Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-308

180 À nemzetgyűlés 308. ülése 1924. hogy a 18 kötelező órának leszállitása volna indokolt" az eredményes lanitás céliából, és pedig indokolt volna ki lönösen az idősebb tanároknál ott, ahol az illető tanártól már tudományos munkálkodást vár el a nemzet, amely a tanárok felgyűlt tapasztalataikat könyvbe foglalva, hivatottak és kötelesek azokat a következő generációknak átadni, ; hol mi ebektől az idősebb tanároktól tudományos társulatokban való intenziv munkát várunk, és nem az illető saját érdekében, hanem annak a generációnak érdekében, amelyet nevelnek. Különösen az ilyen hosszabb szolgálatú tanárokra nézve feltétlenül helyes és indokolt volna a 18 előadási órának 16-ra vagy 14-re való leszállitása - amint az iparoktatási tanárok létszámában a kereskedelemügyi ministerium már adott módot arra, hogy húsz esztendőnél tovább szolgáló tanárnak csak 16 órát kelljen előadnia és a plusz két órát önképzésre, illetőleg egyebekre íordhhassa. Ilyen körülmények között a kötelező óraszámot 21 órára emelni vétek a tanulóifjúsággal szemben. Az a három óra többlet, amellyel az egyébként is agyondolgozott embereknek többet kell előadniok, kizárólag csak a tanitás rovására lehetséges és kizárólag csak azzal az eredménnyel lehetséges, hogy a tanár tárgyát felületesen és elnagyoltan adja elő, eredményt a tanulókra nézve nem jelent, legfeljebb időtöltést. Én pedig minden olyan intézkedést mellőzni szeretnék, amelynek határozott eredménye nem látható. Ezért nagyon kérem, hogy ezeket az intézkedéseket a tanárokkal szemben ne foganatosítsák, a tanároknak a bírákkal való egyenlő fizetését vigye keresztül a koimány, az ötödéves pótlékot állítsa vissza és mentse meg őket attól, hogy ezután 21 előadási órára legyenek kötelezve. Ezek az általános kifogásaim, amelyeket a tisztviselőkérdéssel kapcsolatosan kötelességemnek tartottam a nemzetgyűlés színe előtt elmondani. A dolognak azt a részét választottam, amelyről eddig itt nem beszélt senki Nagyon kérem a kormányí, ne hozza a tisztviselőket abba a helyzetbe, hogy ujabb csalódásnak legyenek kitéve. Ha csalódást okoz rájuk nézve az az arany paritásos költségvetés, amelyet mint jelszót hallottunk s amely a tisztviselők álmaiban mint jövendő jobblétük csalogató képe jelent meg, akkor a csalódások sorozata már teljesen betelt és a kétségbeesés lesz úrrá ezeken az embereken. Nem S'abad kitenni őket hiu ábrándoknak, nem szabad ujabb »kertváros«-komédiákat csinálni, / Ugij van ! Ugy van ! a balközépen) nem szabad olyan illúziókban ringatni a tisztviselőket, amelyek reálisan soha meg nem valósithatók. Vagy nem volt szabad, mint ahogy a »kertváros« jelszavát kiadták, az »aranyparitásos költségvetés« jelszavát kidobni, vagy na kidobták, akkor ezt realizálni kell. (Ugy van! Ugy van! a balközépen.J Nagyon kérem a Szentháromság-téren székelő pénzügyi Szentháromságot, hogy ebben a kérdésben ne ismerjen tréfát és ebben a kérdésben álljon végre a beteljesített Ígéreteknek egyedül korrekt álláspontjára. T. Nemzetgyűlés ! Pár szóval a magántisztviselők problémájára is kitérek, mert a magánlisztviselők problémája még hátrább áll, mint a köztisztviselőké. A magántisztviselők jogviszonyai szabályozva egyáltalán nincsenek. Annyi fizetést kap a magántisztviselő, amennyit főnöke jónak lát, (Lendvai István : Rosszut lát jónak !) amennyinek birtokában még épen nem hagyja ott állását. Itt van tehát az igazi kizsákmányolási lehetőség, amely kizsákmányolás ellen a magántisztviselőnek semmiféle védelme nincs. Itt különösen reá akarok mutatni arra a magántisztviselő osztályra, amely a legtöbbször sztrájkkal kénytelen a maga jogait"kivívni, a banktisztviselők osztályára. Épen azok a bankok és takarékpénztárak, azok a vállalatok, amelyek a mai konjunktúrában a legtöbbet keres- | í. évi június hó 27-én, pénteken. tek, (Kiss Menyhért : A leggyalázatosabban fizetnek !) a leggyalázatosabban fizetik magántisztviselőiket (Ugy van! Ugy van! a balközépen.J és mikor azt látjuk, hogy fényes bankpalotákban páriák robotolnak, hogy a roskadásig telelévö trezorok tartalmából csak gyönge filllérek jutnak el ezekhez a tisztviselőkhöz, akkor követelnünk kell a magántisztviselők viszonyainak rendezését, a magántisztviselők jogviszonyainak szabályozását és azt, hogy ezeknek a magántisztviselőknek valami hasonló módon, mint az állami tisztviselőknek, létminimuma biztositassek és hogy azok munkaerejének kihasználására nézve az állami tisztviselők munkaerejének igénybevételére vonatkozókhoz hasonló rendelkezések történjenek, hogy a magántisztviselők ne legyenek kiszolgáltatva sem a bankoknak, sem az iparvállalatoknak, sem egyén magánvállalatok önkényének, hanem legyen valami olyan jogállapot, amelyre ráálva, onnét a magántisztviselőt kimozdítani ne lehessen és amelyen állva a magántisztviselő ne legyen kénytelen szerintem leginkább perhorreszkálandó fegyverekkel, a sztrájk fegyverével kierőszakolni megélhetésének biztosítását. Ez a kérdés legalább olyan sürgős, mint az állami tisztviselők kérdésének rendezése. De még ennél is van egy sürgősebn s ez a magántisztviselő n\ ugdíjkérdésének rendezése. Szégyenteljes az, ami ezen a téren történik. Ismerek egy jelzáloghitelbanki igazgalót aki ott 32 esztendeig becsületesen szolgált, 32 esztendő után megiokkanva, nyugdíjba ment és akinek nyugdija ma sokszori javítás után havi 80000 koronát tesz ki De ez még a fényesebbek közé tartozik. Vannak olyan adataim, amelyek szerint hasonló nagyszabású bankok nyugdíjas tisztviselőik részére havi 10—12.000 korona nyugdíjat állapítottak meg Mert a bankok mindent valorizálnak, csak ezen a téren felejtik el teljesen a valorizálást. (Ugy van! Ugy van! a balközépen.) Azokkal a nyugdijasokkai szemben, akik munkaerejüket már odaadták nekik, fölényes állasponton vannak, (Lendvai István: Ok sem iolytatnak érzelmi politikát!) arcpirító nyugdíjakat fizetnek ezeknek és hozzáteszem, különösen az özvegyeknek és árváknak. Ha van idegen bűn, — és a katholikus anyaszentegyház parancsa idegen bűnnek nevezi az özvegyek és árvák járandóságának elvonását — akkor ebben a bűnben leledzik minden pénzintézet, minden bank, gyárvállalat és minden ipari váfalat, mert a megszolgált járandóságok valorizálását a maguk részéről elmulasztják annak ellenére, — ezt még egyszer hangsúlyozom — hogy kivétel nélkül saját járandóságaikat igenis gazdaságosan valorizálnak. Kötelességemnek éreztem ugy niagam, mint pártunk neveben ennek itt hangot adni és a magántisztviselőtársadalom védelmére kijelentem a mi teljesebb készségünket. Mi követeljük és ragaszkodunk ahhoz, hogy a magántisztviselők jogviszonyait és a magántisztviselők nyugdíjviszonyait szabályozó törvény minél előbb a nemzetgyűlés szine elé kerüljön. (Helyeslés a baloldalon és a balközépe n.J De nemcsak a tisztviselőkért fáj az én szivem, fáj a szivem a munkásosztályért is. Nem követem a Népszavát, amelynek nem fáj a tisztviselőnyomor. (Kabók Lajos: Hogy mondhat ilyet!) Nekem a munkásnyomor legalább ugy fáj, mint a t. túloldalon ülő hivatásos munkásképviselőknek. (Kabók Lajos: Kétségbevonom! — Lendvai István: Muszáj hivatalból kétségbevonni!) Munkásvidéken lakom, sok panaszt hallok, sok nyomort látok ; nincs olyan nap, hogy hozzám munkások is ne jönnének panaszukkal, kérésükkel ; alig vart olyan nap, hogy ne kelljen munkás érdekeben közbenjárnom, de készséggel megteszem, bár bevallják, hogy ők is szervezett munkások, a legtöbbször bevallják, hogy I kénytelenek a kenyérkérdés miatt tartozni a szak-