Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.
Ülésnapok - 1922-302
A' nemzetgyűlés 302. ülése 1924, biztonságérzet szállotta meg, örült, hogy nincs egyedül, hogy ott van egy hatósági közeg, akire szükség esetén támaszkodhat, ha felelőtlen elem zsebtolvaj, vagy hasonló jön. Most az ember bizonyos borzadály fűti a át, jha egyedül megy éjszaka a sötétben és rendőri uniformist lát, mert nem tudja, milyen címen és milyen fajta zaklatás fog most kárára bekövetkezni. (Pikier Emil: Á'la Karátsonyí ügyész! Ugyancsak a második számú rezervált rendelet után egy egész sereg más eset is történt. Tegnap pl. egy szociáldemokrata pótképviselő ment a Rákóczí-uton piros virággal — nem lila virággal — abban a hiszemben, hogy Magyarországon konszolidáció van. Azt mondta a rendőr : Tessék levenni azt a virágot. — Azt mondta a pótképviselő : Nem veszem le, mert jogos tulajdonom. — Azt mondta a rendőr : Mégis le kell venni, mert ezt nem szabad hordani. — Azt mondta a képviselő : Ki adta önnek ezt a parancsot ? — Azt mondta: Felsőbb parancs ! — Azt mondta a pótképviselő : Mikor kapta ön ezt a felsőbb parancsot ? — Tegnap este ! — Tegnap történt az eset, tehát tegnapelőtt este kapta a parancsot, négy nappal azután, hogy a belügyminister ur megigérte, hogy ezt a nevetséges, gyermekes kérdést végre rendezni fogja. (Rupert Rczsö: A virágzást kellene betiltani!) Győrött is történt hasonló esett. Győrött most választási hadjárat folyik - ezzel kapcsolatban hétfőn este a Lloyd teremben gyűlés volt. A gyűlésre lerándult néhány pesti képviselő is, többek között Peidl és Peyer képviselőtársaim. Ott is virágot hoztak; nem tudom, mit hoztak volna egyebet. Már igy szokták; akit szeretnek, annak virágot visznek, a szociáldemokrata jelöltet pedig Győrben szeretik, tehát virággal lepték meg. (Csik József: A keresztényszocialistának is azt vittek !) Ugye, szafaládét nem vihetnek ? (Derültség. —- Pikier Emil: Pedig a szafaládé sokszor jobb volna, mint a virág !) Tehát virágot vittek nekik és Peyer magyar nemzetgyűlési képviselő barátom elkövette azt a rettenetes hibát, hogy a hulló virágokból egyet felfogott és gomblyukába tűzte. A virág történetesen nem volt vörös, szekfü volt, de törökszekfü, egészen hasonló ehhez, de lila. Tegnapelőtt még virágzott, akkor jobban látszott ; de még most is felfedezhető, ha valakit nagyon érdekel, hogy ez világéletében sohasem volt karminvörös, hanem mindig csak lilaszinü volt, u. n. törökszekfií. Virágkedvelő emberek ismerik. (Felmutat egy virágot.) (Lcndvai István: Kemál-szekfü ! Nem is tudtam, hogy Kemállal is rokonszenveznek !) Pej r er ezt a virágot feltűzte a gyűlésen. Erre a rendőrtanácsos belejtett és azt mondta: Kérem tessék ezt a virágot letenni Erre Peyer azt mondta: Semmi okom sincs rá ; hogy jön ön ahhoz, hogy engem itt megtámadjon és velem a virágot levetesse ? Erre ő szintén rendeletre hivatkozott és ragaszkodott ahhoz, hogy Peyer a virágot tegye le, Peyer viszont egész természetesen ragaszkodott a virághoz. (L?Rdvai István : Virágcsata fejlődött !) Virágkonfliktus kerekedett ebből és világkonfliktus, világraszóló virágkonfliktus : ott veszekedett a rendőrtanácsos egy magyar nemzetgyűlési képviselővel 2000 főnyi választóközönség előtt azon, vájjon szabad-e egy rozsdaszinü virágot a képviselőnek gomblyukában hordani, igen vagy nem '? Miután a képviselő nem volt hajlandó a virágot levenni és miután a rendőrhatóság észbekapott, a virág ottmaradt, de a rendőrség tekintélye Győrben elveszett. (Szeder Ferene: Az is ott maradt !) Mert tessék elképzelni 2000 polgár előtt lefolyik egy ilyen vita, a rendőr parancsol, a delikvens nem engedelmeskedik, a virág ott marad és ott marad a porondon a hatósági tekintély is, (ügy van! a széísöba. oldal on.) mert annak a 2000 embernek azután meglesz a véleménye a rendőrség tekintéévi június hó 18-án, szerdán. 25 Ivéről és a hatósági tekintélyről, ha közvetlenül latja, hogy a hatóság nem tud érvényt szerezni akaratának. (Pikier Emil: A butaság uralma Magyarországon !) Ez a Peyer-féle győri eset és ez a Rákóczi-uti eset, amely, mondom, egy pótképviselővel esett meg, indítottak engem arra, hogy mégis elmondjam interpellációmat. Belátom, hogy nekem nem a belügyminister urat, hanem a természetet kellene meginterpellálnom. Nekem a nagy ismeretlentől kellene megkérdeznem, minek teremtette meg ezt az alapszint (Farkas István: De miért van piros bársonyszék !) és miért hozta létre a piros virá^ gokat. (Lendvai István : Akit a kigyó megcsípett, fél a gyíktól is !) A természetet kellene meginterpellálnom, de mivel a magyar belügyminister hatalmasabb, mint a természet, mégis csak a belügj rminister úrra vagyok utalva és őt kell majd megkérdeznem atekintetben, tulajdonképen mit szándékozik cselekedni ebben az ügyben, hogy ezek a furcsaságok megszűnjenek. Eddig nem tulajdonítottam ennek fontosságot. Egész őszintén, nem hittem, hogy ez komoly dolog. Nem hittem ennek a rendeletnek a létezésében, azt hittem, hogy itt egyes tudatlan közegek túlbuzgóságáról van "szó. Ezt kellelt hinnem, meg voltam győződve róla, hogy ez semmi egyéb, mig ezt a rendeletet nem láttam, amely azután alaposan kijózanított s amelyből azt kellett meglátnom, hogy valóban Magyarországon ma, 1924-ben a gazdasági válság tobzódásának kellős közepén, akkor, amikor ezrek és ezrek nem tudják, mit fognak holnap ebédelni ; amikor ezrek és ezrek kerülnek az utcára a bizonytalanságba, munka- és kenyér hijján, nem hittem, hogy akkor Magyarországnak van arra ráérő ideje és rendelkezésre álló apparátusa, amely azt vizsgálja az utcán az embereknél, hogy mi van a gomblyukában és milyen szinű zsebkendő kandikál ki a zsebéből. Én ezt nem hittem és ezért nem is törődtem vele, ezt egészen ártatlan mulatságnak tartottam s amint a múlt heten mondottam, olyan Don Quixote-ériának. Most azonban a saját bőrünkön többen is tapasztaltuk, hogy ez sokkal komolyabb dolog, mint aminőnek az első tekintétre mutatkozik. Mert nem elég az, hogy meg fogják az illetőket, mint a kutyapecér a kutyákat az utcán és megzaklatják, ezzel nem elégesznek meg, hanem helytelenül interpretált törvényre hivatkozva, eljárást indítanak ellenük, ki vannak téve annak, hogy Zalaegerszegre internáljak és ítélkeznek felettük az 1879. évi XL. te. 36. §-a alapján, amely ugy rendelkezik, hogy (olvassa) : »Aki olyan zászlót, címert vagy jelvényt tűz ki vagy nyilvánosan használ, árul vagy másként terjeszt, melynek kitűzése vagy használata . . . (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.} .. . azon okból, mert azok az állam és törvényes intézményei iránt ellenséges irányzatok jelzéséül szolgálnak, ministeri rendelet által tiltva van, tizenöt napig terjedhető elzárással és 200 forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.« Ezt a törvényt 1879 ben szövegezték meg. valószínűleg a nemzetiségek ellen. Azóta sajnos nemzetiségi barátainktól megszabadultunk. Ennek a törvénynek alkalmazása tehát valahogy parlagon hever. De hogy ne heverjen parlagon, hogy ne legyen egy jogfosztó törvényszakasz, amelynek alapján nem bántanak senkit, tehát keresnek és megtalálják a piros szint, és a piros szín viselőire akarják ráhúzni ezt a kihágasí törvényszakaszt. Nem veszedelem az, ki kell jelentenem, én sem tartom magamra nézve túlságos nagy veszedelemnek és sérelemnek, ha nem szabad piros szegfűt viselnem az államra sem veszedelmes az, hogy sokan piros szegfűt viselnek. Nincs szó tehát arról, NAPLÓ XXV. i
