekre alkalmat adó szakasz is: a Bethlen-féle rendeletnek hírhedt 60. §-a, amely egyenesen az emigránsok ellen, Craramiék, Lovászyék stb. jelölése ellen irányul, amikor t. i. kimondja, hogy (olvassa): „a választási biztos az átvett ajánlatban foglalt jelölést elfogadni köteles, kivéve ha az olyan egyénre vonatkozik, aki a jelen rendelet kihir-