Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.
Ülésnapok - 1922-311
A nemzetgyűlés 311. ûlêse 1Ú2Í. évi július hó 2-án, szerdán. 335 szerkesztőjével és annak fiát szintén diszkrecionális joga alapján visszautasította, bár a gyermek letette a felvételi vizsgát. Ezért kell a diszkrecionális jog! (Reisinger Ferenc: Kitűnő tanuló! — Peyer Károly: Miniszternek sincs ilyen joga!) (Tovább olvassa:) „Nemcsak az érdekelt szülőket, hanem az egész miskolci tanitótársadalmat is lesújtotta az, ami a kir. katholikus főgimnáziumban történt. Azt hiszik, hogy olyan uj kulturbotrány hullámai indultak el e nagyarányú buktatással, ami a felvételi vizsgák az ilyen gyakorlat mellett célját vesztett és még a numerus claususnál is kegyetlenebb rendszerét magával fogja söpörni. A tanitók igen komolyan foglalkoznak az egységes állásfoglalás gondolatával. Azt mondják, hogy az elemi oktatás egész mai rendszerének csődjét és válságát jelenti a középiskolai felvételi vizsga. Azt tartják, hogy ilyen körülmények között semmi értelme sincs, hogy a tanitók az elemi iskolában osztályozzák tanulóik előmenetelét és bizonyítványokat állítsanak ki, ha ezeknek nincsen meg a tényleges erkölcsi erejük a gimnáziumok első osztályába való beiratáshoz." Nehéz János tanfelügyelő a következőket mondja (olvassa): „Teljesen igazuk van a tanítóknak, amikor sérelmesnek tartják a felvételi vizsgák mai rendszerét ós a helyzet megváltoztatására akciót kezdeményeztek. Nem akarom a kultuszminister, mint felettesem, rendeletét bírálni... (Reisinger Ferenc: Hol van a kultuszminister?) Nem tudom hol van. (Pikier Emil: A földmivelésügyi minister ur bírálja el ezt? — Peyer Károly: Hol a kultuszminister ur? Hat óra van, ilyenkor nincs hivatali elfoglaltsága! Illenék, hogy itt legyen és felvilágosítást adjon! Majd a Ház elhatározza, hogy megidézze ide a kultuszminister urat! — Pikier Emil: Azért van szép villája, hogy inkább otthon tartózkodjék, mint itt. Potyára nincs az embernek szép villája! — Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Nem is olyan szép!) Elnök: Csendet kérek! Fábián Béla (tovább olvassa): »... azonban a tanítóság szempontjából ennek gyakorlati végrehajtása sérelmes és tarthatatlan. Nem tartom helyesnek magam sem, hogy az egyik iskola bírálatot mondjon egy másik iskola bizonyítványairól, főleg pedig azt kifogásolom, hogy a bizonyítványokra, amiket szigorú megfontolás után adnak ki a tanitók, rávezeti a gimnáziumi bizottság, hogy középiskolába nem iratkozhatik be àz illető, akinek egyébként jó elemi bizonyítványa van. Amennyiben a miskolci tanitók indokoltan kifejtik a felvételi vizsgák elleni felfogásukat, én az ennek eltörlésére irányuló kérelmüket felterjesztem a magam felfogása kifejtésével a kultuszminiszter úrhoz." Nem akarok kizárólag a miskolci főgimnázium ügyeivel foglalkozni, ahol előfordult, hogy a gimnáziumban jelesen érett és ugyancsak abban a gimnáziumba járó másik jeles tanuló harmadik testvérét a gimnáziumi igazgató a bizottsággal elbuktattatta. Én arra szeretném kérni a nemzetgyűlést, hogy ezt a kulturbotrányt ne tűrje tovább. Itt nincs párt, nincs politikai felfogás, nincs felekezeti kérdés; itt arról van szó, hogy minden ember, akinek drága a magyar közoktatás, fogjon öszsze abban az irányban, hogy a kultuszminister urat ne egy sem meleg, sem hideg nyilatkozat kiadására, hanem igenis az egész szégyenteljes I és kulturbotrányt jelentő felvételi vizsga eltörlésére utasítsa. Mondom, sajnálom, hogy a minister ur nincs jelen, annál is inkább, mert szerettem volna hallani, mi a minister ur véleménye a magyar tanítói karról. Mi ugy tudjuk — legalább én ugy tudom — hogy a kultuszminister, ur a tanitói kar felett és az iskolák felett a felügyeletet nem is ugy gyakorolja, mint a régi világban. A régi világban csak egy tanfelügyelő volt, ma vannak szakoktatási felügyelők is, akik az elemi' iskolákat megvizsgálják, s megvizsgálják a tanitók működését. Szeretném tudni, hogyha a kultuszminister ur ilyen hatalmas és ennyi pénzt emésztő szervezettel gyakorolja az elemi iskolai tanitói kar felett a felügyeletet abban az irányban, hogy az elemi iskolákban a tanítás megfelelően folyik-e, miképen lehetséges és mifcépen engedheti meg a kultuszminister azt, hogy az általa többszörösen felülvizsgált tanitói testület munkáját még egyszer felülvizsgálja a gyermeket, a gyermek tudását nem ismerő középiskolai ellenőrző-bizottság. Mondom, végtelenül sajnálom — és ezt ismételten hangsúlyoznom, kell — hogy a kultuszminister ur nincs jelen. Ugy tudom, hogy a nemzetgyűlés mai ülésén indítvány fog előterjesztetni, hogy a minister ur még a mai ülésen jelenjék meg és a nemzetgyűlés a maga jogánál fogva felkérje őt arra, hogy ebben a kérdésben a nemzetgyűlésnek és annak a számtalan ezer meg ezer szülőnek, akik ma a kultuszminister ur válaszát izgatottan várják, itt a nemzetgyűlés üléstermében a felvilágosítást megadja. Nincs időnk a várakozásra, sajnos, mert ugy tudjuk, hogy a nemzetgyűlés ülései néhány napon belül befejeződnek, már pedig a nemzetgyűlés nem mehet szét szabadságra ennek a kulturbotránynak a jegyében. Ennek a kulturbotránynak mielőtt a nemzetgyűlés szabadságra menne, el kell intéződnie. El kell intézni ezt a magyar kultúra nevében azért is, mert ugy tudjuk, hogy a kultuszminister urnák az a felfogása, hogy a középiskolai vizsgát el kell törölni 1 . Tudjuk azt is, hogy a nemzetgyűlés legnagyobb részének, pártkülönbség nélkül felfogása, hogy ezt a felvételi vizsgát el kell törölni. Szeretnők tehát megtudni a kultuszminister úrtól, miért csak a jövő esztendőre akarja ezt eltörölni és miért akar az idén még ahhoz folyamodni, hogy a gyermekek újból vizsgát tegyenek, ugyanabban az intézetben, miért akarja a gyermekeket ujabb torturának kitenni, miért akarja, hogy a gyermekeken ismételten még egyet szorítson a spanyol csizma. Ezek után a kultuszminiszter úrhoz a következő interpellációt intézem: (Olvassa): „Van-e tudomása a minister urnák arról, hogy a középiskolai felvételi vizsgák valóságos kulturbotránnyá növik ki magukat és az elemi iskolák legkitűnőbb előmenetelt tanúsított növendékeit sorra buktatják a felvételi vizsgákon? 2. Van-e tudomása a minister; urnák arról, hogy az ország elemi iskoláinak kitűnő tanitói kara a felvételi vizsgákon történteket a saját működésével szemben a legnagyobb sérelemnek, deklasszifikálásnak tekinti? 3. Hajíandó-e a minister ur rendeletileg intézkedni aziránt, hogy a felvételi vizsgák haladéktalanul eltöröltessenek és minden gyermek, kinek az elemi iskolai végbizonyítvány kiállittatik, felvételi vizsga nélkül a középiskolákba felveendő legyen." •.;.,-.;. ....:. *