Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.
Ülésnapok - 1922-325
400 A nemzetgyűlés 325. ülése 1924. Károly fia elnyerte a székesfővárosnál az orvosi állások legalsóbb grádusát, amelybe rajta kívül senki sem pályázott, akkor is tele voltak az önök lapjai, hogy Wolff Károly panamázik, a fiát bejuttatja más érdemes emberek elé, pedig- — mint mondtam — nem is volt mási pályázó s még a liberális lapok is kénytelenek voltak elismerni, hogy itt nemcsak Wolff Károly fiáról, hanem az ő személyében egy különösen tehetséges fiatal orvosról van szó. (Rothenstein Mór: Tehetséges! — Lendvai István: Tehetség-es csak a Móricka lehet Magyarországon!— Elénk derültség.) Én mindazoknak az uraknak, akár képviselő urak, akár a nemzetgyűlésen kivül álló urak, akik mégegyszer rázendítenek a „Wolffék gyűlölködnek" című kedvenc nótájukra, azt ajánlom : tegyenek tükröt maguk elé, hogy a tükör reflexe megmutassa nekik, hogy kik valóban a gyűlölködők. (Lendvai István: Ha a tükörbe komolyan belenéznének, öngyilkosoknak kellene lenniök, amilyen szép fiuk! — Rothenstein Mór: Maga még a tükörbe se nézhet! — Lendvai István: Ha ön is konkurrál, én már is visszalépek ! — Derültség.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni! (Pikler Emil: Felveszem vele a versenyt, képviselő ur !) Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak itt szépségversenyeket rendezni! (Élénk derültség.) Viczián István: Mielőtt rátérnék magának a törvényjavaslatnak tárgyalására, legyen szabad néhány szóval válaszolnom Rassay képviselő urnák, aki beszédében szíves volt az én igénytelen személyemnek is pár mondatot szentelni, amikor a képviselő ur azt mondotta, hogy nála sóikkal előkelőbb helyről már háromnegyed éve igyekeznek engem kiugratni a pártomból, de én nem ugrpm. (Derültség. — Eckhardt Tibor: Inkább marasztalják!) En is olvastam ilyenféle híreket egyes liberális lapokban, de óva intem Rassay képviselő urat, hogy e lapok híreinek felüljön, még akkor is, ha azt a lapot esetleg ő saját niag'a szerkeszti is. (Derültség a jobboldalon.) Ezek a lapok nemcsak az én kiugratásomról írnak, hanem Rassay urnák az egységes pártba való belépéséről is, már pedig Rassay ur tudja legjobban, hogy egyik sem következett be. (Eckhardt Tibor: Man kann nie wissen!) Legyen meggyőződve Rassay képviselő ur, hogy az én pártom vezetőségében van annyi férfias nyíltság, hölgy ha bármikor kifogása van valamelyik párttag ellen, azt elsősorban az illető párttaggal, illetve a párt értekezletével fogja közölni és nem köti az ellenzék orrára. (Eckhardt Tibor: Ez tényleg igy illenék! — Almásy László: így is van!) Lehetséges, hogy a Rassay-pár.tiban ez volt a szokás, de talán épen ezzel magyarázható meg, hogy egész pártja otthagyta. A javaslattal egész rendszerességgel már csak az idő előrehaladott voltára való tekintettel sem kívánok foglalkozni; az egyes szakaszok tárgyalásánál lesz majd helye, hogy egyes kérdések eldöntessenek. Ezúttal főképen csak a szélsőbaloldalról felmerült egyes észrevételekre kívánnám a magam tiszteletteljes megjegyzéseit megtenni. Vázsonyi képviselő ur azt állította, hogy úgyszólván a plurális szavazati joggal egyenlő az, ha a nagy és kis kerületek ugyanakkora vagy megközelítőleg akkora számú mandátummal birnak. Abban a z esetben, ha a kerületek mesterségesen kerekíttetnek ki, Vázsonyi szavaiban kétségkívül sok igazság van, de ez az álliéví október hó 24-én, pénteken. tás semmiképen sem állhat meg akkor, ha azok a kerületek természetes fejlődés eredményei, vagyis — mint az adott esetben — az egyes közigazgatási kerületek, mert ezekről van szó, mint választókerületekről, szervesen kifejlődött közigazgatási egységek. De hiszen azelőtt is igy volt, abban az időben is, amikor Vázsonyi képviselő ur volt hatalmon. Már az 1872. évi törvény szerint is minden kerület legalább 20 és legfeljebb 30 mandátumot kaphatott, s e két szélső szám. között, a város közgyűlésére bízatott annak megállapítása, hogy egyes kerületek hány mandátumot kapjanak. Természetesen korlát yolt az összes mandátumok száma. Mégis mi történt 1 ? A közgyűlés, amelyben — akármit mond is Vázsonyi képviselő ur — ő volt az ur, akképen rendelkezett, hogy 24 mandátummal többet egyetlen kerület, a legnagyobb kerület sem kapott (Ugy van! a középen.), s a legkisebb kerület, a Belváros szintén a maximális 24 mandátummal volt dotálva, {ügy van! a balközépen.) Itt tehát Vázsonyi képviselő ur önmagát cáfolja meg állításaival. (Petroyácz Gyula: Ez nem volt plurális!) Vázsonyi képviselő ur a közigazgatási bizottságnak valamikor a télen vagy tavasszal azt a kijelentést tette, hogy ő akkor is, amikor hatalmon van, olyan jogszabályokat szokott alkotni, amelyek jók akkor is, amikor, nincs hatalmon. Ez a kijelentés ugyan felénk volt irányozva, ezúttal azonban visszafordítható reá. Annak a jogszabálynak tehát, amelyet ő alkotott, araikor hatalmon volt, nevezetesen a különböző nagyságú kerületek csaknem azonos számú mandátummal dotálásának ma is jónak kell lennie. De lehetetlen reá nem mutatni annak a javaslatnak hibájára, amelyet Vázsonyi képviselő ur talán támogat — bár erről nem szólt —, nevezetesen arra, hogy az V., VI. és VII. kerületek, tehát a köztudomás szerint is nyilván zsidó kerületek, összesen 103 mandátumot kapnának, míg az összes többi kerületek együttvéve csak 117 mandátumot. Azt hiszenij hogy az ilyen kirívó intézkedés ellen elsősorban a zsidóságnak kellene állást foglalnia saját jól felfogott érdekében. Vázsonyi képviselő ur kifogásolja azt is, hogy a 250 tag között 60 kinevezett tag van. Itt, megengedem, hogy nem épen lényeges, de egy kis tévedés mégis van, amennyiben a 60, helyesebben 66 tag nem a 250 között, hanem a 250 választott tagon felül van, de a 66 tag közül is csak 30 az> akit kineveznek, mig több, mint a fele, vagyis 36 választott, nevezetesen a főbb tisztviselők, akiknek túlnyomó része eddig is tagja volt a székesfőváros közgyűlésének. Most az eddigi 26 főtisztviselőhöz még csak a tíz kerület elöljárói jönnek hozzá, akikre nézve — azt hiszem — nem lehet vita abban a tekintetben, hogy helyük van a székesfőváros közgyűlésében. Hiszen a vármegyei közgyűlésben is ott vaunak a rendezett tanácsú városok polgármesterei a főszolgabírókon kivül, tehát semmi értelme sem lenne annak, hogy Budapesten az elsőfokú hatóságot, a kerületi elöljárókat a közgyűlésből kizárjuk. Más országokban is megvan ez — mindig külföldi példákra szeretnek hivatkozni —, hogy tisztviselők tagjai a közgyűlésnek. (Rothenstein Mór: Tanácskozási joggal!) Nemcsak tanácskozási joggal — nem tudom, hogy a képviselő ur kinek a közigazgatási jogát tanulmányozta —, de megállapitom, hogy szavazati joggal is tagjai. Megengedem,
