Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.
Ülésnapok - 1922-308
186 A nemzetgyűlés 308. ülése 1924. évi június hó 27-én, pénteken. hogy csak az ökör következetes, mert mindig eszik, amelyet elébe tesznek, de az eltérés a hirdetett elvektől és gyakorlati politikától, erkölcsi kötelességévé teszi akár Herriotnak, akár Macdonaldnak, akár Bethlen Istvánnak, hogy ha eltért a hirdetett elvektől, vonja le az erkölcsi konzekvenciákat, álljon az ország közvéleménye elé és válaszlóközönsége elé, választások utján jelentse be ezt és kérdezze meg attól a néptől, hogy helyesnek tartja-e azt, hogy a hirdetett elvekkel szemben homlokegyenest ellenkező politikai fel'ogást érvényesit. Minthogy ezt nem tette meg a t. ministerelnök ur és állandóan nem tesz egyebet, mint roppant ötletesen és szédületes ellentmondásokkal táncol folyton a két felfogás között, sohasem tudjuk, sem akikkel most megállapodásban van, sem a szélsőjobboldaliak, vagy mi, akikkel néha talán szóba áll, hogy tulajdonképen az arany középúton merrefelé történik a kilengés és melyik igazi arcát mutatja meg az adott pillanatban; épen ezért mi is és az ország is az ő politikai felfogása tekintetében a legnagyobb bizonytalanságban és kétségben vagyunk. Mindezt Grieger Miklós t. képviselőtársam a tegnap elhangzott hatalmas, nivós, szellemes, igazságos és nagy szociálpolitikai tudással felépitett beszéde hozza ajkamra. Foglalkoznom kell most beszédem elején még egy más dologgal, azzal a támadással, amely a reggel-délben-este sajtó egyik kormány-papirosán engem és fajvédő képviselőtársaimat ért a mai napon. Azért kell ezzel foglalkoznom, mert tisztán politikai jellegű a támadás; legalább is ilyen volt a háttere s ez erkölcsi kötelességemmé teszi nekem, hogy ezt a dolgot tisztázzam. A reggeldélben-este sajtó megtámadott bennünket azzal, hogy mi elmentünk Hidegkutra és megtekintettük azt az épülő kastélyt, amelyet a kuituszminister ur önagyméltósága építtet. Amikor pedig megláttuk a minister urat, hogy felénk közeledik, akkor elszaladtunk a tett szinhelyéről és az én szaladásom olyan eruptiv volt, hogy gyöngéden álló cvikkeremet is elejtettem futás közben. Többi fajvédő képviselőtársaim is elszaladtak, csak egyedül Zsirkay képviselőtársam maradt hátra. (Lendvai István: Ha én ott lettem volna, ő szaladt volna el. — F. Szabó Géza: Hosszú lépéssel elment volna. — Lenűvai István : Hosszabb agyvelő kell ehhez, én nem ilyenekkel szoktam lődözni.) aki nagy ijedelmében a minister urnák arra a kérdésére, hogy minek jött oda, azt telelte, hogy egy tanitónőt akar kineveztetni, azonban a miniszter ur további kérdésére azt sem tudta megmondani, hogy ki az a tanitónő. Hogy Zsirka}- t. képviselőtársam és önagyméltósága "között milyen magánbeszélgetés zajlott le, azt nem tudom, mert nem voltam jelen. Ellenben meg kell állapitanom azt, hogy nem áll az, miszerint mi elfutottunk volna. Hanem igenis az áll, hogy mi megtekintettük a kastélyt, mert kirándulásra mentünk és abban bennünket senkisem akadályozhat meg, hogy egy minister urnák a kastjélyát megtekintsük. Nagy örömmel tettük ezt meg. Én nagy tisztelettel vagyok a tudós személye iránt, habár könyvet egyetlenegyet sem irt, mégis magas szinvonalra emelkedett, mert a Magyar Tudományos Akadémia is megválasztotta tagjáva, mint ministert és azonkívül, mint a Történelmi Társulat elnöke, igen magas színvonalú történelmei tudományos fejtegetéseket szokott ott tartani Én tehát a minister ur tudása iránt a legnagyobb tisztelettel viseltetem és igazán, amikor annakidején közbekiáltottam azt a megjegyzést, hogy neki teljesen joga volt azt a szép kastélyt felépítenie, a legnagyobb jóhiszeműséggel tettem és mondottam azt, hogy ő az erre szükséges pénzt a fizetéséből takarította meg-, minthogy mindig igen mag: s állásokat töltött be s a fizetések mindig igen magasak voltak. Nagyon jól tuvom, hogy egy tisztviselőnek elsőrangú kötelessége ezt meglenni és nagyon jól teszi, ha megteszi. És én odaállítom a minister urat az össztisztviselők mellé, akik most talán nii,csenek megelégedve azzal az aranyparitásos fizetési rendszerrel, amelyet részükre a kormány most megállapított, tekintsenek a kuituszminister úrra, aki olyan splendid módon egyszerű, takarékos és szolid, hogy a legjelentékenyebb összeget tudta ilyen villa építésére fordítani. (Erdélyi Aladár: Az apai örökségét fektette bele!) T. Képviselőtársam, ez nem vitás. Önnek teljesen igaza van és nekem is teljesen igazam van. Az a 25 Ujságüzem részvény, amelyet aztán később odaadományoztam. (Erdélyi Aladár: Nem arról van szó, Klebelsberg minister ur örökségéről van szó.) Én nem kívánok ezzel a kérdéssel részletesen foglalkozni, azt hi zem, úgyis alkalma lesz a nemzetgyűlésnek ezzel részletesen foglalkozni. Csak ami az én személyemet illeti, azt voltam kénytelen megvilágítani, mert nem akartam, hogy csak a lovagiasság összes paragrafusai szerint legyen ez a kérdés egy szabályszerű jegyzőkönyvben, egyszerű mondatokban lefektetve elintézve, hanem azt akartam, hogy ez a kérdés politikailag is el legyen intézve ugy t. i., hogy senkisem kifogásolja azt, hogy egy tisztviselő épit, senkise kifogásolja azt, hogy egy tisztviselő örökségét mibe fekteti bele. Habár önök között voltak olyanok, akik szememre vetették azt, hogy mibe fektettem az örökségemet, mindazonáltal, amint senkinek semmi köze ahhoz, hogy én mibe fektettem az örökségemet, ugy nekem sincs közöm ahhoz, hogy az önök képviselő és ministertársaik mibe fektetik örökségüket. Ehhez semmi közünk, és amennyiben szabálytalanságok vannak valamilyen vásárlás körül, az más lapra tartozik, és politikai diszkusszió tárgyát képezheti, hogy az milyen formában eshetik és tartozhatik politikai vagy jogi megvitatás alá. Ezek volnának azok, amelyeket én itt ezzel kapcsolatban röviden előadni akartam. (Euiia P. András a terembelépó Pikier képviselőhöz . A helyesen iró is megérkezett. — Pikier Emil : Köszönöm a bókot, Kuna bácsi, majd magához megyek illemet tanulni. — Egy hang jobb felől • Úriember, nem szégyenít magát ? — Pikier Emil : O szólított meg, Kuna P. bácsi! — Mozgás jobb felől. — Kuna P. András közbeszól.) Elnök: Kuna P. András képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. (Egy hang jobbfelől : Szép úriember ! — Pikier Emil : Nem vagyok úriember, egyszerű proletár vagyok.) Kiss Menyhért : Nekem nagyon rosszul esik, amikor hallom, hogy felállítják a nemzetgyűlés képviselői között az úriember fogalmát. Méltóztassék megengedni azt, hogy mindenki, aki becsületesen dolgozik, aki munkájából tartja el magát, uri ember. (Erdélyi Aladár : És a másikat megbecsüli! Ugy van! — Zaj./ Az uri morál, amelyet Magyarországon 1848 után 1867-en keresztül a világháborúig kitenyésztett a liberális politika és amely arra vezette ra a mag3 r ar középnemességet, hogy eladja birtokát - az én vármegyémben jól tudja a ministerelnök ur, szemünk előtt lolyt le — és bemenjen valahová 1200 vagy 2000 koronáért hivatalnoknak, amely a földet valósággal kivette alóla, hogy nyomorult állásokhoz, majd koldusbothoz juttassa, megbukott és e helyett fel kellett támadnia annak a morálnak, amely szerint mindenkinek, aki dolgozik, aki tisztességes munkából tartja el magát, joga van ahhoz, hogy úriembernek tekintsék. (Helyeslés a jobboldalon.] Most áttérek az egyes ministeriumok költségvetésére és mindjárt azzal a ministeriummal kezdem, amelynek megszüntetésére vonatkozóan társaim közül többen az igen tisztelt nemzetgyűlés szine elé javaslatot nyújtottak be. Nem szállóige.
