Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.
Ülésnapok - 1922-302
24 A nemzetgyűlés 302. ülése' 1924. évi június hó 18-án, szerdán. megkínozni, bezárni, üldözni ; nem szabad az egész város izgalmát felkelteni. (Vass József munkaügyi és népjóléti minister: Természetes! — Peyer Károly: El kell tiltani a piros szekfü termelését! Ez az egyetlen mód ! — Pikier Emil : A vámtarifából kifelejtették! — Szeder Ferenc: A kertészeket kell büntetni ! — Pikier Emil : A pirosbársonyszékeket is át kell mázolni !) Ezek az esetek, lojálisán kijelentem, a második számú rezervált rendelet megjelenése előtt történtek. Joggal hihettük tehát, hogy a második számú rendelet kibocsátása és a szanálás után ezen a téren valami takarékosság fog bekövetkezni és kevesebb sasszemü embert rendelnek ki arra, hog3 T az emberek zsebére és gomblyukára nézzen. Sajnálattal kellett azonban tapasztalni, hogy ez a reményünk nem vált be. Velem történt egy eset két héttel ezelőtt A bőripari munkások országos közgyűlést tartottak, amelyen mintegy kétszáz kiküldött jelent meg. Az asztalra egy csokor virágot tettek, szekfüt, fehéret és vöröset, asztaldiszitésnek. Én már kormánypárti banketton is láttam virágot az asztalon . . . (Lendvai István : Maguk szoktak odajárni, ugylátszik ! — Derültség.). .. ezt tehát véteknek nem tartom. (Lendvai István : Fajvédők nem járnak oda !) Önök többet jártak oda, mert az önök pártja tavaly ott ült a kormánypártban ! Az ön vezére ott ült a kormánypártban. (Li*ndi 7 ai István : Az lehet, de én nem ! Nekem nincs is vezérem ! Csak meggyőződésem !) Eg} 7 általán nem tartom tehát főbenjáró bűnnek, ha alkalmi gyülekezet az asztalát virággal disziti fel. Történt azonban egy főbenjáró eset. A résztvevő küldöttek kaptak ugyanis a virágból egy-egy szálat. Engem is megtiszteltek azzal, hogy adtak egy szál virágot, amit természetesen elfogadtam, noha nem igen szoktam virágot hordani, mert semmiféle cifraságot nem szeretek, virágot sem szoktam kitűzni, de elfogadtam. (Va::czák János: Ez nem cifraság!) Elfogadtam a virágot és a kezemben tartva indultam ki a kapun. Egy kicsi, másfél méteres rendőrtanácsos /Derültség) — a nevét nem tudom — ott állt a kapu előtt, mint egy Napoleon és rám szólt : Tessék kérem azt a virágot eldobni. Mondom neki, miért dobjam el a virágot ? Azért, — felelte — mert az utcán ilyen virágot alkalmazni nem szabad ! (Derültség a szélsőbaloldalon. — Egy hang : Mügén okos emben) Bocsánatot kérek, tanácsos ur — mondtam en — én nem alkalmazok virágot, nem alkalmazok egyáltalán senkit, ezt a virágot kaptam, ezt kézben viszem, haza viszem, nem dobom el, ez jogos tulajdonom, nem vag3'ok köteles eldobni. (Lendvai István : Ez a jogrend!) Erre azt mondja a rendőrtanácsos : Ön ellen nem fogok eljárni, mert ön képviselő, de akárki mást meglátok itt piros szekfüvel, azt le lógom igazoltatni. Előzőleg azonban, mielőtt én kijöttem, már kravált csinált és telzaklatta az utca kedélyét; megakasztotta a forgalmat a járdán és kiabált, hogy dobják el azt a rongyot. Az emberek persze nem akarták jogos tulajdonukat eldobni, azt felelték, rendben van, zsebre teszik, de a rendórtanácsos ragaszkodott ahhoz, hogj r el kell dobni halálra itélte a virágot és igy intézte el a kérdést. Mondtam, hogy én képviselő mivoltom ellenére semmiféle különleges elbánásra nem reflektálok, tessék eljárni ellenem, ha bűnt követtem el, tessék elővezetni, erre persze nem volt hajlandó. így valahogy elintéződött a dolog. Csak jellemezni akartam, hogy az utca rendjét mennyire felforgatta minden igaz ok nélkül, mert a sok száz ember között legfeljebb öten-hatan voltak virággal, ki a gomblyukában, ki a kezében tartva azt, azonban a dolognak semmiféle tüntető jellege nem volt. Ami tüntetéssé, feltűnéssé fajult, az a rendőr tanácsos ur fellépése volt. Amikor ez az eset megtörtént, szükségesnek tartottam az interpelláció bejegyzését. Ismétlem és hangsúlyozom, lehetetleni ek tartom ezeket az állapotokat és ha nem lettek volna is ott idegen vendegek, szégyelném magamat, hogy ilyesmiért egy szabad polgárt lefoghatnak, zaklathatnak : de súlyosbbította a helyzetet, hogy azon a gyűlésen külföldi illusztris vendégek is voltak, akik nagyot néztek. Én persze pirultam. Azt kérdezték, mi történik itt. . . (Vanezák János: Német birodalmi gyűlési képviselők voltak!) Azt kérdezték, mi van nálunk forradalom, vagy ellenforradalom, (Peyer Károly : Mind a kettő !) mert ők ityesmit vagy csak ehhez hasonlót csak forradalmi vagj r ellenforradalmi országokban láttak még, hogy embereket az utcán lefognak minden ok nélkül. Azt feleltem nekik : kedves barátaim nálunk se forradalom, se ellenforradalom nincs, nálunk konszolidáció van. (Derültség.) Ugy látszik a ti igényetek a konszolidáció irányában nagyon lefokozódott — mondta a német képviselő —"nem akarom a vendégjogot megsérteni, de ezt nem tartom konszolidációnak, sőt okos kontrarevuluciónak sem, hanem megkergült, megbolondult reakciónak. Ezt mondta a barátom, én pedig szégyellem magam, eljöttem a képviselőházba és bejegyeztem az interpellációt. Lojálisán kijelentem, hogy a belűgyministerur másodszor is kilátásba helyezte, hogy a kérdést rendezni fogja. (Peyer Károly : Mennyi pénzbe került már ez a sok rendelet ! — PeidlGyula : Nem nyújthat mást, mint mi lényege! A múlt héten kijelentette a belügyininister ur — ő is helytelenül — hogy lehetetlennek tartja, hogy nyáron ne legyen szabad feltűzni egy virágot, még ha az piros is. (Egy hang a szélsőbaloldalon : Csak titokban mondtat) Nem titokban mondta, a folyóson is mondta, többen hallották. Azt mondta, lehetetlennek tartja és ezt a rendeletet, amelyet én itt ismertetni bátor voltam, nem igy értelmezi, hanem ugy értelmezi — saját szavait idézem, — hogy ha kocsikat, vagy autót virágoznak tel tiszta piros virággal, vagy ezrek vonulnak fel piros virággal díszítve, azt tartja ő tüntető v;selésnek, de nem tartja célszerű és okos dolognak, hogy egy szál virágért valakit igy megzatdassanak nyáron, virágnyilás idején, amikor mindenki, aki szereti a virágot, igyekszik magának legalább egy szálat szerezni. Én akkor interpellációmat elhalasztottam. A belügyminister ur azt mondta, hogy bocsássam rendelkezésére az adatokat. Én ezt megígértem, de még nem adtam oda, most az interpelláció után fogom odaadni. De engem nem elégíthet ki az» ha régi konkrét esetekben igazságot szolgáltatnak a megbántott embereknek. Én azt vagyok kénytelen igénj r elni és követelni, hogy ezt a rendeletet vonják vissza és ha már az egész forgalmat szabaddá tették a lakosság kárára, a nagy drágulás előidézésére, tegyék szabaddá a szinek forgalmát is, vagy ha ez nem lehetséges, akkor tessék szinszakértőket kiállítani minden utcasarokra, akik megállapítják: mi lila, mi piros, mi halványrózsaszín (Lendvai István: Mi a színarany, azt kellene megállapítani !) és akiket hites hivatalnokoknak kell megtenni, mert a polgárságnak meg kell szerezni azt az elemi biztonságot, hogy az utcán végigmehessen a hatósági közegek zaklatása nélkül. Mert ma csakugyan elérkeztünk a konszolidációnak ahhoz a fokához, hogy különböző felelőtlen elemek nem fogják ugyan meg már az embert és nem ütik fejbe bottal (Lendvai István: Most jók lennének a felelőtlen elemek, ugy-e'.O azonban a rendőrök vették át a szerepüket és ma már a rendőröktől nem lehet szabadon végigmenni az utcán, noha a rendőrnek az volna elemi kötelessége, hog}^ az utca biztonságát és forgalmát biztosítsa, nem pedig ellenkezőleg. Ezelőtt nagyon régen — emlékszem — ha éjszaka az ember az utcán ment és rendőrunííormist látott bizonyos
