Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-327

454 A nemzetgyűlés 327. ülése 1924, gyarországon ! — Lendvai István: Majd csak lesz!) Amikor gyűlésekre jönnek össze a protestáns egyházi tényezők, hazafias mérséklettel bár, de a legnagyobb elhatározottsággal és az elkeseredésig menő fájdalommal szólnak minden esetben a mai kormányhatalom borzasztó gazdasági politikájáról, amely odáig viszi a dolgot, hogy a magyarság egyik legerősebb bázisát, a magyar protestáns egyházat létalapjájában engedi meginogni. (Friedrieh István: Majd szanálják azt is! — Lendvai István: Isten ments! Vagy pedig a Wild Jóska ir megint egy nyilt levelet Offener Brief cimen!) Fájdalommal nélkülözi a magyar protestáns egyházak vezetősége még csak a megnyugtatást is az államhatalom illetékes tényezői részéről; panaszaikra, panaszos beadványaikra legtöbbször feleletet sem kapnak, mint ahogyan itt is az én interpellációm alatt az arra illetékes minister ur arra sem méltatja (Ugy van! balfe161) ezt a végtelenül fontos kérdést, a magyar protestáns egyházak ügyét, hogy legalább ' becses jelenlétével interpellációmat megtisztelni kegyeskednék. (Dénes István: Kutyabagoson most készitik elő az egyetemet!) Ugy látszik, minden fontosabb a tisztelt kultuszminister urnák annál, hogy a magyar kultúrának, a magyar nemzeti gondolatnak egyik legerősebb bázisát, a protestáns egyházakat és azok intézményeit legalább jóakaratával és jóindulatának megmutatásával támogatni sietne. (Rothenstein Mór: El van foglalva a nyomdájában!) Mint már; rámutattam, vannak néhány száz lelkes protestáns gyülekezetek, amelyek templomot, papi állást, iskolát, tanítói állást tartanak fenn. Ezeknek nagy terhéhez annakidején hozzájárult a magyar kormány a költségvetésük, 40—50, sőt bizonyos esetekben talán még több százalékára menő támogatással. Ezt az állami hozzájárulást csak a múlt esztendőben emelték fel, akkor is csak a békebeli összeg tízszeresére. Az az egyházközség tehát, amely békében 2000 aranykorona állami hozzájárulást kapott, a múlt esztendőben kapott nagy kegyesen 20.000 papirkoronát. (Friedrich István: Ez a valorizázáció! Ez az aranyalapra való helyezkedés! — Lendvai István: Én azt hittem, hogy Klebinek csak üveghutája van. Most hallom, hogy nyomdája is van!) A protestáns lelkészek, akiknek a multban való magatartásáról pár szóval már megemlékeztem az előbb és mint kifejtettem, ugy tartom, fölösleges ebben a Házban erről bővebben beszélnem, mert ennek a nemzetgyűlésnek minden tagja át van hatva annak tudatától, hogy a magyar protestáns' lelkészi kar a magyar alkotmánynak, a magyar nemzeti érzésnek és a kultúrának mindig a legerősebb bázisai közé tartozott, mondom, ez a protestáns lelkészi kar a legnagyobb mértékben el van keseredve. Tűrt, amig" tűrhetett, némán, szótlanul, most azonban, amikor azt látja, hogy a legnagyobb mértékben a kormány elhibázott gazdasági politikája az oka annak, hogy a protestáns intézmények és azoknak lelkészei, alkalmazottai^ ilyen borzasztó nehéz helyzetben vannak, már igazán határozott választ kivan arra, van-e egy parányi jóindulat a kormányban arra nézve, hogy ezt a nehéz kérdést a mai viszonyoknak megfelelően legalább orvosolni segitse. Nem mondom, hogy nemi történt némi intézkedés. Mint értesülünk, a tisztelt kultuszmiévi október hó 29-én, szerdán. nister ur legújabban végre rászánta magát arra, hogy a békebeli kongruát, vagyis 1600 koronáig való kiegészítést 50 százalékig kiutalja, s hozzájárult ahhoz, hogy családi pótlékul családtagonkint havi öt aranykoronát kapjanak a protestáns lelkészek. Szegénységünkben és nyomorúságunkban is van bennünk annyi önérzet, hogy ezt az alamizsnaszerü adományt a leghatározottabban visszautasítsuk. Öt koronákkal akarja segíteni azt a protestáns lelkészi kart, amely messze vidékeken, távollevő kis favakban gyújtogatja a magyar kultúra fáklyáját és a magyar erkölcsi és nemzeti érzés legerősebb támaszai, onnan a messzi falvakból kénytelenek gyermekeiket távoli iskolákban neveltetni., Ezért kapnak fejenként öt aranykoronát! A

Zl egész magyar protestáns lelkészi kar nevében jelentem ki, hogy ezt mi megaláztatásnak tekintjük. Ez nem segély, ez nem hozzájárulás, ez alamizsna és ilyen alamizsnákat méltósággal visszautasítunk. (Vanezák János: A nyugalmazott tábornokok is ennyit kapnak? — Pikler Emil: Az osztrák tábornokok, akik egy kukkot sem tudnak magyarul! — Lendvai István: Akár csak a Wild Szepi!) A magyar protestáns egyházak illetékes tényezői végre rájöttek cl 1*3* ci ci gondolatra, hogy ha ebben az országban van pénz a nemzetközi tőke exponenseinek, a bankoknak a támogatására, ha van pénz penzionált osztrák generálisok nyugdijainak kifizetésére, ha van pénz tizenegy ministerium apparátusának fentartására, ha van pénz csupán egy ministeriumban, a^ pénzügyministeriumban három ministeri állás fentartására,... (Lendvai István: Háromfejű sast is találtak végre!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Eőri-Szabó Dezső:... ha van pénz az állami autóknak magánügyek lebonyolítására, való felhasználására, ha van pénz sok-sok igazán improduktív dologra: akkor kell hogy legyen pénz a hazafias érzés leghűségesebb támaszainak, a magyar protestáns egyházaknak és alkalmazottaiknak támogatására. Nem alamizsnát kérünk, hanem olyan támogatást, amely multunk, jelenünk törvényeink alapján s a magyar jövendő biztosítása érdekében bennünket megillet. Én tehát r a kultuszminister úrhoz, aki sajnos^ távollétével tündöklik, a következő interpellációt intézem (Lendvai István: Nehéz megmondani, mi jobb, ha itt van, vagy ha nincs itt!) (Olvassa); 1. „Van-e tudomása a kultuszminister urnák arról, hogy a hazai protestáns egyházak és intézményeik a törvényeken alapuló állami hozzájárulások nagymérvű csökkenése folytán erős megrázkódtatást szenvedtek? 2. Hajlandó-e a minister ur odahatni, hogy a protestáns egyházaknak és lelkészeiknek a multban biztosított állami hozzájárulások a mai viszonyoknak megfelelően, azaz valorizálva utaltassanak ki?" (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a kultuszminister urnák! Szólásra következik? Perlaki György jegyzi»: Pikler Emil! Pikler Emil: Tisztelt Nemzetgyűlés! Ugyanabban a korszakban, amikor Magyarország miniszterelnöke Genfben mint a szabadság és egyenjogúság bajnoka mutatkozik be, itt Magyarországon ezer meg ezer dolgos, becsületes állampolgárt arra köteleznek, hogy hetenkint egyszer vagy kétszer itt Budapesten a rendőr-