Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-314

A nemzetgyűlés 314. ülése 1924. évi október hó 7-én, kedden. 23 néptelenedés, arra jellemző, hogy az egykori Pétervárnak, most Leningrádnak 2 és fél millió lakosa 900.000 lélekre olvadt le és hogy ezeknek az embereknek egy része is munka nélkül bolyong az utcákon. A munkanélküli segélyekre nézve érdemes leszögezni azt a tényt, hogy kétheti felmondása van a munkásnak, kétheti bérét kapja a kezéhez kifizetve, azután mehet sétálni és élhet amiből tud. Hogy miiyen mérveket ölt a munkások elbocsátása, arra jellemző, hogy 1921 január 13-án Dzserzsinszki, a esekák hirhedt főnöke egy napon 340.000 vasutast és hajózási alkalmazottat bocsátott el. Ennek a rendszabálynak lázadás, gépfegyverek és páncélautók r felvonultatása és a munkások tömeges legyilkolása volt az eredménye. Természetes, hogy a munkások elégületlenségével kapcsolatosan a parasztság elégedetlensége az egyre növekvő megélhetési nehézségek következtében is csak fokozódik. Preobrazsenszki, a kommunista párt központi végrehajtó bizottságának tagja a következőket mondja (olvassa) : »A paraszt a szovjetkerités túlsó oldalán marad és a mi pártunk nem tud soha hozzá közel férkőzni. A muzsik átváltoztatásához fűzött minden reményünk meghiúsult, 1923 tavaszán a kommunisták és a szovjet ellen intézett parasztküzdelmek reakcionáriusabbak és ellenségesebbek, mint valaha«. A parasztlázadások jellemzésére felhozom, hogy ezek olyan mérveket öltenek, hogy például az Anatov-féle lázadásnál 60.000 vörös katonát kellett kirendelni annak leverésére. Ennek következménye volt a túszokra vonatkozó intézkedések életbeléptetése. Ezt a tusz-rendszert Magyarországon is jól ismerjük a kommunizmus idejéből. A parasztok között átlag minden 40—50 családból egy túszt vettek és ezeknek az élete árán garantáltatják a biztonságot és a nyugalmat Szovjetoroszországban. A tisztviselők, a polgári társadalom helyzete természetesen arányban van a többi szovjetpolgár helyzetével. A korrupció mérhetetlen, de minden hivatalban, minden intézményben van egy kommunista sejt és ez a legfőbb cél, amelyre a kommunizmus rendszere vigyáz. (Propper Sándor : Ha nincs, hát csinálnak ! — Zaj.) A közszabadságok kérdéséről is szeretnék pár szót szólani. Bucharin, a bolsevizmus nagy teoretikusa a következőket mondja (olvassa) : »Ha sajtóról van szó, mindenekelőtt azt kérdezzük, milyen sajtóról beszélnek, munkásokéról vagy polgárokéról. Ha gyűlésről van szó, akkor is azt kérdezzük : munkások vagy polgárok akarnak-e gyülekezni.« Nem csoda, ha ilyen rendszer mellett a sajtó, a gondolat, a szólás szabadságáról egyáltalában beszélni sem lehet. Az angol Fehér Könyv megállapítja, hogy a szólás- és sajtószabadságot a szovjet az első perctől kezdve elnyomta. A szocialista sajtó például teljesen megszűnt. (Halljuk ! a baloldalon.) Az összes szocialista szerkesztők börtönben ülnek. (Zaj. — Kiss Menyhért : Mit szólnak ehhez a szocialisták ? — Lendvai István : Mit szól a TESz elnöke I — (Zaj a szélsőbaloldalon. — Pikier Emil : A vörös és fehér, kommunistákat egyformán elitéljük ! — Zsirkay János : Diószeghy mint fehér terrorista ! — Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) A kommunizálás rendjén a szovjet aztán birtokba vette a sajtó előállitásához szükséges összes eszközöket, nyomdákat, ujságpapirt ; kinevezett állami szerkesztők szerkesztik ma Oroszországban az összes újságokat. Gyűléseket csak az esetekben lehet tartani, ha azokat a hatóság hivja össze. A gondolatszabadságról Herriot jelentése számol be. A következőket mondja (olvassa): »1922 augusztus 29-én a petrográdi szovjet jóváhagyja 34 ujságirónak, egyetemig tanárnak és orvosnak bebörtönzését és száműzetését Németországba. A vád ellenük mindössze az volt, hogy a szovjetkormányzat tekintélyét nem tartják tiszteletben.« A lakás sérthetetlenségéről, a lakások rekvirálásáról, az egyéni szabadságok semmibevételéről felesleges szólanom. Talán megemlitem még azt, hogy a szavazati jog titkossága Oroszországban nemcsak a falvakban, hanem a városokban is ismeretlen. Rámutatok arra, hogy birói szabadság egyáltalában nincs ; az Ítéleteket a forradalmi jogérzet alapján kell a biróságoknak meghozniok és kötelesek a proletárforradalom érdekeinek megfelelően Ítélni. Rakovszky belügyminister urnák a saját elveinek megfelelő rendszert, a szovjetrendszert ajánlom figyelmébe, (Halljuk! Halijuk! a balközépen.) ott ugyanis a rendszer az. hogy a szovjet igazságügyi népbiztosa megváltoztathatja a neki nem tetsző Ítéleteket. (Kiss Menyhért: Ezt akarja ő is! Ez talán legjobban ki fogja elégíteni a belügyminister ur koncepcióját is. {Zaj. — Rakovszky Iván belügyminister: Ne imputáljanak az embernek olyat, amit nem mondott! Akkor mindjárt rendben van a dolog! — Meskó Zoltán: Azért imputálnak, hogy önt leamputálják a kormányról. — Zaj.) Hogy Oroszországban a közvélemény teljes lenyügözése hova fejlődött, arra nézve csak egy jellemző nyilatkozatot akarok felolvasni. Trockij »Az októberi forradalom« cimü füzetében az alábbi szemérmetlen sorokat írja (olvassa): »Mi, szovjetnépbiztosok, oly hatalmasak vagyunk ma, hogy ha holnap rendeletet adunk ki, felszólítva Petrograd férfilakosságát, hogy ezen és ezen az órában, ilyen és ilyen napon a katonai gyakorlótéren jelentkezzenek, hogy nyilvánosan mindenki 25 botot kapjon, a lakosság 75%-a késedelem nélkül jelentkeznék és sorban állana várva, aniig reá kerül a sor, és legfeljebb 25% az értelmesebbek közül gondolna arra, hogy orvosi bizonyítványt szerezzen és ezzel mentesítse magát a polgári kötelességteljesítés alól.« (Ulain Ferenc: Az izraeliták ! — Derültség.) Oroszországban azután van egy speciális rendszer, amely a lelkeknek ilyen irányban való átgyúrására felügyel ; ez a csekáknak, bizonyos rendkívüli komisszióknak rendszere, amelyek igénybe vehetők minden célra. Ez egy szervezett Spionage, amelynek célja bizalmatlanságot, gyanút elhinteni mindenféle társadalmi rétegben, megbontani a családot, megbontani — ha kell — a barátok körét, — megdöbbentő, hogy Oroszországban mindez egy törpe kisebbség érdekében történik. 1923-ban a Pravdában közzétett hivatalos adatok szerint a kommunista pártnak 311.000 tagja van, akik közül 54.000 munkás, 61.000 a paraszt, a többi pedig vöröskatona és szovjethivatalnok. 311.000 tagú párt tart kényszer és zsarnokság alatt egy 170 milliós nemzetet. (Zaj a balközépen.) A szovjetmilitarizmusról is szeretnék néhány szót szólani. Oroszországban a bolsevista forradalmat három jelszóval tudták megteremteni. Három lelki tényezőt használtak fel a bolsevisták, hogy kommunizmust teremtsenek Oroszországban. Az első volt a paraszt földéhsége, amiről már beszéltem; a második volt az ipari munkásság elégedetlensége, a harmadik pedig a hadsereg háborús fáradtsága és békevágya. Örök békét, világbékét Ígértek a kommunisták; lássuk mi lett belőle ? Oroszországban eredetileg az önkéntes jelentkezés elvét állította fel a szovjet. Néhány hét múlva azonban már sorozás lett a jelentkezésből, sőt ma már odáig fejlődtek a dolgok, hogyha valaki a szovjethadseregbőí önként eltávozik, ha dezertál és őt nem tudják