Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-283

 nemzetgyűlés 283. ülése 1924, tudom magam máskép kifejezni, de kénytelen vagyok igy mondani — a pribékek lefogják a kezüket és befogják a szájukat. Ez nem jól van igy, ez veszélyes is, t. urak, és önök t. minister urak, nagyon játszanak a tűzzel. Nem értem, hogy a ministerelnök ur, aki a nép között nőtt fel és aki, amint Hegymegi barátom mondta az imént, az alkotmánynak, a megyei rendszernek, az igazi megyei rendszernek egyik erős oszlopa, egyik védelmezője volt, miért nem üt le ezekre a közigazgatási tisztviselőkre. Hiszen a ministerelnök ur egy Désy Zoltánnal, a nagy alispánnal, a nagy képviselővel, a nagy államtitkárral működött együtt. Hát a ministerelnök ur csak akkor értette meg ezt a Désy Zoltánt, amikor ott Marostordán kellett hadakozni a reakció ellen és most nem érti meg ? Hiszen önök ennek a nagy alispánnak a temetésére készülnek holnap. Hát nem szólal meg önökben a lelkiismeret, amikor ezt a nagy alispánt temetik, aki a népért küzdött, aki előmozdította a konszolidációt, aki kinyitotta annak a vármegyének dohos ablakait, hogy egészséges, de magyar szellemet engedjen be oda 1 (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nagyon tévednek azok az urak, akik azt hiszik, hogy a vármegye ugy vármegye, ha a régi sötétségben, illetőleg az 1867 óta beleerőszakolt sötétségben van. T. Nemzetgyűlés! Mondhatom, — mint aki a vármegye emlőin nőttem fel és aki a vármegyei intézmény iránt rajongó szeretettel vagyok, mert hiszen egy Jobszty Gyulától tanultam a vármegyei intézmény szeretetét — hogy nagyon rossz utón járnak azok, akik a vármegyét ebben a mai rendszerben akarják fen tartani, mert ezek a vármegyék gyűlöletesekké lettek a nép előtt. A vármegye urai iránt, bocsánatot kérek, megint csak a magam vármegyéjéről beszélek, mert vannak alispánok, vannak Návay Lajosok, vannak Sándor Jánosok, vannak Désy Zoltánok még ebben az országban ma is — a vármegye urai iránt gyűlölséggel viseltetik a nép, mert ugy viselkednek velük szemben, hogy ezeknek irántuk szeretet érzésével egyáltalán nem lehet viselkedniük. T. Nemzetgyűlés! Én ezeket a közigazgatási tisziviselőket a hazám nagyobb ellenségének tartom, mint a románokat, a cseheket, a szerbeket, mert a román, a cseh, a szerb szétszedte hazánkat, azonban hiszem és vallom, hogy a lelkek összeforrasztása által, de csak igy, a nép szeretetével vissza tudjuk majd szerezni szétszedett hazánkat, azonban az ilyen közigazgatási tisztviselők mellett, akik a lelkek szétdulását mozdítják elő, akik a népet a vezetőik ellen uszitják, félek tőle, hogy ez a nép akkor, amikor a trombitát megfújjuk, nem a szétszedett haza mentésére megy, hanem majd az elöljárói iránti bosszú vezeti őt. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mint szinmagyar ember, aki soha senkitől pardont nem kértem, hanem mentem lelkem szent irányában, amelyet a hazafiság és az emberszeretet eszméi fűtöttek, nagyon kérem önöket, ébredjenek fel, amig nem lesz késő, mert aztán nagyon keserű és nagyon fájdalmas lesz a felébredés. A magyar nép nem érdemli meg ezt az üldözést, azt a mostoha, bánásmódot, amelyben egyes közigazgatási tisztviselők részesitik. Bocsánatot kérek most az igen t. szociáldemokrata párttól és mindenkitől, de én azt látom, hogy nem is annyira a régi vármegyei nemesi urak bánnak igy azzal a néppel, hanem többnyire azok, akik alacsony sorsból felkapaszkodva, felkúszva a létrán, nem ismerik a nép lelkét, nem ismerik a nemesebb érzelmet és nem akarják megismerni azt, ami az embert nemessé, igazi hazafivá teszi, tisztelet a kivételeknek. Bocsánatot kérek, ez határozott megállapitáSTAPLó XXIV. évi május hó 14-én, szerdán. 17 som és bátor vagyok kimondani, nem szivesen láttam soha azt az állapotot, amikor olyan emberek jutottak magasabb polcra, akiknek családjában, múltjában az emberszeretet, a megértés nincs meg. Ezek a vármegyei urak nem abból az ősi vármegyéből fakadtak, hanem a konjunktúrából. Ezek az urak behódoltak a Tiszáknak, a Bánffyaknak, a Justh Gyuláknak, a Károlyi Mihály oknak, az Andrássyaknak, de még Kun Béláéknak is, most pedig elsőként a kurzusnak, ami nagyon természetes is, mert expiálni kell a maguk szennyét és a maguk bűneit, hát hűséges csatlósai ennek a kurzusnak. (Meskó Zoltán: A ministerelnök ezt már elfújta Hódmezővásárhelyen! — Rassay Károly: Bár bizonyos volnék benne, de nem vagyok az ! — Derültség balfelől.) Vásárosnaményben f. hó 6-án községi tisztujitó közgyűlés volt. A birói állásra négyen pályáztak, köztük a tekintélyes vásárosnaményi kálvinista egyháznak már körülbelül 12 éve főgondnoka. Kozma György főszolgabiró ur nem kandidálta Zsigó Györgyöt, jóllehet beadta Írásban pályázati kérvényét a választás előtt napokkal, mert nem mutatkozott be neki. Vannak itt volt főszolgabiró urak és vannak olyanok, akik közigazgatással foglalkoztak, méltóztassanak megmondani, melyik törvényben van az megírva, hogy a jelöltnek be kell mutatkoznia a főszolgabírónak vagy az elnöknek. Bizonyosan azért nem jelölte ezt a Zsigót, legalább ugy gondolom, mert nem ismerte. Ha nem ismerte az igen t. Kozma. György főszolgabiró ur ezt a Zsigó Györgyöt, az ő szégyene; mert bocsánatot kérek, akár a református, akár a katholikus, vagy akármelyik egyháznak a főgondnoka, még se lehet olyan utolsó személy, hogy az a főszolgabiró, aki egy községben lakik vele, ne ismerje. De akár ismerte, akár nem, nem tartozik a dologra. Pályázott rendesen, nem volt köteles neki bemutatkozni. A főszolgabiró jelölte Szigeti Mihályt, továbbá ennek sógorát, s megint az ő rokonát. Mikor a kandidálás megtörtént, Szigeti sógora és rokona visszalépett, s egyedül maradt Szigeti Mihály. (Horváth Mihály: Ez a rendes eljárás!) Ez ellen tiltakozom, mert voltak és vannak Magyarországon főszolgabirák, akik a becsületes törvénytisztelet alapján állanak. Mondom, nem jelölte Zsigót és egyhangúlag megválasztották Szigeti Mihályt, a boldog emlékezetű ministernek, Tomcsányi Vilmos Pálnak a főkortesét. (Derültség.) Akik a közigazgatási törvényekkel szoktunk foglalkozni, nagyon jól tudjuk, hogy a törvénynek ezzel az elavult és visszaélésre vezető rendelkezésével^ amely a főszolgabírónak korlátlan rendelkezési jogot ad a kandidálásra, a magára adó és a népet, a törvényt tisztelő szerető főszolgabiró nem él. Különben is 1897-ben 859. szám alatt a közigazgatási bíróság egy döntvényében kimondta, hogy ha egynek kivételével a többi jelölt a választási eljárás során, illetőleg a szavazás megkezdése előtt, visszalép, ujabb jelölésnek van helye. (Rassay Károly: Igy van!) Már a belügy ministerium is kimondta számtalanszor, hogy az ilyen jelölésektől tartózkodjanak a főszolgabirák. Különben hogy Bereg vármegyében már hova vezetett az a közigazgatási terror és visszaélés, hivatkozom Illés József t. képviselőtársamra, aki, azt hiszem, hallott arról az esetről, hogy^ Bereg megyében, Bilke községben Joó Zsigmond főszolgabiró ezelőtt 14 évvel a birói állásra szintén nem jelölte a nép választottját. Mit váltott ki ez az eljárás a ruténségbőlf Az elkeseredett nép megütötte a főszolgabírót és megütötte a járási őrmestert, mire sortüzet adtak és 13 görögkatholikus magyar ott maradt a helyszinen. Ezt Joó Zsigmond főszolgabiró csinálta. (Zaj balfelől.) Bereg 3