Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-333
A nemzetgyűlés 333. ülése 1924. politika ezt csinálta volna, akkor Erdély nem szakadt volna el !) Elnök: Csendet kérek. Rakovszky Iván belügy minister: Mondom, ha arról beszélek, hogy ezeket a palántákat meg akarjuk óvni a ma meglevő hagyományokat meg akarjuk védelmezni az esetleges veszedelmes befolyások ellen (Zaj half elől.), ez nem akar kritika lenni azzal szemben, ami eddig történt (Propper Sándor: Wolfenaui palánta !), ez csak kritika akar lenni azokkal az irányzatokkal szemben, amelyek — félek tőle — a jövendőben veszélyeztetik az eddigi munkát, az eddig elért eredményeket. T. Nemzetgyűlés ! Kénytelen vagyok a másik oldalról felvenni a vitát azzal a felfogással szemben is, amely ezt a hatévi helyben!akást kevésnek tartja. (Propper Sándor: Tessék kerek számban száz évet javasolni ! -- Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Propper képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Rakovszky Iván belügyminister: Méltóztassék t. képviselő ur, belenyugodni, hogy elvégre a nemzetgyűlés nem népgyűlés ; itt az ellenvéleményt is meg kell hallgatni. (Ipaz ! Ügy van! a. jobboldalon. — Kabók Lajos: Elintézi a népgyüléseket, rendesen betiltással !) Nézetein szerint minden intézkedésnek megvan a határa ott, ahol az elérhető praktikus eredményeken túl már veszedelmekkel jár és bajt okoz. Ha most elemezzük a helybenlakást, mindenekelőtt tisztában kell lennünk azzal, hogy az életnek az a része, amelyet egy ember, mint felnőtt kifejlődött, munkára képes egyén a társadalom javára el tud tölteni, bizony ugy nagy átlagában 30 évből áll. Ha mi ennek a produktiv életkornak % részét kivánjuk meg ahhoz, hogy a helyi ismereteket, a helyi közösséggel való összeforrás kötelességét, vagy szükségességét egy autonómia keretén belül megszerezze, azt hiszem túlszigoru birák, túlszigoru vizsgáztató tanárok vagyunk ezzel a lakossággal szemben. De néni is látom indokoltnak a helybenlakás kérdésének ilyen távoli időpontig való kitolását, mert hiszen ezen a tiz éven belül már amiígy is bizonyos védelemben részesiti a törvényhozás az autonómiát is, akkor, amidőn országos választójogot sem ad oly egyénnek, aki legalább tiz év óta nem magyar állampolgár. Teljesen felesleges tehát ezt a üz esztendőt kitolni arra az időre, amely időre amúgy is a külföldről való bevándorlással szemben az országos választójogra vonatkozó jogszabályok intézkednek — hiszen a képviselő urak is, akik a tiz esztendei helybenlakás ezt a határidejét indokolják, rendesen a külföldi állampolgárokkal kapcsolatos veszedelemre hivatkoznak. Ensrenï azonban, midőn a tizévi helybenlakás elől a legmerevebben elzárkózom főként oly indok vezet, amelyet igénytelen nézetem szerint épen azoknak a képviselő uraknak és épen azoknak a pártoknak kellene elfogadniuk és honoráiniok, amelyek a tizévi helybenlakásnak ezt a követelését felvetették. Azt látom, hogy a. tizévi helybenlakás kezdő határideje épen a háború kitörésére esik. Mi következik ebből! Az, hogy mindazok, akik a háborúban résztvettek, mindazok a családok, amelyek lakásukat azért voltak kénytelenek változtatni, mert a háborús viszonyok életükben lényeges változást idéztek elő, sújtatnának ezáltal az intézkedés által. (Promoer Sándor: A hat évvel is sújtva vannak!) Mert gondoljunk csak vissza a háborús viszonyokra ; évi november hó 11-én, kedden. 109 Ezeken az általános kifogásokon kivül felmerült a vitában a kifogásoknak egy olyan az, aki a háború alatt fel volt mentve, tehát a háborti súlyos csapásaiban és nehézségeiben nem vett részt, épen felmentésénél fogva kötve volt egy bizonyos hivatalhoz, egy bizonyos gyártelephez vagy vállalathoz, és épen felmentésénél fogva a maga lakóhelyét nem változtathatta, mert hiszen abban a percben, amikor lakóhelyét változtatta volna, felmentésének érvénye is megszűnt volna és be kellett volna vonnlnia. Épen azok az elemek voltak, tehát mentesek a lakhely változtatás kényszerűsége alól, akik vagy becsületes indok alapján fel voltak mentve, vagy pedig maguk se nagyon vágytak arra, hogy súlyos hazafias kötelezettségüknek eleget tegyenek, sőt minden eszközt megragadtak arra, hogy e kötelezettség terhe alól szabaduljanak. Ennek ellenében azokban a családokban, ahol a családfő, a családot eltartó fiú, vagy bármelyik olyan családtag, akinek foglalkozásán alapult az egész család exisztenciája, bevonult és háborús kötelességét teljesitette, nagyon nagy mértékben, hihetetlen nagy percentben állott elő annak a szükségessége, hogy a család máshová költözzék. Nem tudunk ezen a nehézségen segiteni azzal sem, hogyha azt az egyént, aki a háborúban részt vett, vagy — ahogy a törvényalkotásokban a résztvételt rendesen ki szoktuk fejezni —, a Károly-csapat keresztet elnyerte, fel is mentjük a helybenlakás kellékének igazolása alól, mert hiszen nemcsak az illető egyénről van szó, hanem pl. női választójog mellett a család női tagjairól, továbbá az akkor még ifjúkorban lévő és a hadiszolgálatra még nem kötelezett ifjúságról, esetleg a család idősebb tagjáról, akik a háborús nehézségek, esetleg* a család egy tagjának a háborúban hozott súlyos áldozatai miatt alapexisztenciájukat voltak kénytelenek más bázisra fektetni és ezzel kapcsolatban lakóhelyet változtatni. Az én érzésem, meggyőződésem és egész hazafias lelkületem tiltakozik az ellen, hogy olyan törvényhozási intézkedést tegyünk, mely bármily csekély jogot is elvon azoktól, azok családtagjaiktól, hozzátartozóitól, akik a háborúban súlyos áldozatokat hoztak, Nézzünk mindannyian becsületesen lelkünk mélyébe : hat esztendeje szűnt meg a^ háború és mind gyakrabban és gyakrabban látjuk, hogy megfeledkezünk azokról, akik a bábomban megtették a maguk kötelességét (Meskó Zoltán: Ez szomorú!), nem kérdezzük eléggé szigorúan minden intézkedésnél, minden törvényozási aktusnál, hogy ki az, aki a háborúban volt ús ki az, aki itthon maradt. (Meskó Zoltán: És ki az, aki vagyonokat szerzett és még mindig nem] adóztatták meg! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Mert ha van jogos és igazságos alap, melyből kiindulva különbséget tehetünk honpolgár és honpolgár között, a legigazságosabb és legjogosabb alap, ha azt kérdezzük az egyes honpolgároktól, hol voltak, mit csináltak a. háború alatt, mikéueii teljesítették kötelességüket a háborúban. (Peyer Károly: Akkor tessék, vegyék be a Károly-kereszteseket és ne kötelezzék hatévi helybenlakásra! — Meskó Zoltán: Tessék a sibereket megadóztatni !) Akkor, amikor általában véve is elzárkózom a tizévi helybenlakás kritériuma elől, mert ezt az időközt túlhosszunak tartom, még ez az érv is vezet engem, mert nem vagyok hajlandó aláirni olyan törvényhozási intézkedést, amely elsősorban a háborúban résztvetteket és azok hozzátartozóit sajtja. NAPLÓ XXVII. L8
