Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.
Ülésnapok - 1922-311
A nemzetgyűlés 311. ülése 1924. évi július hó 2-án, szerdán. 307 bért is! — Kováts-Nagy Sándor: A bíróságot kérdezze meg! — Zaj és felkiáltások balfelöl: A bíróságot! Viccel! Jó vicc! — Kováts-Nagy Sándor: Senki sem utasithatja a bíróságot! — Állandó nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek! (Eöri-Szabó Dezső: Jó kifogás a biróság! — Kováts-Nagy Sándor: Nem kifogás!) Eöri-Szabó Dezső képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! (Zaj.) Csendet kérek! (Eöri-Szabó Dezső: Ugy rángatják a biróságot, ahogy akarják! — Zaj.) Epri-Szabó Dezső képviselő urat harmadszor kérem, méltóztassék csendben maradni. Györki Imre: De szóvá tettem azt is, hogy Eskütt Lajos ujabb letartóztatása alkalmával ez év január 19-én, amikor Esküttnél házkutatást tartottak, lefoglaltak 126 darab okmányt. Ezt a 126 darab okmányt — bár a vád konstruálása és a vizsgálat lefolytatása végett meg kellett volna kapnia a vizsgálóbírónak és a vádtanácsnak, sőt betekintést kellett volna, hogy en« gedjenek ezekbe a bizonyitás tárgyát képező iratokba a védelemnek (Ugy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) — mégis sem a vizsgálóbiró, sem a vádtanács, sem a védelem ezekből a lefoglalt iratokból egy darabot sem láthatott. (Felkiáltások a baloldalon; Hol vannak?) Ezeket egyszerűen eltüntették a vizsgálóbiró, a vádtanács és a védelem elől (Zaj.), sőt — mint rá fogok térni — anélkül, hogy a védelemnek módot adtak volna arra, hogy ezekbe a védelem szempontjából nagyon fontos, a bizonyításhoz feltétlenül szükséges iratokba betekintsen, már viszszaadták a földmivelésügyi minister, urnák. (Esztergályos János: Mi lehet ennek az oka? — Kováts-Nagy Sándor: Mi lehet az oka annak, hogy egy ügyvéd a saját ügyeivel idejön a nemzetgyűlés elé? — Zaj a bal- és szélsőbaloldalon. — Huszár Elemér: Országos kérdés ez! — Pikier Emil: Országos panama! — Könyves Lajos: Ugy panamázzon maga, mint a földmivelésügyi minister ur! Akkor nem lesz panaszra ok. — Zaj. — Elnök csenget.) Szóvátettem azt is — e kérdésben megint nem a biróságot lehet kárhoztatni, sőt az igazságügyminister urat sem, sem a mostanit, sem elődjét —, hogy tisztázzuk végre azt a kérdést, vájjon ki tette le Eskütt és Tömöry Angela helyett az óvadékot. (Zsirkay János: Bizonyára nem a mennyei angelák!) Ez mégis csak érdekli az embert (Ellenmondások a jobboldalon), érdekli az ezzel az üggyel foglalkozókat, hogy miképen történhetett az, mikor a vádtanács elrendeli két vádlott szabadlábrahelyezését, elrendeli, hogy Eskütt Lajost 1 millió korona, Tömöry Angélát pedig 400.000 korona óvadék ellenében szabadlábra helyezzék, akkor mire a védő elmegy, hogy letegye az óvadékot, meglepettéssel konstatálja, hogy az óvadék már le van téve anélkül, hogy erről akár Eskütt védője, akár Eskütt maga tudott volna. (Mozgás.) Mégis csak érdekel bennünket (Pikier Emil: Csak titokban akarlak szeretni!), érdekel mindenkit, hogy ki teszi le az óvadékot. Engem azért is érdekel ez, mert sok olyan szerencsétlen ember ügyét viszem a biróság elé, akiket a biróság szabadlábra helyezne, de a szabadlábrahelyezés sokszor azon akad meg, hogy nincs olyan jótevő lélek, aki letenné helyettük azt az óvadékot, amelyet a biróság tőlük megkövetel. Szeretném tehát megtudni, ki az illető, hogy ezekben az esetekben én is ahhoz a jótevő lélekhez fordulhassak, aki talán ezeknek a szerencsétlen más embereknek ügyében is letenné az óvadékot. (Kuna P. András: Fizessen a szakszervezet! — KovátsNagy Sándor: Van ott pénz! — Zaj, derültség és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mi van a szakszervezettel? — Neubauer Ferenc: Hatszázmillió a heti bevétel, hát letehetik az óvadékot! — Pikier Emil: Megcsináljuk a panamisták cakeervezetót! — Neubauer Ferenc: Szép, ha vállalkozik a megalapitására ! — Zaj.) Minthogy március 5-én elmondott interpellációmra, mint mondám, érdemleges választ nem kaptam, és csupán, a földmivelésügyi minister ur nyilatkozott ebben az ügyben, mikor, pedig az ő nyilatkozatára személyes kérdésben en is felszólalni kivántam, szómogvonásban részesültem, tehát akkor nem tudtam elmondani azt, amit el kellett volna mondanom, ezért most kell megkérnem a földmivelésügyi ministen urat, hogy végre tisztázzuk ezt a kérdést, hogy Eskütt Lajosnak milyen szerepe volt a földmivelésügyi ministeriumban, mert ezt a kérdést még mindig nem tisztáztuk. E tekintetben ugyanis homlokegyenest más az álláspontja a földmivelésügyi minister, urnák, akinek Eskütt alárendeltje volt és más az álláspontja a kir. ügyészségnek, amely a vádiratot konstruálta. A földmivelésügyi 1 minister ur interpellációm után történt nyilatkozatában ugyanis azt mondotta, hogy tagadja azt, hogy Eskütt Lajost a földmivelésügyi ministeriumba berendelték. Tagadta azt is, hogy akár a földmivelésügyi ministeriumban, akár az államvasuttól, akár, a kisgazdapárttól, amelynek magánidejében titkára volt, fizetést kapott volna, sőt tagadásba vette azt is, hogy ő, mint privát ember magántitkárának — minthogy ilyen minőségben szerepeltette Esküttet — fizetést adott volna. Méltóztassék ebből megitélni azt a helyzetet, amelyben ez a szerencsétlen ember volt, aki ott bizonyos mértékig közszolgálatot teljesített, amint ezt később bizonyitani fogom. Közszolgálatot teljesített anélkül, hogy munkájáért bárkitől egyetlen egy fillér honoráriumot kapott volna, anélkül, hogy munkáját megfizették volna. Nem kapott fizetést az államtól, nem kapott a kisgazdapárttól, nem kapott a földmivelésügyi minister úrtól, akinek magánszolgálatot teljesített, úgyhogy nem csodálkozhatunk azon, ha egy fiatalember, aki a megélhetéséhez szükséges összegeket nem kapja meg attól, akitől meg kellene kapnia, olyan eszközökhöz nyúlt, amilyenekhez más körülmények között nem nyúlt volna. (Kováts-Nagy Sándor: Azért maradhat tisztességes!) A földmivelésügyi minister ur erre a kérdésre ezt a választ adta és azt mondotta, hogy itt nem egy közfunkcionáriusról van szó, hanem, hogy az egész Eskütt-féle panamaügy nem más, mint egy kis titkárocskának apró manőverei. Ezzel szemben legyen szabad a vádiratra, a második vádiratra utalnom, amely Eskütt Lajost ma is mint köztisztviselőt mutatja be és ellene mint köztisztviselő ellen inditja meg az eljárást. E tekintetben a vádirat csak következetes marad ahhoz, amit az első vádiratban már megállapítottak, amely első vádirat tekintetében is homlokegyenest ellentétes a minister ur és az igazságügyi kormány álláspontja. A vádirat ugyanis azt mondja (olvassa): „Eskütt Lajos, mint szolgálattételre előbb a m. kir. közélelmezésügyi, majd később a m. kir. földmivelésügyi ministeriumba kirendelt és Szabó István minister mellett személy titkári szolgálatot teljesített Máv. irodakezelő, tehát közhivatalnok, ezen közhivatalnoki jellegének; felhasználásával Budapesten... stb. stb." és következik a vádiratnak egyéb része. Nyilvánvaló tehát az a súlyos ellentét, amely itt a minister, NAPLÓ XXV. í?
