Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-309

218 A nemzetgyűlés 309. ütése 1924. tehát a követelést, méltóztassék minél előbb törvényhozási utón rendezni a rokkantkérdést olyformán, hogy akik az országért vérezúek, tönkrementek, akik az ország védelmében otthagyták egészségüket és csonkák, bénák, nyomorultak, özvegyek, vagy árvák lettek, legalább emberhez méltó elbánásban részesüljenek és meg tudjanak itt élni. A napokban kaptam egy csinosan kiállított könyvet, amely a rokkantkérdéssel foglalkozik. Van benne néhány nagyon szép felvétel. Megvan ebben a könyvben irva, hogy milyen a rokkantak sorsa, hogy gondoskodnak róluk, « hogy helyezték el őket. Egy helyütt ez a könyv azt irja (olvassa): »Megszűnt annak a kormánynak a létjogosultsága, amely hálátlan hőseihez, amely nem ismeri első- és legfőbb kötelességének a hadirokkantakról és árvákról való gondoskodást, akik egyaránt sokat vesztettek a háborúban.« T. Nemzetgyűlés ! Kíváncsi voltam, hogy a haza miként teljesiti háláját az adott pillanatban ezekkel szemben és megállapítottam a következőket. Átszámítottam öt korona nyolc fillérjével százezer koronát aranykoronára és megállapítottam, hogy egy 25 százalékos legény- : ségi állományban lévő rokkant egy hónapra kap 26 aranyfillért, tiszt és önkéntes 60 fillért, j 50 százalékos rokkant, aki tehát munkaképessé- ] gének a felét elveszítette, a legénységi álló- . mánybeli kap havonta Pl fillért, vagyisi napi 3 fillért (Dénes István : Pedig úgyis alaposan megrostálták őket !) az altiszti iparos, kereskedő vagy gazda havonta 1 korona 37 fillért, a 50 százalékos rokkant tiszt és önkéntes kap ha- ; vonta 1 korona 74 fillért, a 75 százalékos legénységi áJlománybeli rokkant, aki tehát munkaképesség-ének, munkaerjének háromnegyed részét hagyta a harctéren, kap havonta 2 korona 66 fillért, altiszti iparos, kereskedő 3 korona 83 fillért, tiszt és önkéntes 5 korona 33 fillért. Amikor ezt nézzük, szemünkbe ötlik ugyanennek a könyvnek másik részlete, amelyben bizonyítani próbálják azt, bogy nálunk a rokkantak tisztességes és emberi elbánásban részesülnek. Azt mondják ebben, hogy aki koldul vagy kiáll az utcasarokra és nem veszi igénybe ezeket a rendelkezésére álló segélyeszközöket, az maga is könyörületet, szánalmat akar ébreszteni embertársai iránt, az megtéveszti embertársait, vétkezik a rokkanttársadalom ellen és vétkezik az állam ellen is. Ha hivatalos pénzből készült ez a nyomtatvány, akkor nem tudom eléggé elitélni és nem tudom felháborodásomat eléggé kifejezésre juttatni. Elismert tények birtokában épen az ellenkező állitások látnak napvilágot ezen a papirosoní Az előbb felolvasott számadatok élénken igazolják azt a nyomorúságot, kint és szenvedést, amit a rokkantaknak ezekkel a csekély, járadékokkal át kell élni és igazán csak a legnagyobb lelkiismeretlenséggel lehet olyat állítani, hogy aki emellett is rá van utalva nagy nyomorúsága közepette az emberbaráti szeretetre, az csak fitogtatni akarja rokkantságát, nyomorúságát és diszkreditálni akarja magát a magyar államot is. Itt van előttem a Timót-utcai hadirokkantaknak levele, amelyben elpanaszolják azt a nyomorúságos helyzetet, amelyben a hadigondozottak ebben a hadirokkant intézetben vannak. Elpanaszolják levelükben azt a szomorú és szánalmas tényt, hogy ezeknek a rokkantjáradékoknak, amelyeket aranykoronára átszámítva felolvastam, csak ötödrészét juttatják kezükhöz, a többi részét levonják, de ez az ötödrész még a legminimálisabb dohányszükségletükre sem elégséges. Én egészen más elbánást várok a rokkantakkal szemben, és talán a huszonnegyedik óra ez, amikor évi június hó 28-án, szombaton. az a kötelesség hárul a kormányra, hogy mielőbb terjesszen elő törvényjavaslatot a rokkantkérdés szabályozására, hogy a rokkantak végre valahára azért a sok kínért, szomorúságért, nyomoruságért és szenvedésért, amelyet az ország érdekében kénytelenek voltak elviselni, tisztességes és emberi életmódhoz jussanak. . Van egy kérdés, amelyet még röviden szóvá akarok tenni és ez a mezőgazdasági szociálpolitika kérdése. Emiitettem már beszédem elején is, hogy a kisgazdapárt régi programmjában erre vonatkozólag is meglehetősen bőkezű ígéreteket találunk, és egyik képviselőtársam mindjárt felém is dobta, hogy azokat az ígéreteket itt a törvényhozás plénuma előtt már valóra is váltották. Bárhogy kutatom is a magyar Törvénytárt, nem találom ennek semmi néven nevezendő nyomát sem. Látom azt az óriási ellentétet, ami megnyilatkozik a mezőgazdasági és az ipari munkásság kezelése körül. Az ipari munkásságnak van betegsegélyző intézménye az 1907 : XIX. tcikk alapján, de hiába keresek ehhez hasonló intézményt a mezőgazdaságban, egyáltalán nem találok. Az 1898 : II. tcikknek, amely a mezőgazdasági kérdés rendezésével foglalkozik, talán a 33. §-a megállapitja, hogy a mezőgazdasági munkást ha munkaközben beteg lesz, munkaadója tartozik 8 napig gyógy kezeltetni. í)e mi történik 8 nap után 1 Mi történik azzal a mezőgazdasági munkással, aki munkábalépése után, tegyük fel aratás idején, néhány napra beteg lesz és nem tudja megkeresni az egész télire való kenyerét. Mi történik azzal a mezőgazdasági munkással, aki 20—30 hétig is beteg 1 Mi történik ennek a családjával ? Én szerettem volna, ha az igen t. túloldal képviselőinek lelkében néha felrajzanék ez a kérdés és ezt a saját maguk fajtája iránti kötelességérzetből, törvényes rendezés céljából, idehozták volna. A statisztikai adatok egész tömege bizonyítja, hogy bár a mezőgazdasági munkásság foglalkozása sokkal egészségesebb, mint az ipari munkásságé, a tüdő vész sokkal nagyobb arányokban pusztít künn a falvakban, a mezőgazdasági munkásság körében, mint az ipari munkásság között. Ha egyéb nem, de ez az egy tény, bogy a tuberkulózis, tehát a legpusztítóbb népbetegség mintegy 20.000 munkást tesz tönkre negyedévenként és igy évenként mintegy 80.0D0 munkást kaszál ki az életből, önöket arra az elgondolásra indíthatná, hogy a szociálpolitikai téren végre-valahára kezdeményező lépést kell tenni a mezőgazdasági munkásság érdekében is. (Drozdy Győző: Már csak azért is, mert ha sokan elhalnak, drágább lesz a napszám!) Én figyelemmel kisérem különösen azoknak a képviselőtársaimnak működését, akik közel érzik magukat azokhoz az emberekhez, akikről most beszélek, mert onnan, a mezőgazdasági munkások és kisbirtokosok köréből fakadtak; figyelemmel kisérem abból a szempontból is, vájjon szociálpolitikai téren érzik-e azt a kötelességet, amellyel az iránt a társadalmi réteg iránt tartoznak, amelyből származnak. Meg kell állapitanom azt a szomorú tényt, hogy ez a kötelességteljesítés őket nem nagyon izgatja; egészen nyugodtan nézik, hogyan pusztul, hogyan megy tönkre ezer meg ezer munkás, egészen nyugodtan várják a dolgok fejleményét, — ahelyett, hogy erős kézzel belenyúlnának a kérdésbe ott a túloldalon, ahol ennek a lehetősége meg van, abban az irányban, hogy a mezőgazdasági munkásság érdekében is végre-valahára tövényhozási utón rálépjünk arra az útra, amelyre a törvényhozás már régen rálépett az ipari munkások érdekében. T. Nemzetgyűlés! Amint ma is mondotta Lovász képviselőtársam, nekik minden érzelmük, minden gondolatuk az egész országé és az egész népé. De végre-valahára tisztában kell lennünk