Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.
Ülésnapok - 1922-309
A nemzetgyűlés 309. ülése 1924. évi június hó 28-án, szombaton. 209 amely minden egyes képviselőnek, sőt az ©gesz nemzetgyűlésnek legmélyebb köszönetét érdemli meg. Magern is gyorsiró vagyok, nagyon jól tudom, hogy milyen passzióval lehet ezt a foglalkozást mint mellék foglalkozást folytatni, de mint kenyérkeresetet, igen-igen nehéz kenyérkeresetnek kell minősítenem. Ezek az urak, a nemzetgyűlési gyorsírók, ha módjukban állana, amennyiben idő állana rendelkezésükre, künn, akárhol igen súlyos pénzeket, sok tízezer koronát kereshetnének. Minthogy azonban a nemzetgyűlés tárgyalásai nincsenek időhöz kötve, mert egyszer 6 órás, másszor 8 vagy 10 órás időt vesznek igénybe, sem a gyorsíróknak, sem a fogalmazói karnak, sem a számosztálybeli tisztviselőknek és egyéb alkalmazottaknak nincs meg a mellékkereseti lehetősége, ugy hogy a nemzetgyűlés tisztviselői kara a mellékkereseti lehetőségektől való elütése miatt tényleig arra van kényszerítve, hogy mint a birák. fix fizetéséből, abból a mai viszonyok között nyomorúságos fix fizetéséből tartsa el önmagát és családját. (Ugy van! a jobboldalon.) T. Nemzetgyűlés! Nem akarok a részletekbe bocsátkozni, de legyen szabad még mint elvi aggodalmamat fölemlíteni, — s lelkiismereti kötelességemnek tartom ennek kifejtését — hogy amig a közszolgálati alkalmazottak nem kapják meg tényleg illetményeiket, addig, véleményem szerint, a nemzetgyűlési képviselőknek sem szabad fölemelt illetményüket fölvenni. (Mozgás. — F. Szabó Géza. Ebben is tökéletesen igaza van! — Meskó Zoltán: Semmi összefüggés nincs a kettő között!) Magam sem tartozom a legjobb módúak közé, de nem tartozom a legszegényebbek közé sem, mert magam sem tisztán fizetésemből élek. Nagyon jól tudom, hogy a nemzetgyűlési kérjviselők túlnyomó részének olyan fizetést kell biztosítani, amelyből tisztessée-esen meg tudjanak élni, de épen mert kifelé furcsán állíttatik be, mégis aggodalommal nézem, hogy a nemzetgyűlési képviselők illetménvét magasabbra emelték fel. mint a közszolgálati alkalmazottak illetményét. Bár kifelé ezekben a kérdésekben atrgodalraaim vannak, a javaslatot elfogadom. Elfogadom pedig azért, mert a javaslat ... (Rothen«tein Mór: Minden ellen beszél és mindent elfoerad!) Ieren t. kénviselőtársara ... (Zaj. — Rotheustem Mór: Már meerszoktuk!) Elnök (csenget): Csendet kérek! (Zaj a balés a szélsőbaloldalon. — Zsirkay János: De ő azt gondolja: és ha nem fogadja el?) Homonnay Tivadar:... mi, a keresztény gazdasági párt tagjai (Meskó Zoltán: Függetlenek vagyunk kormánytól és mindenkitől!) nem vagyunk a kormánypárt tagjai. (Meskó Zoltán: Egy házelnökünk van és egy ministerünk!) Mi nem vagyunk kormányon és nem vagyunk ellenzéken. Mi minden egyes javaslatot, amely a nemzetgyűlés plénuma elé kerül, pártértekezleten megtárgyalunk, szónokokat küldünk ki annak tárgyalásához, álláspontunkat fentartjuk és jogos kritikával élünk. De helytelennek tartjuk azt, hogy valaki mindenáron ellenzéki legyen, vaay mindenáron kormánypárti legyen. (Meskó Zoltán: Kivül ellenzékiek, belül kormánypártiak! — Rothenstein Mór: Mindenáron megszavaznak mindent!) Mi — magam is, pártom is — jogos kritikát gyakorolunk, de nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, — és méltóztassék ezt akár félreérteni — hogy ezekben a nehéz időkben azokban a nagy dolgokban, amelyekben a kormánnyal egyetértünk, a kormányt ne támogassuk. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha módomban lett volna az indemnitási vitában később felszólalni, (Zaj a baloldalon.) ugy bizonyára igen sok képviselőtársamnak ezirányu megjegyzésére megadtam volna a választ. Az előttünk fekvő javaslatot a magam és pártom részéről elfogadóin. Elnök: Az előadó ur kivan szólni. Láng János előadó: T. Nemzetgyűlés! Reflektálni kívánok Homonnay __ t. képviselő ur megjegyzéseire. (Meskó Zoltán: Arra, hogy nem kormány támogató! — Zaj. — Erdélyi Aladár: Ez nem, pártkérdés!) Ami a nemzetgyűlésnek a régi képviselőházban való elhelyezkedését illeti (Zaj. Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. Elnök csenget. — Rothenstein Mór: A régi szellemet is el kellene vinni!) Bár meg volna a régi szel lem! — (Homonnay Tivadar: Engedelmet kérek, mindig azt a régi szellemet ostoroznák s most egyszerre jöjjön a régi szellem! — Zaj.) Ez nein jelentené a dologi kiadások restringálását... (Zaj a jobb- és a baloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak. Láng János előadó: ... már azért sem, mert mi költségvetést csináltunk, illetőleg bekérjük mestereknek és vállalkozóknak költségvetését s ezek olyan nagy összegekről szóltak, hogy a régi képviselőházba átköltöznünk nem érdemes. Azért nem érdemes, mert a régi képviselőház tatarozása, helyreállítása rendkívül nagy összegeket emésztene fel. Azonkívül amel: lett, hogy itt maradjunk ebben a nemzetgyűlési teremben, szól az is, hogy ezt az épületet egyébként is fenn kellene tartani. Hiszen a dologi kiadások egyik tétele épen onnan ered, bogy ezt az épületet 9 évi restaurálás munkájával kontempláltuk konzerválni. Épen azért nem csináltuk meg egy évre ezt a költségelőirányzatot, mert ez szintén túlnagy összeg-et emésztene fel. Még igy is törölnünk kellett jó néhányezer aranykoronát, hogy ezeket a kiadásokat 9 év alatt fedezni tudjuk. A nemzetgyűlés házának, az országháznak fentartása ennélfogva akkor is szükségessé válnék a jövőben, ha a nemzetgyűlés nem tartaná itt üléseit, mert ha akkor annak helyiségeit nem takarítanák rendszeresen és nem restaurálnák állandóan ezt a bázat, ez csak nagyobb költséget jelentene az idők folyamán akkor, ha esetleg megint arra kerülne a sor, hogy ide vissza kell költözködni. Mi megcsináltuk e tekintetben a számításokat, s ezek semmikénél! sem tették indokolttá azt, ho"-y a nemzetfrvtílés e7,t az énül etet elhagyva a régi képviselőházba költözzék vissza. Ami a gyorsírók munkájának megfelelő díjazását illeti, azt a magam részéről is teljesen honorálni kivánom, s a gazdasági bizottság is ilyen értelemben tartott e kérdés felett diskuszsziót. Mi nagyon jól tudjuk, hogy a húsz gyorsirói létszám tizenhatra csappanván s a gyorsirók hosszabb turnusokban dolgozván, ez anynyit jelent, hogy a gyorsírók kimerülnek. Nagyon jól tudjuk azt is, hogy ha idegen gyorsírókat kell alkalmaznunk, ez megint nagy fxílkiadást jelent. Épen ezért szerettük volna, ha megtarthattuk volna a régi létszámot, sőt azt szaporíthattuk volna, — ám succrescentiára alig van kilátás, mert a gyorsíróknak ilyen honorálása mellett aligha fogunk kapni olyan munkaerőket, mint aminők a gyorsirodában ezidőszerint működnek. ^Farkas István : Fel ; kell emelni a fizetésüket !)
