Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-333
110 A nemzetgyűlés 333. ülése 1924. évi november hó 11-én, kedden. csoportja is, amely voltaképen nem tartoznék ehhez a paragrafushoz, hanem a választói névjegyzékek összeírására vonatkozó paragrafusokkal függ össze. Minthogy azonban az összeírás technikája bizonyos fokig tényleg kihat a választói jogosultságra is és miután az, e kérdés felett folyt vitában szóvátétettek az erre vonatkozó intézkedések, bátor vagyok ezúttal én is nyilatkozni ezekről az intézkedésekről. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Azt mondja Vázsonyi igen t. képviselőtársam, hogy a választójognak olyannak kellene lennie, mint amilyen valamikor volt, hogy az összeiró hatóságok egy nyilván-könyv alapján hivatalos utón, a lakosság közreműködése nélkül kikereshessék mindazokat, akiket a választójog megillet. Ez gyönyörű követelmény és valóban ideális állapot lenne, de a praxisban egyszerűen elérhetetlen és lehetetlen. Sőt mentől általánosabbá tesszük a választójogot, annál inkább a lehetetlenségek világába esik ez a követelmény, merjt egy súlyos vagyoni, illetőleg" adócenzus az egyedüli mód, mely lehetővé teszi, hogy nyilvánkönyvek alapján hivatalból állítsuk össze a választói névjegyzéket. Az adóeenzusnál már sokkal igazságosabb értelmi cenzus erre módot nem nyújt, még kevésbé nyújt pedig módot egy teljesen általános választójog, mert anyakönyvek alapján választási névjjegyzéket összeállitani teljes lehetetlenség;. Azt mondja Vázsonyi t. képviselőtársam, hogy a régi fővárosi jog alapján ez igy volt, inert a képviselőválasztók névjegyzékét az adókönyvek alapján állították össze. Azt hiszem, a t. képviselő ur tévedésben van, mert hiszen még az országos választói névjegyzékeket sem lehetett az adófőkönyvek alapján összeállitani; hiszen ott értelmi cenzus, még pedig elég magas éntblmíi; cenzus volt, az autonom választójognál pedig az adónak kétszeres számítási alapjául is az értelmi cenzus szolgált. Mindezt pedig annakidején külön igazolni kellett. Ami speciell a régi fővárosi törvényt illeti, a választói jogosultsághoz az országgyűlési képviselőválasztójogi általános kellékeken kivül az írni-olvasni tudás kelléke is ki volt kötve, ezt pedig az illetőnek személyesen kellett igazolnia. Hogy mennyire nem történhetett az összeírás nyilvánkönyvek és egyszerű hivatalos adatok alapján, annak igazolására csak egy példára hivatkozom, egy akkor közszájon forgó esetre, amely az összeírás körüli vitáknál egyik-másik / képviselőtársainnak falán szintén eszébe ötlött, arra a bizonyos esetre, amikor Jókai Mórt kihagyták a névjegyzékből, azon a címen, hogy Írástudását nem igazolta. Annakidején természetesen ez is ugy szerepelt a közvéleményben, hogy a központi választmáiií 7 ", az igazoló választmány azt állapította meg Jókairól, hogy nem tud irni. A helyzet azonban az volt, hogy akkor is igazolni kellett az írni-olvasni tudást és a legműveltebb és annakidején magyarul legjobban írni tudó honpolgárt is kihagyták, mert Írástudását nem igazolta. (Propper Sándor: Szóval nem javult a helyzet soimnivel ugj^ef) Nem áll meg tehát az a tétel, hogy annakidején nyilvánkönyvekből állitották össze a választók névjegyzékét, legkevésbé áll pedig az a tétek hbgy egy sokkal általánosabb választójog- esetén ezt bármilyen törvényes intézkedéssel elérhetnők. Igenis, a választójogi alaprendelet, de különösen a később kiadott és itt sokszor emlegetett pótrendeletek, amelyekkel bizonyos vélelmeket 1 állítottunk fel — mely vélelmek mindaddig elfogadandók, mig ellenkezőjük hivatalos ütőn be nem bizonyittatik —, mondom, a választójogi alaprendelet és a később kiadott pótrendeletek a lehető legnagyobb mértékben biztosítják, hogy a rendelkezésre álló hivatalos adatok necsak felhasználtassanak, de azok verifikáltassanak is hivatalos utón, a központi választmány által. Ennél tovább nem tudunk menni, és hiába, egy általános alapokon nyugvó képviselőválasztói jognál a nagyközönség az érdekeltek közreműködése nélkül én összeírást elképzelni nem tudok. Ezt a kívánságot különben a magam részéről technikailag sem tudnám honorálni. Kifogás tárgyává tétetett, hogy az összeírás időpontjától kezdve a választásig bizonyos időköz telik el, tehát maga az összeírás technikája is bizonyos rövidebb-hosszabb — hiszen véletlenektől is függ — helybenlakás szükségét! teszi általánossá. De ez mindenütt ugy van, ahol az állandó listák rendszere fogadtatott el, mert hiszen egyes képviselő urak, nem mondom, hogy expressis verbis ugy állították be ezt a tételt, ellenben ugy beszéltek róla, mintha az állandó listáknak ez a rendszere kizárólagosan magyar rendszer lenne és szintén a művelt Nyugat által elfogadott rendszerekkel ellentétben állana. Az állandó listák rendszere van elfogadva az egész francia kultúra területén, tehát Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban, Belgiumban, az állandó listák rendszere van elfogadva az északi államokban: Dániában, Hollandiában, ez van Angliában is, és tisztára a német kulturterület. a német birodalom és az egyes német államok és legrujabban Ausztria helyezkedtek az ideiglenes listák rendszerére. Mindazok a hátrányok tehát, amelyek az állandó listákból folynak, fennállanak ezekben a többi államokban is. Nem akarok most ennek a kérdésnek részletes taglalásába belemenni, de bizonyára ezek az állannbk is azért fogadták el az állandó listák rendszerét, mert ezek a hátrányok elenyészően csekélyek azokkal az előnyökkel szemben, amelyek az állandó listák rendszeréből folynak. Mert ha méltóztatnak kifogásolni az állandó listákat abból a szempontból, hogy nem elég lelkiismeretesen vannak összeállítva, hogy nem elég kimeritőek, hogy beléjük juthatnak olyanok is, akiket a választójog tulajdonképen még nem illet, mindezek a kifogások nemi kétszeresen, de százszorosan állanak fenn az ad hoc listákkal szembeíiu amelyek rövid idő alatt és kellő birói jogvédelem nélkül állíttatnak össze, amelyeknél tehát ugy a visszaél esek, mint a tévedések és a helytelenül belekerült adatok sokkal nagyobb számban fordulhatnak elő, mint az állandó listák rendszerénél. Most csak egy rövid kitérést akarok tenni Létay igen t. képviselőtársam indítványára. A képviselő ür ugyanis azt indítványozta, hogy mi ebben a szakaszban mondjuk ki azt. hogy nem a választójogra vonatkozó jogszabályok tekintetnek alapvetőknek, hanem az érvényes törvény szabályai. Én azt hiszem, hogy a képviselő ur nem eléggé gondolta meg, hogy mit inditványoz, mert hiszen az érvényes törvény ma az 1918:XVII. tcikk; tehát ba elfogadnék ezt a javaslatot, ebből az következnék, hogy nem a mindenesetre sokkal liberálisabb választójogi rendelet, hanem ennek a törvénynek szabályai érvényesülnének. Én nem hiszem, hogy a képvislő urnák ez lett volna a kiinduló pontja és a célja. (Hegymegi-Kiss Pál: Csak a belügyminister ur magyarázza igy!) Minden
