Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.
Ülésnapok - 1922-325
41Ö A nemzetgyűlés $25. ülése 1924. kaja is meköveteli —, hogy érv érvre következzék, hogy érv és ellenérv ütközzék össze. Ezért van a javaslatok tárgyalásánál is mindig ugy, hogy egy szónok mellette, egy pedig ellene szólal fel, mert csak igy lehet remény arra, hogy a félreértések tisztázódnak. Ugyanebből a szellemből fakad ezután a 202. % is, amely kimondja, hogy négyen szólalhatnak fel a napirendi javaslatnál. Az évtizedes gyakorlat pedig e tekintetben az, hogy ebből a négy szónokból kettőt az elnöki napirendi javaslat mellett, kettőt pedig ellene lehet felsorakoztatni. Ha már most a házszabályoknak ez a mai kezelése precedenssé válik, akkor az ellenzék jogai megcsorbulnak, amihez pedig mi semmi körülmények között nem vagyunk hajlandók hozzájárulni. Mi nem akarunk egyebet ebben a pillanatban, mint egy elnöki enunciációt, amely szerint a házszabályoknak ez a mai helytelen kezelése nem képez a jövőre nézve precedenst. (Helyeslés a bal- és szélsőhaloldalon.) Elnök: Előbbi nyilatkozatomhoz hozzá kell tennem és ki kell emelnem különösen azt, hogy négy szónok iratkozott fel összesen a napirendhez. Újból hangsúlyozom, hogy maga az a kérdés, hogy a feliratkozott szónokok közül kinek van vagy kinek nincsen joga szólani, és hogy azok milyen sorrendben szólalhatnak fel, fel sem merült (Ugy van! a jobboldalon.) Annál kevésbé merülhetett fel ez a kérdés, mert eddig az volt a parlamenti szokás tényleg, hogy kettő pro és kettő kontra beszélt, és az ellenzéki szónokok ellenzéki megegyezés alapján iratkoztak fel szólásra. Az elnökséget tehát e tekintetben semmiféle mulasztás nem terhelheti — aminthogy az elnökség jóhiszeműségét méltóztattak is koncedálni — mert hiszen — mint már mondottam — nincs semmiféle olyan jogszabály, mely az elnökségnek módot adna arra, hogy a feliratkozott szónokokhoz előzetesen kérdést intézzen aziránt, hogy milyen irányban kivannak felszólalni. (Ugy van! jobbfelől, — Zaj a bal- és szélsőbaloldalon.) Csendet kérek. Rassay Károly képviselő ur a házszabályokhoz kért szót. A szó a képviselő urat megilleti. Rassay Károly: T. Nemzetgyűlés! Azt hiszem, hogy ez a kérdés végeredményben nyitott ajtót dönget, mert a dolog a következőképen áll: A házszabályok értelmében négy szónok szólhat a tárgyhoz. Abban az elnök urnák igaza van, hogy ha esak négy szónok jelentkeHitelesitették: Kn aller Győző s. k. naplóbirálá-bisottsági évi október hó 24-én, pénteken. zik, akkor felhívja a négy szónokot. Abban nincs a t. elnök urnák igaza, hogy ő nem [vizsgálhatja, hogy ki milyen irányban akar a javaslathoz hozzászólni. A napirendi inditvány az elnök részéről egy javaslat, és a javaslatot illetőleg a képviselők mellette vagy ellene jelentkeznek szólásra. Az elnöknek tehát igenis módja és joga van vizsgálni, hogy a jelentkezés házszabályszerüen történt-e, hogy a jegyzőnél házszabályszerüen van-e a jelentkezés felvéve. Ha ez megvizsgáltatik, akkor nem csak a konkrét esetben — ahol négy szónok jelentkezett, ahol tehát a négy szónokon belül lehetséges egy sorrendi vita —, hanem azon tiilmenőleg, abban az esetben sem származhatik sérelem, félreértés és zavar, ha több szónok jelentkezik szólásra, mert a jelentkezetteket a pro- és kontrahozzászólás elve alapján ilyen irányban kell szólásra felhivni. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Házszabályvita alapján határozathozatalnak helye nincs. Következik a határozathozatal a legközelebbi ülés napirendjére vonatkozólag. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az elnöki napirendi javaslatot elfogadni, szemben Rupert Rezső képviselő ur napirendi javaslatával, igen vagy nemi (Igen! — Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik az elnöki napirendi javaslatot fogadják el, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház az elnöki napirendi javaslatot fogadta el. (Zaj. — A képviselők távozni készülnek.) Csendet kérek! Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. A gyorsírói 1 jegyzetekből, amelyeket most kaptáim kézhez, megállapítottam, hogy közvetlenül az előtt, hogy a zajongás közben felfüggesztettem az ülést, Propper Sándor képviselő ur a következő sértő kifejezéseket kiáltotta a túlsó oldal felé (olvassa): „Gyilkosok patrónusai, fehér terroristák, bolsevisták, gyilkosok!" Ezekért a sértő kifejezésekért kénytelen vagyok a képviselő urat utólag rendreutasitani. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző nrat, szíveskedjék a jegyzőkönyvet felolvasni. Héjj Imre jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Van valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyv ellen? (Nincs!) Ha nincs, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 2 óra 50 perckor.) Dénes István s. k.