Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-324

A nemzetgyűlés 324. ülése 1924. < Wolff t. képviselő ur beszédének a további folyamán azt mondja» hogy mi nem emeltük fel annak idején a pótadót. Szemrehányást tett nekünk, hogy mi nem emeltük fel iái pótadót. Azt mondja, hogy (olvassa): „A pénzügyi elv más volt, bizonyos népszerűségi politikát kö­vettek és nem akarták emelni a pót a dót". Hát erre én egyszerűen azt mondhatnám: Budapest népe nagyon boldog volna (Ugy van! a szélső­baloldalon), ha a képviselő ur pártja is követte volna ezt a népszerűségi politikát, ő sem emelte volna az adókat. A népszerűségnek ezt a mód­ját azonban nem kereste. De ez nem is felel meg a tényeknek és a valóságnak. Épen én ja­vasoltam a pótadó felemelését annak idején, én javasoltam a pótadó felemelését 25%-róí 33%-ra. Volt azonban hozzá egy kikötésem;, az a kikötésem, hogy a kisadózók, a 100 koronáig adózók mentesittessenek. Ha a t. képviselő ur lapozni fogja a főváros történetét, akkor meg fogja találni azt is, hogy ezen ai ponton repedt szét darabokra az a nagy községi párt, amely­nek élén állottam, mert nemi voltam hajlandó arra, hogy hozzájáruljak egy adóemeléshez, amely egyformán sújtja a nagyobb adózókat és a kisadózókat. Az adóemeléshez magához azonban nemcsak hozzájárultam!, hanem ma­gam foglaltam állást a tengés-lengés politikája ellen, amely a városnak nem ad semmit, uj ter­heket nem mer a lakosság vállaira rakni, de viszont ezért nem produkál semmit. Ez a leg­rosszabb politika: a tengés;4engés politikaija, amely uj terheket nem rak a váltakra, viszont azonban a lakosságnak nem; ad semmit, hogy azt az élettel való harcában támogassa. T. Nemzetgyűlés! Elismerem, hogy mi nem voltunk olyan bátrak és nem olyan gyorsan emeltük az adókat, mint amilyen gyorsasággal és bátorsággal emelték fel a pótadót, emelték fel a házbérkrajcárokat, amihez mi nem mer­tünk hozzányúlni, mert lakásadónak tekintet­tük, amely mindenkit egyaránt sújt, a legsze­rényebb sorsú' lakását is megdrágítja áthári­tás következtében. Nem mertük olyan gyor­san felemelni a vitel dijakat, nem járultunk ehhez hozzá akkor, amikor még nem voltak kezünkben a közlekedési vállalkozások. Nem voltunk hajlandók a légszesz-, villany- vagy esryéb üzemek árait olyan könnyen felemelni. (Petrovácz Gyula: E helyett kölcsönt vettek fel!) Nem 1 e helyett, hanem más helyett, amit meg fog hallani a képviselő ur, ha szíves lesz türelmével megajándékozni! Miért nem akartuk mi olyan könnyedén a pótadót, vagy házbérkrajcárokat emelni? Azért, niert a programunk, amellyel szívesen (meg­ajándékozom a képviselő urat, egy nagyon plu­tokratikus program és én egész életemben min­denkor a plutokráciának óriási támogatásában részesültem, a Hieronymji-választástól kezdve, ahol a bőrömön a magyar nemesek és udvari tanácsosok sokasága sarjadzott ki a válsztás­nál. (Élénk derültség.) Hát miért nem akartunk hozzájárulni ezekhez az adóemelésekhez? Azért, inert^ nekünk más volt az ideálunk. Mi a város pénzügyi önállóságáért harcoltuk; amiért önök is harcolnak, mert hiszen aki az önkormányzati életbe beleéli magát, annak le­hetetlen észre nem vennie, hogy egy városi háztartás másképen, mint a városok pénzügyi önállóságával nem rendezhető. Nekünk mi 1 volt az ideálunk! Felterjesztéseinkben követeltük az önálló városi jövedelemadót. Akkor még nem volt állami jövedelemadó. Felterjesztésünket a kormány egyszerűen elutasította. Követeltük vi október hó 23-án, csütörtökön. 375 a városi örökösödési ill eteket. Az örökösödési illeték akkor még nem volt olyan nagymérték­ben kihasználva mint most. Nekünk az volt a felfogásunk, hogy nekünk jogunk van a városi örökösödési illetékhez, mort mindenki tulaj­donképen abban a társadalomban, abban a vá­rosban vagy községben, amelyben él, szerzi meg a legnagyobb mértékben a maga vagyo­nát, ha tehát elhuny, akkor kell hogy annak a városnak lakossága hozzájusson szegény-célu és más szociálpolitikai kiadások fedezésére, en­nek a hagyatéknak bizonyos százalékához. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A kormány amely akkor nem nagyon szeretett minket, ehhez sem járult hozzá. Követeltük a városi tüzkár-biztositó intézetet; követeltük a tűzol­tási járulékot, mint plutokratikus intézményt, ezzel akartuk inagUnkat a tőkeerős biztosító társaságok kegyeibe behizelkednil (Derültség a szélsőbaloldalon.) Ott van a felterjesztésünk, a határozatunk; abban követeltük, hogy árbiz­tosító társaságok bruttó jövedelmük 5%-ával járuljanak htiizzá a tüzkárbizítositáshoz, ami természetes, hiszen Londonban ugy fejlődött ki a tűzoltás intézménye, hogy a biztositó társa­ságok csinálták a tűzoltó intézményt, mert az ő érdekük, hogy mennél kevesebb objektum ég­jen le, az ő érdekük, hogy mennél kevesebb tüzeset legyen. A kormány sem a tüzkárbizto­sitó intézethez, sem a tűzoltási járulékhoz hozzá nem járult. Minthogy nekünk más volt az álláspontunk — mi azon, az állásponton állottunk, amelyen a porosz Kommunal Abgabengesetz! áll —, mi azt követeltük, hogy a városnak adassanak át az ingatlanadók, amint Poroszország átadta a kommunitásoknak, az önkormányzati testü­leteknek, hogy a vidéken a földadó a közsé­geké, a városokban a házadó a városoké le­gyen, és hogy az állani a jövedelemadót és a vagyonadót munkálja ki a maga javára. Mi­ként azt az akkori porosz adóreform megcsi­nálta: nekünk ez volt az ideálunk. Mi nem akartunk egy általunk igazságtalannak felis­mert adórendszer alapján emelni adókat, emelni pótlékot, emelni házbérkrajcárokat". El kell azonban ismernie a képviselő urnák magának is, mindenkinek, hogy 15-rg, míg a háború ki nem tört, teljes volt a pénzügyi 1 egyensúly, vagyis fedezte a kiadásokat, amik­ből a kölcsönök törlesztési részletei a mi időnk­ből nem voltak kikapcsolva, mert ilyen arit­metikai tréfákkal költségvetést nem lehet csi­nálni. (Petrovácz Gyula: 15-től ki volt kap­csolva!) Én beszélek a 15-ig terjedő időről! Ez idő alatt a pénzügyi egyensúly teljesen helyre volt. állítva s a kölcsönök törlesztési részletei a költségvetésbe be voltak állítva és szintén teljes fedezetet nyertek. T. Nemzetgyűlés! A különbség a jelenlegi rendszer között és a múlt rendszerek között az, hogy mi a kormánytól akkor semmiféle támo­gatást nem kaptunk, eltekintve a 908. évi egy­szersmindenkorra adott igen csekély kis hozzá­járulásoktól, amelyekre rátérhetek; ennek da­cára a pénzügyi egyensúly teljes megóvásával 1912-ben megcsináltuk a tisztviselői státus- és fizetésrendezést és megcsináltuk az uj nyugdij­szabályzatot. (Friedrich István: Csak eery kor­mánypárti van jelen! — Pikler Emil: Egyszer hallhatnak egy értékes beszédet, amelyből ta­nulhatnának, s egy ember van a túloldalon! — Pakots József: Beteg a párt, ez nedig egészséges beszéd! — Propper Sándor: Karlsbadi kúrát w

Next

/
Oldalképek
Tartalom