Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.
Ülésnapok - 1922-324
376 Â nemzetgyűlés 324. ülése 1924. évi október hó 23-án, csütörtökön, tartanak! — Egy hang a szélsőbaloldalon: A bü ff ében!) Ismétlem, 1912-ben megcsináltuk a tisztviselők státus- és fizetésrendezését s megcsináltuk az uj nyűg-díjszabályzatot. Hogy milyen irányban csináltuk ezt meg-, annak az a jele — az akták rendelkezésére állanak a képviselő uraknak —-, hogy az akkori kormány nem hagyta jóvá első izben a nyugdíjszabályzatot, mert azt mondotta, nem engedheti mes, hogy mi státus- ós fizetésrendezési és nyugdíjszabáíyzatunkkal kedvezőbb helyzetet biztosítsunk a városi tisztviselőknek, mint amilyen helyzetben vannak az állami tisztviselők. A kormány ehhez nem adott nekünk semmiféle hozzájárulást, m ig a jelenlegi rendszer idején a kormány fizette a tisztviselők fizetésének egy részét, a kormány fizette a naturáliákkal való ellátás igen jelentékeny költségét. A mi időnkben mi soha ilyen emolumenfumokhoz nem jutottunk. (Petrovácz Gyula: Egészen 1919-ig!) Nem, sohasem jutottunk ilyen emolunientumokhoz. Mi a drágasági pótlékot a magunkéból fizettük, mi a tisztviselők fizetését a magunkéból rendeztük és a tiszviselők nyugdíját is a magunkéból fizettük ; az államtól hozzájárulást nem kaptunk. De ha 1919-ről beszél a képviselő ur, akkor állitsuk helyre az igazságot. Az igazság a következő : Közben volt egy háború, közben volt egy forradalom, amely birtokába vette a városa házát, és minthogy a városháza — amint szintén hallottuk, a képviselő ur beszédéből kicsendült — erőteljesen forradalmi szellemű testület lehetett, ennek következtében a városi közgyűlést egyszerűen elseperték és egv direktóriumot állítottak be a városházára. Utána kökövetkezett a bolsevizmus. Ha a képviselő ur azt hozza fel a jelenlegi rendszer nehézségeinek védelmére, hogy neki a háború után, a forradalom után és a bolsevizmus után kellett mindezeket likvidálnia, akkor azt mondom, hogy ebben van objektív igazság. De ha a képviselő ur, bár maga kénytelen elismerni, hogy 1915-ig, amíg nem volt háború, deficitmentes költségvetése volt a városnak, mégis azt mondja, hogy ő a demokrata és liberális hagyatékot likvidálta és ezért vannak neki bajai és fájdalmai: ez az, ami teljesen ellenkezik az objektív igazsággal. Hogy mi a demokrata és liberális hagyaték, ami miatt nincs oka panaszkodnia sem a képviselő urnák sem pártjának, azt majd el fosfom mondani. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A két rendszer közötti differencia — mint már voltam bátor megjegyezni — abban is megvan, hogy mi a kormánytól semmiféle bevételi forrást nem kaptunk. Mi teljesen magunkra voltunk utalva, és ennek dacára a magunk erejéből az akkori normális időkben — én objektíve fogom felállítani a mérleget, nem mint a t. urak és mint Wolff Károly képviselő .ur — a pénzügyi deficitet el hárítottuk és nagy beruházásokat, nagy befektetéseket eszközölhettünk. Mit kaptunk mi az államtól t Az 1908. é^ i városfejlesztési javaslat adott nekünk kétmillió korona előleget aa Attila körút céljaira, adott egymilliót a Sárosfürdőre, 800.000 koronában fixirozta a rendőrségi kvótát, am>ly azelőtt nem volt íixirozva, és ig-en szerény mértékben részeltetett minket az italmérési illetékből. Ezzel a dolog be van fejezve. Ellenben mit kapott a város a jelenlegi kormánytól 1 ? Az előbb voltam bátor már rámutatni arra, hogy a 60%-os pótadót — minthogy a házbér folytonosan emelkedik 1926-ig\, míg az 50% -os aranyparitást el nem éri —, most 700:000 aranykorona után vetik ki, 1926 második felében azonban már 20 millió aranykorona után fogják kivetni. Kapja tehát a város először azt az ajándékot, hogy a szanálás odafüzi, odakötözi a várost lehetetlen és képtelen módon — mert talajdonképen vértanusors az bármely város részére —, ahhoz, hogy a város abból részesedjék, ami miatt bémegyedről-bérnegyedre súlyosabb, nehezebb és lehetetlenebb lesz a város lakosság megélhetése. Részelteti a kormány . a várost ebben a jelentékeny jövedelemben és részelteti egy másik jelentékeny jövedelmében, a forgalmi adóban, amely sokkal nagyobb mértékben fejlődött ki, mint azt a szanálási törvény előrelátta, mert ebből az adóból sokkal több a bevétel, mint azt a szanálási törvényhez csatolt előirányzat feltételezi. Aki ennek örül és aki azt mondja — miképen főbiztosunk —, hoery Magyarország biztosan halad előre a szanálás utján, az engedje meg-, hogy ezen derüljek. Mert, a forgalmi adó emelkedése tulajdonképen nem egyéb, mint a drágaságnak egy hőmérője. Ha a forgalmi adó emelkedik, ez azt jelenti, hogy amiért azelőtt 20.000 koronát kellett fizetni, azért ma 30.000 koronát kell fizetni, a 3%-os forerai mi adó tehát most már nem 20.000, hanem 30.000 korona után fizetendő. Méltóztassanak ezt a példát továbbvezetni és akkor méltóztatnak majd látni, hogy a forgalmi adó szakadatlan emelkedése a drágaság hőmérője. S amikor a várost most megint odaállítják, hogy mint a forgalmi adó beszedője és kezelője jelentékeny mértékben részt kapjon a forgalmi adóból és olyan óriási jövedelmekhez jusson és támogatásban részesüljön, amely most már a városi bevételek leghatalmasabb és legjelentékenyebb részét képezi : tulajdonképen egy önkormányzati testületet ismét vértanusorsban részesítenek, mert odaláncolják, odaszijjazzák, hogy a nyomornak, a drágaságnak egyik vámszedője legyen. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt nevezik szanálásnak és ezt nevezik a ' városi pénzügyek szanálásának. (Propper Sándor: És keresztény demokráciának!) Szanálásnak nevezik azt, hogy Magyarországon a városi háztulajdon olyan óriási terheket visel, amelyek példátlanok. Budapesten 24%_ a városi házadó, s ehhez járulnak a házbérkrajcárok, az útadó, a 60%-os pótadó, ugy, hog}" 50%-of felülhalad Budapesten az ingatlannak az a terhe, amelyet az állam és a város szed jövedelemképen. Ez a háztulajdon terhe. Emellett vaií még a lakosság terhe, amely a házbér után 25%-ot fizet — gyönyörű kifejezéssel — kincstári haszonrészesedés címén, vagyis fizet azért, mert abban a haszonban részesedik, hogy házbért fizethet. (Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezt jelenti ez az adó. Amikor; tehát 1000 korona házbért fizetek, az állam és a város több mint 250 koronát szed el ebből. Ez a szanálás. Évnegyedről-évnegyedre emelkedik a házbér, emelkedik az üzletbér. Emelkedvén a házbér, természetes, hogy az indexszámoknak emelkedniök kell (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Friedrich István: Rémuralom !), mert hiszen az alkalmazottak rétege kell hogy több bért kapjon, ha több házbért fizet. Emelkedvén az üzletek és a lakások bére, a termelő polgárság számára, itt van ez a generatio aequivoca: a termelési költségek szaporodnak, s az indexszámnak és termelési költségnek szaporodásával napról-napra emelkedik
