Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-314

là A nemzetgyűlés 314. ülése 192szovjetkormány ezidőszerinti hatalmasai a rablás jogán szerzett ilyen tulajdont korlátlan védelemFjen részesitik. Proudhon hires mondása »la propriété c'est le vol«, ebben az esetben teljesen' beválik. (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak. Eckhardt Tibor : Mondom, ez a hires mondás tényleg beválik. A tulajdon ma Szovjet-Oroszországban rabláson alapszik és az illetők, akik ma külföldi államokkal és birodalmakkal szerződéseket kötnek, akik bármely orosz tulajdont külföldre visznek, azok idegen tulajdonnal, rablott holmival mint orgazdák kereskednek, és mint ilyen orgazdák volnának a nemzetközi törvényszékek által kezelendők. Igen t. Nemzetgyűlés ! Az orosz nemzeti vagyon ilyenformán elkallódott. Idegen kézre, nemzetközi rablók kezére csúszott által. Természetesen ez a nagy változás nem következhetett be mérhetetlen erkölcsi lezüllés nélkül és maga Kraszin 1923-ban, a XII. kommunista pártkongresszuson elismeri, hogy a kommunista rendszer Oroszországnak az elmúlt évben 8 milliárd a ran y rubeljébe került, ami 20 milliárd magyar aranykoronának felel meg. (Pikier Emil : Hát az ébredők mibe kerültek ennek a szerencsétlen országnak!? — Zsirkay János: Hát még a zsidók! — Derültség.) A három és fél évig tartó vad kommunizalás természetesen a munkakedvet is lényegesen aláásta Oroszországban és Eykoff az elmúlt évbeü, amikor nem elnöke, hanem még gazdasági népbiztosa volt a szovjetnek, azt a kijelentést tette, hogy a szovjetrendszer csak fogyasztani tud, anélkül, hogy termelne. Igaza van a Pravdának, a szovjetkormány hivatalos lapjának, amely 1921 július 13-iki számában azt irja : »Lehetséges, hogy el kell távoznunk, de ezt nem tesszük meg anélkül, hogy a multat minden gyökerével együtt ki ne tépjük. Akik utánunk fognak következni, temetőben, romokra fognak építeni.« Az egykor virágzó állam ma valóban temető. (Zaj a szélsőbaloldalon.) A t. baloldalról közbeszóló uraknak bátor vagyok azt ajánlani, méltóztassanak megvárni fejtegetéseim végét. Konkrét adatokból fogják látni, hogy sem a szociáldemokráciának, sein a munkásságnak nem érdeke a szovjetrablásokat védelmébe venni. (PeidI Gyula: Elitéljük és nem is vesszük védelmünkbe! — Propper Sándor: Vörös vagy fehér bolsevizmus, az teljesen mindegy! — Elénk ellenmondások jobb felől.) Én fehér bolsevizmust nem ismerek. Én minden rendszert el tudok képzelni. El tudok képzelni demokratikusát és arisztratikusat, zsarnokit és törvénytisztelőt, alkotmányosat és önkényeskedőt, hogy azonban egy kormány az ország javára, vagy kárára működik-e, ez nem a rendszertől, hanem a kormány egyéni diszpozíciójától függ. Az orosz népvagyonnak, az orosz termelésnek leglényegesebb része a a mezőgazdaság volt és az marad hosszú ideig. Az orosz nép 90% parasztokból áll. Ennek az orosz parasztnak földéhsége volt egyik leglényegesebb oka, lelki tényezője a kommunizmus megvalósításának és a forradalomnak. (Hegymegi-Kiss Pál: Itt is! — Propper Sándor: Megvan a magyarázat: Nem börtönt, hanem földet! — Zaj a középen.) Elnök: Csendet kérek! (Meskó Zoltán: Azok odaát még ma sem látják ezt be!) Eckhardt Tibor: A bolsevista agitáció az orosz parasztnak földtulajdont igért, azonban kormányra jutván, ez az ígérete is becsapásnak bizonyult. Az 1917 november 8-án kiadott dekrétum szerint Oroszországban minden földbirtok is állami tulajdonba ment át és a paraszt maga is csak bérlő lehet a saját földjén. :

. évi október hó 7-én, kedden. , Ennek a rendelkezésnek a termelés szempontjából természetesen óriási visszahatása volt. Hiszen a munkakedvet, az energiát nem csupán egyéni önzés, nem csupán az egyén jobb anyagi megélhetés után való vágya hajtja, hanem a jövőről, a gyermekeiről, családjáról való gondoskodás vágya is. Az orosz paraszt elesvén annak lehetőségétől, hogy családjának jövőjéről tulajdonszerzés utján gondoskodhassak, természetesen munkaereje, termelőképessége is nagymértékben csökkent. A másik rendelelet, amely lényegesen csökkentette a mezőgazdasági termelést, a rekvirálás! rendelet volt, amely más formában nálunk is érvényben volt a háború alatt és még azután is hosszabb ideig. Tudjuk jól, hogy a rekvirálás Magyarországon is milyen eredménnyel járt. Szovjetoroszországban a háború befejezése után a minden erkölcsi és nemzeti indok nélkül folytatott brutális rekvirálások még fokozottabb mértékben váltották ki ezeket a káros visszahatásokat. A rekvirált gabona ellenében a szovjetkormány soha sem fizetett készpénzben, hanem iparcikkekkel való fizetéseket igért. Ez sokszor bekövetkezett értéktelen, az illető termelőre nézve használhatatlan vagy felesleges iparcikkek szállításával, sokszor azonban ez is egyszerű becsapásnak bizonyult, ugy hogy 1920-ban már tiz évi börtönnel kellett büntetni azokat — ilyen súlyos szankciót kellett alkalmazni Oroszországban — akik rekvirálható feleslegeiket eltitkolták. fPropper Sándor: Itt egy rossz cikkért adtak tizenötévet! — Lendvai István: Akkor magának legalább kétszáz évig kellene ülnie, ha minden rossz cikkeért vezekelni akarna! — Általános élénk derültség.) Ennek a drákói rendszabálynak az lett a következménye, hogy az orosz paraszt, aki munkájának eredményével többé nem rendelkezhetett, nem is volt hajlandó többet vetni. Ennek következménye az orosz mezőgazdasági termelés mérhetetlen megcsökkenése és azok a szörnyű éhínségek, amelyek Oroszországnak egész vidékeit lakatlan sivataggá változtatták át. A mezőgazdasági termelés tönkremenésére vonatkozó adatokat a következőkben vagyok bátor ismertetni. A cári Oroszországban tizenötmillió önálló kisgazda volt. Ezekre rászabadították a falvak nincstelen földmunkásait, mert Swerdlow akkori népbiztos kijelentése szerint (olvassa) : »Csak akkor sikerül a falvakban ugyanazt az eredményt elérni, mint a városokban, ha sikerülni fog a falut két halálosan ellenséges táborba osztani. A szegény parasztot ki kell játszanunk a gazdag_ paraszt ellen; csak ebben az esetben valósithatjuk meg a mi elveinket.« Ez volt az elv, amelynek alapján a kommunisták azután a legerkölcsösebb magántulajdont, azt a magántulajdont, amely Oroszországban mindössze hatvan évre nyúlik vissza, azt a magántulajdont, amelyet az orosz paraszt két keze munkájával szerzett meg, vagy legfeljebb édesatyja szorgalmából örökölt, ezt a magántulajdont a szovjetrendszer tökéletesen annihilálta. Ennek megsemmisítése volt a halálos csapás a szovjet mezőgazdasági termelésére nézve. Megpróbálta, hogy az államosított földbirtokon nagy állami üzemeket létesitsen, ezeknek az állami üzemeknek csődje azonban mindjárt az első évben nyilvánvalóvá vált. Százmillió pud gabonatermést irányoztak elő és e helyett mindössze négy- és félmillió pud termett, ugy, hogy a saját szükségletet, ami kilencmillió pudot tett ki, sem fedezte. Ily körülmények között az állami üzemeknek a mezőgazdaságban való felállítása tervét elejtették és a helyzet ma az; hogy az Oroszországban 1923. évben bevetett terület mindössze 50%-a volt