Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.
Ülésnapok - 1922-315
86 A nemzetgyűlés 315. ülése 1924. évi október hó 8-án. szerdák. kijelenteni a nemzetgyűlés előtt, tudomásom van arról, hogy Bogya János képviselő ur annakidején felkereste a radikális pártnak egy tagját, akit felkért arra, hogy hozza össze Jászi Oszkárral és Szende Pállal, mert neki van egy külpolitikai expozéja, amelyet meg akar ismertetni ezekkel az illetékes urakkal. Azonkivül pedig Írásban jelentkezett az Anonymus nevű szabadkőműves páholynál felvételre. (Zaj. — Drózdy Győző: ö volt a Károlyi pártban a csőcselék!) Elnök: Drozdy képviselő urat kénytelen vagyok sértő kifejezéséért rendreutasítani. (Drózdy Győző: Ez ugy van kérem! Utáltuk már őt! — Rupert Rezső: -Bethlennek egyik adut ja! Bethlen legerősebb támaszai közé tartozik) Rupert képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Reisinger Ferenc: Hogy pedig Bogya János képviselő ur a valóságban mégsem lett a szabadkömüvespáholy tagja, az nem az ő igyekezetén múlott, hanem azon a tényen, (Peidl Gyula: Hogy nem vették fel!) hogy közben, amig az ő beadványát tárgyalták, kitört a második számú forradalomí, és azután erre többé nem kerülhetett sor. Én tehát ugy érzem t. Nemzetgyűlés, hogy kettőnk közül nem én vagyok az, aki hazudott, hanem képviselő ur követte el ezt, aki az Anonymus-páholynak nem lehetett ugyan tagja, de a szerencsétlen Csonka-Magyarországnak eléggé Anonymus tagja. Elnök: A képviselő urat ezért a sértő kifejezésért kénytelen vagyok rendreutasítani. Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Pikier Emil! (Zaj.) Elnök: Pikier Emil képviselő urat a jegyző ur felhívta! Kérdem, kíván-e a szólás jogával élni? Pikier Emil: T. Nemzetgyűlés! Tisztelettel kérem, méltóztassanak megengedni, hogy interpellációmat a legközelebbi interpellációs napon mondhassam el. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni, hogy a képviselő ur interpellációját a legközelebbi interpellációs napon mondhassa el? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Nemzetgyűlés! Az én interpellációm tárgya, noha konkrét eset körül forog, mégis szorosan összefügg azzal a kérdéskomplexummal, amely körül itt az egész délután folyamán Nagy Vince képviselőtársam és a ministerelnök ur között ez a csatározás lefolyt. Nevezetesen az emigránsokról, az emigráció likvidálásáról, az emigráció likvidálásával kapcsolatosan történt kormányintézkedésekről akarok interpellációt előterjeszteni és megvilágitani azt a kérdést, amely ma délután itt megvilágításra nem, kerülhetett, mert a ministerelnök ur azokra a kérdésekre, amelyeket Nagy Vince képviselőtársam tett fel, érdemleges választ nem adott. Arról van szó ugyanis, t. Nemzetgyűlés, hogy ebben az országban a Bethlen-kormány uralma alatt a keresztény nemzeti demokrácia idején vannak-e közszabadságok, van-e demokrácia, általában van-e olyan helyzet, olyan-e az állam berendezkedése, amely a* ministerelnök urat felhatalmazta arra, hogy Genfben ismert beszédét elmondja. Az emigráció ügye nem először került itt szóba. Én is többször szóbahoztam, én is követeltem ennek a kérdésnek elintézését, én is követeltem az emigráció ügyének likvidálását; mert ezt a kérdést nem tartom egyéni kérdésnek, nem tartom pártkérdésnek^ nem tartom egyedül az emigránsok ügyének, én ezt politikai kérdésnek, tehát közügynek tekintem, és a közügy szempontjából tartom: igen fontosnak és igen szükségesnek, hogy a helyzet végre tisztáztassék ebben a kérdésben. Sokáig hallani sem akart a kormány erről a kérdésről. Ma sem volt hajlandó erőteljes lépést tenni előre. Sokszor kijelentette a kormány egyik-másik tagja, hogy szó sem lehet arrói, hogy az emigráció kérdését megoldják, szó sem lehet arról, hogy az országból elüldözöttek, vagy elmenekültek hazájukba, családjukhoz, munkájukhoz visszatérjenek. A megokolása ennek a megtagadásnak a frazeológia világába tartozott mindig, konkrét ellenvetést sohasam hallottunk. Nagy általánosságban hangoztatott kifogásokat, vádakat, rágalmakat, általánosságban odavetett demagógikus inszinuációkat hallottunk az emigrációval kapcsolatban, de egyenes, nyilt lépést vagy intézkedést a kormány részéről mindezideig nem volt módunk kicsikarni. A mi álláspontunk az emigráció kérdésében, ugyebár, ismeretes. Van az emigrációnak egy bizonyos csoportja, amelyet a magunkénak vallunk, amellyel ma is közösséget vállalunk, amelynek az igazát mindig követeltük, követeljük és követelni fogjuk mindaddig, mig ez a kérdés a kielégítő megoldás stádiumába nem iut. Ezt a kérdést frázissal megoldani nem lehet; nem lehet különösen most, nem lehet azok után, amik az utóbbi hetekben a szünet alatt történtek, azok után, hogy a kormányelnök leszögezte magát a demokratikus haladás mellé, azok után, hogy a kormány leült a szovjetállam delegátusaival tárgyalni és egyezséget kötni, mert akkor aa a ferde helyzet áll elő, hogy Garami Ernő, aki soha semmiféle közösségben a bolsevistákkal nem volt, továbbá Buchinger Manó, Lovászy Márton, Hock János, néhány polgár, néhány szocialista; ezek nem jöhetnek haza (Hedry Lőrinc: Ki gátolja őket?) ugyanakkor, amikor a kormány szoros barátságra lép a szovjetkormánnyal. (Hedry Lőrinc: Miért nem jöhetnek haza! — Zaj.) Az emigráció eredete az, hogy ebben az országban 1919 augusztus 5-én megkezdődött a fehér terror és (Mozgás a jobboldalon.) embereknek joguk van életüket félteni, joguk van ahhoz, hogy magukat óvják attól, hogy a Duna fenekére kerüljenek (Hedry Lőrinc: A Duna fenekéről nem szabad beszélni arról az oldalról! — Kuna P. András: Oda a Hollánok kerültek!), joguk van ahhoz, hogy óvakodjanak attól, hogy agyonüssék és megkínozzák őket. Ezt a jogukat védik és ezért elmentek külföldre, ahol nem tettek egyebet, mint azt, amit tettek volna idehaza is, t. i. támadták a keresztény és nemzeti mezbe bujtatott ellenforradalmi reakciót (Horváth Zoltán: Jól tették!) és én azt hiszem, hogy ha az ő munkájuk nem segített volna idebent az ellenforradalmi reakció, a fehér terror letörésében, akkor Bethlennek 1924 szeptemberében nem lett volna alkalma elmennie a nemzetek szövetsége elé és ott demokráciáról papolni. (Csontos Imre: Ez aztán a frazeológia! — Zaj.) Tény az — ami ugyebár tagadhatatlan —, hogy hatodik éve tapossuk a keresztény nemzeti demokrácia ösvényét 1919 óta és azt látjuk, hogy hat év kijózanitó hatása ellenére a börtönök tömve vannak politikai foglyokkal
