Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-310

A nemzetgyűlés BIO. ülése 1924. évi július hó 1-én, kedden. 259 — Rothenstein Mór : Annyiféle keresztények vagyunk itt, hogy nem tudjuk, melyik az igazi !) Erkölcs dolgában megegyezünk. Különben is méltóztassék csak e többes számmal nem első, hanem második személyében beszélni. Itt meg kell említenem, a keresztény szocialista hajósok oi^szágos egyesületének bérharcát. A Dunagőzhajózási Társaság egy angol-osztrák társaság, A Dunán a forgalmat jórészben ez a társaság bonyolítja le hatalmas hajóparkjával és személyzetével. A társaság vezérigazgatójának székhelye Bécs (Meskó Zoltán : Matrózai azonban magyarok !) A társasághoz tartozó alkalmazottak mindazon országokból rekrutálódnak, amelyeken keresztülfolyik a Duna, amely országokon át lebonyolódik a forgalom. A magyar alkalmazottaknak majdnem mindegyike tagjába Keresztény Szocialista Hajósok Egyesületének. A HOGE-val hasonló szellemű keresztény és nemzeti alapon szervezett két német társasággal elsősorban a magyar alkalmazottak javára és érdekében bérmozgalmat kezdett, mert nem nézhette azt a lehetetlen állapotot, hogy egy és ugyanaz a társaság egy és ugj^anazért a munkáért kevesebbet fizet valakinek, mert magyar és többet fizet valakinek, mert más nemzetiségű. (Meskó Zoltán: Ugy van! Az osztrákok többet kaptak, mint a magyarok ! — Batitz Gyula : Az összes bányákban igy van ! — Pikier Emil : Azért kapnak többet, mert jobban vannak szervezve. — Eőri-Szabó Dezső : Több a szocialista belátás ott a kormánj'ban ! — Zaj.) Hallották, hogy mi volna ennek az orvossága, hogy a jobban szervezett szociáldemokrata párthoz csatlakozzanak, de azt hiszem, hogy a kormánynak nem lehet célja, hogy ezeket a keresztény és nemzeti alapon szervezett munkásokat a szociáldemokrácia karjaiba kergesse. Ez a hívogató szó, a jobb megszervezésre vonatkozó szó, ez a szirénhang őket nem fogja elcsábítani. Kétségtelen, hogy a bécsi szervezet akcióba lépett. Minthogy a szervezet kérelmét a bécsi igazgatóság nem akceptálta, Wertheimer vezérigazgató segítségért a bérharcban Schürffhöz, a nagynémet osztrák kereskedelemügyi ministerhez fordult, aki a legkerekebben elutasította az igazgató urat, mondván : én, a szegény osztrák állam is többet fizetek az alkalmazottaknak, mint ön ; az alkalmazottak követelése jogos. Most következik az, ami elszomorító. A magyar knrmány, illetve közegei ebben a jogos bérharcban, amelyet főleg a magyar alkalmazottak érdekében indítottak meg s amelyet jogosnak ismert el az osztrák minister, határozottan a vállalat pártjára álltak. (Lendvai István : Ez nem szokatlan, nem meglepő !) A magyar kormány bizonyos hajózási szabályzatra hivatkozott, amely elismeri, hogy a Duna gőzhajózási társaság privát társaság, alkalmazottai tehát nem közalkalmazottak, az ország közgazdaságát súlyosan érintő forgalmi érdekekre hivatkozva, mégis beavatkozott a bérharcba, az egyesületet feloszlatással fenyegette meg, a vezetőket fegyelmivel és elmozdítással. (Lendvai István : Ehhez ért !) Pedig nem tettek egyebet ezek az emberek, mint azt, hogy a szabályok keretén belül folytatták az egész bérharcot, amennyiben kimondották, hogy 12 órán túl pedig privát szorgalomból többet nem dolgozunk. Törvényes rendeletek vannak, amelyek egyenesen kimondják, hogy ha tizenkét órán "túl is szolgálatot teljesítenek, akkor ha baleset történik, magábanvéve a tizenkét órán túli szolgálatot is bűnös gondatlanságnak fogják minősíteni, mert hiszen világos, hogy átlagembertől jogosan nem várható, hogy tizenkét órán túl teljesítsen szolgálatot. A társaságnak azonban érdeke az, hogy hajói éjjel-nappal mozgásban legyenek, hogy a tranzitóáruk minél hamarabb lekerüljenek Bécsből Bulgáriába stb. Szeretném tudni, víijjon a társaság eme érdekénél sokkal fontosabb magyar érdek, a mar gyarság megbecsülése, a nemzeti becsület nem kivánja-e meg, hogy azt mondjuk ennek az idegen vállalatnak, hogy nem 1 űrjük, hogy magyar munkásait rosszul fizesse csak azért, mert — szégyen, hogy be kell vallanunk — módjában van hivatkozni arra, hogy Magyarországon általában nem becsülik meg a munkást es a munkát, ugy, mint máshol. Tudomásom szerint az alkalmazottak közül már többeket — szerintem ilyenformán egészen jogtalanul — 20—30 éve szolgáló kapitányokat stb.. nem tudom, hetet, vagy harmincat minden felmondás nélkül elbocsátottak áfásukból. (Lendvai István : Szanálták őket ! — Zsirkay János : Ügy, mint a mozdonyvezetőket !) Ha igy van, nem joggal akad-e, aki azt mondja, hogy itt valami titkos mozdony működik, amely valamiképen nem engedi meg, hogy a kormány megakadályozza a lelkek torradalmositását, sőt eg3

r

enesen arra kényszeríti a kormányt, hogy a szociáldemokrata párt lekötelezettje legyen. (Lendvai István : Állami bolsevizálás lesz maholnap a vége ! — Zsirkay János: Végső kétségbeesésbe kergetik a szegény embereket !) El tudom képzelni, hogy bizalommal legyek a kormány iránt, ha pl. garanciát kapnék arra nézve, hogy a közalkalmazottak és a katonák fizetésénei (Mozgás a jobboldalon.) megméltózlatik bocsátani, ha csak a közalkalmazottakra szorítkozom, de ugy gondolom, hogy ez a két csoport jórészt egy kalap alá esik és különben sem változtat a dolgon, ha csak az egyikei említem — a közalkalmazottak munkájának honorálásánál elsősorban a létminimum tisztességes megállapítása vezeti a kormányt. Az volna a legeslegelső, hogy a létminimumot megállapítsák, mert mégis csak lehetetlen az, hogs ha valaki becsületes munkát végez épen az áliam resztről ne honoráltassék legaiább annyira, hogy ebből a munkájából becsületesen meg is élhessen. Végtelenül sajnálom, de a tisztviselői fizetések megállapításánál megint nem látom ezt az alapra való építést. Ez megint ugy történik, mintha valaki a tetőn kezdené az építést. Ha a kormányban volna igazán a faji öntudat sugt lia szociális érzés, nem pedig materialista világfelfogás alapján, bizonyos egyéni vagy más érdekre való tekintet, akkor egyáltalán lehetetlen lett volna az, hogy például a legmagasabb fokon álló állami tisztviselő fizetése 100/o-kal emeltessék ugj^anakkor, amikor a legeslegalsó fouon állók fizetése nem tudom, lett-e kevesebb, mint volt a régi. [Felkiáltások a balközépen : Kevesebb ! — Lendvai István : Államilag szankcionálták az egykét! Odáig jutottunk! Nem vagyunk imperialisták !) El tudom képzelni, hogy paktumra lépjek példul én is — ugy mint a szociáldemokraták — a mun^ásbiztositó kérdésében, de más értelemben, mint ők. Adassék vissza a munkásbiztositó autonómiája, de biztosittassék ott a keresztény és nemzeti érzés uralma és tétessek lehetetlenné egyszersmindenkorra minden földalatti vörös aknamunka. (Helyeslés a balközépen.) El tudom képzelni, hogy paktumra lépjek a kormánnyal, amennyiben valaki meg tud győzni arról, hogy ez a külföldi kölcsön igazán alkalmas arra, hogy boldogulásunkat szolgálja PS nemzetünket ne csak gazdaságilag, de erkölcsileg is erősiti, a nemzet gerincének megacélozására képes. En a magam részéről szerencsétlennek tartom ezt a kölcsönt Szerencsétlennek tartom, mert szerintem nem kedvező időpontban vétetett fel. Kétségtelen, hogy az európai atmoszféra ma sokkalta kedvezőbb egy kölcsön felvételére, mint volt egy fél évvel ezelőtt. Azt sem mondja nekem senki, hogy nem is annyira a kölcsön a lontos, mint inkább az, hogy tárgyalásokkal kapcsolatosan izoláltságunkból ki-