Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.
Ülésnapok - 1922-316
A nemzetgyűlés 316. ülése 1924. évi október hó 9-én, csütörtökön. 119 gazda társadalmat tette meg színarannyá, az ő politikájának sziklájává, amelyre azt felépiti: mit csinált a választójoggal! A városoknak, amelyeket szidott akkor, amelyeket a kommunizmus fészkeinek bélyegezett, ezeknek a városoknak valamivel szabadabb választójogot adott, mert titkos választási rendet engedélyezett nagykagyesen, ellenben a falvaknak, amelyekről azt hirdette, hogy azok megrendithetetlen alapjai politikájának, amelyről azt mondotta, hogy egyedül azokban ég a hazaszeretetnek és az istentiszteletnek az oltárán az igazi tűz, ezeknek a falvaknak, t. Nemzetgyűlés, nem engedélyezte atitkos választási rendszert, ezeknek jogait még johban elkobozta, és pedig azzal az indokolással — ami a vért az arcába kergetheti épen a falu embereinek —, hogy a falu még nem ért meg erre, mert még nem olyan művelt, nem annyira kulturált, hogy a falu is titkosan szavazhasson. Pedig, t. Nemzetgyűlés, Bethlen István ezen beállításában is nagy a íallácia, nagy a falsum. Én azt mondom, hogy a falu, legalább a jelek szerint, érettebb, mint a főváros arra, hogy a maga ügyeit intézze, mert a faluban nem lehetne megtenni azt az önkényeskedés!, ami a fővárossal történik, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ennek a szegény fővárosnak a polgársága tunyán, passzive, szenvedve veszi tudomásul és alig mer feltámadni ez ellen a siílyis elnyomó vekzatura és lebecsülés ellen, ellenben meghunyászkodva, ijedten lapulva jár-kel itt a főváros utcáin, visszahúzódik házaiba, pedig egy hatalmas, nagyszerű műveltségű tömegről, egy milliós városról van itt szó, amelynek becsületbeli kötelessége volna — és a képessége is megvan hozzá —, hogy egyszer a sarkára, a talpára álljon, hogy egyszer az asztalra üssön és azt mo'ndja. ezt pedig igy akarom, és nem úgy, ahogy egyik vagy másik törzsfőnök. Mi ismerjük a falut, onnan jövünk, az küldött minket be. Bizonyithatjuk, hogy a falvak polgárságában több az önérzet. Szerencsésnek tartanám a fővárost, ha a fővárosban is ennyi önérzet lenne, és kérem a főváros népét arra, hogy végre ugyanazzal az önérzettel és derékkal álljon talpra, mint a falu népe és követelje magának az intézkedés jogát a jövőben, amint a falu követeli, ahol valóban a falu akarata mondja meg, hogy ki legyen annak a községnek birája, elöljárója, ki legyen a képviselőtestület tagja. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A főváros polgárságának — amint ebből a törvényjavaslatból is látom, amellyel megint arculütik — kötelessége lesz öntudatra ébredni, s felvenni végre az érintkezést az ország polgárságával, a falvakkal is. Annak, hogy az ország polgárság*a ügy el van nyomorodva, hogy szinte moccani sem mer, akaratát sem meri nyilvánítani és egyes törzsfőnököknek a csengőrángatása szerint megy, nagy oka az, bogy maga felett érzi ezt a parlamentet is, amelyről ugy tudja, ngy gondolhatja és hiheti, hogy tulaj donképen ez is csak őt nyomja. Az ő saját zsarnokainak és egyúttal a parlament hangulatának^ is nyomása alatt áll, mert tény, hogy az ország fővárosának sorsa a mai időben — legalább amig a tiszta önkormányzati elv életre nem kelhet — nagyrészben a parlamenttől függ, az tulajdonképen a székesfőváros tanácsa, mert hiszen itt engedélyeznek számára vagy elvonnak tőle levegőt. T. Nemzetgyűlés ! A fővárosnak, amely ma kulturértékben és vagyonban is talán az országnak egynegyedrészét — nem mondok sokat, de legalább is az egynegyedrészét — képNAPLÓ XXVI, viseli, ennek a fővárosnak a parlamentben is Úrrá kell lennie és gondoskodnia kell arról, hogy képviselete és védelme itt is megingathatatlan legyen. Ezt azonban nem érheti el a székesfőváros polgársága máskép, mint ugy, hogyha abbahagyja a lombikpolitikát, az elzárkózást és keresi a külső világgal, a falvakkal is az érintkezést — mert hiszen ellentétes érdekeik nincsenek — és ha ebben a nagy jogos egységben megtalálja a helyét a főváros, akkor hiszem, hogy eljut odáig, mint eljutottak falvaink, még a legkisebbek is, hogy a maga ügyeiben- a maga népének akarata szerint határoz. Ezekután — mert hiszen a részleteknél lesz módom a javaslatokhoz hozzászólani — be is fejezem beszédemet. Befejezem egy intelemmel a kormányhoz. Azt látjuk, hogy ez a kormány évek óta való lavirozgatásával se a maga ügyét, se az országét előbbre nem viszi. Nem viszi előbbre, mert egyik részéről nem feszélyezi őt a nemzet akarata, nincs egy féken tartó erő, amely visszariassza a rossztól, másrészről az ő emberi, egyéni érdekei, sokszor üzleti érdekei is ragadják, viszik tovább azon az utón, amelyet nem lehet a közérdek politikája utjának tekinteni. Mi lesz ennek a vége ? Felbomlik itt minden, ami a rend fentartására volna tulajdonképen hivatva, ellene fordul az ország létének mindaz, ami hivatásánál fogva fentartó erő kellene hogy legyen. T. Nemzetgyűlés! Ezt ma már a kormány is beláthatja a megnyilvánuló kétségtelen jelenségekből. Beláthatja abból, hogy az ország ilyen kifosztott állapotban van, abból, hogy a nyomor hatalmasodott itt el, abból, hogy ter-, melésünk napról-napra csökken (Friedrich István: 40%-os pénzzel nem is történhetik másként ! Uzsorára van berendezve ez az ország !), ahol, mint Friedrich István t. barátom említi, ilyen hiteluzsora is van, ahol valósággal uzsora rémuralmat látunk. Ezen az utón tovább menni nem lehet, mert különben a kormány saját magát is veszedelembe dönti, amiért a történelem előtt lesz felelős, de elpusztítja az országot is. El kell pusztítania, ha ezen az utón halad tovább, mert a kormány nem ura a helyzetnek. Hogy a kormány — bármely kormány — ura lehessen a helyzetnek, ahoz az szükséges, hogy a nemzet akaratára támaszkodhassak. Ez a kormány nem támaszkodik a nemzet, csupán a bankok akaratára. (Ugy van ! half elől.) Ennélfogva érthető az a gonosz, gyilkolási rendszer, vagy minek nevezzem el, hogy itt nem negyven százalékért, de jórészben ötven-hatvan százalékért tudnak csak a termelők hitelhez^ jutni, mig a Jegybank a bankoknak tizenkét százalékért bocsát pénzt rendelkezésre. Már ebből az egyből nyilvánvaló, hogy eljutottunk a teljes csőd széléhez. Ez a kormány már maga sem tud segiteni másképen önmagán, vagy a leendő kormány helyzetén, mintha azt a legnagyobb erőt, amit a nemzeti akarat jelent, segítségül hívja. Enélkül csak egyet jelent a t kormány ittléte, egyet jelent minden lépése, azt, hogy az ország, fölé mindjobban és napról-napra veszedelmesebben és rémesebben szervezi meg a veszedelmet. Nemcsak azok, akik ezt évekkel ezelőtt felismerték, hanem azok is, akik eddig behunyták szemüket, most már látják, hogy az egész kormányrendszer semmi más, mint a veszedelemnek szervezése önmaga ellen és, ami a legszomorúbb: a nemzet ellen is. Mivel ebben a javaslatban sem látok mást, 17