Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-295

288 Á nemzetgyűlés 295. ülése 1924. évi június hó á-én, szerdán. csak akkor fog bejönni ide, ha itt olyan magas kamatozást biztosítunk neki, amelyet külföldön nem könnyen talál meg. De a külföldi tőke beözönlése esetében nekünk azzal is kell számolnunk, hogy a külföldi tőke kamatozása nem fog majd teljes összegében a magyar közgazdaságnak javára válni, mert hiszen a külföldi tőke kamatozása ismét olyan tétel, amellyel mi a külfölddel szemben függő viszonyban vagyunk. Szükségesnek tartottam volna, hogy a javaslat indokolása részletesebben foglalkozzék mindazokkal a dolgokkal, amelyek az exportra dolgozó iparokra vonatkoznak. Itt tulajdonképen reexporttal dolgozunk, mert nagyon sok számadat, amit az értékben kimutatunk, az exportált áruknál csak nagyon kis részben esik a magyar közgazdaság számlájára, mert a nyersanyagot, amelyet exportálunk, nem számolhatjuk el, mint az ipari termelés javára könyvelendő összeget, hanem csak a munkát számolhatjuk igy el. Amennyiben tehát psak külföldi tőkével dolgosunk, ennek kamatja ismét oly tétel, amely negativ. Mindezeket azért voltam bátor felhozni, mertaz eddigi felszólalások ab ovo természetesnek, szükségesnek és mindenféle nemzeti szempontot is hangoztatva, quasi a magyar kormány, illetőleg a magyar közgazdaság kötelességének tartották, hogy elsősorban ugy rendezkedjék be, hogy minden ipart már kezdettől fogva stimulálásra alkalmasnak és jogosnak tartson, egyúttal pedig az eddigi status quo visszafejlődését is az ország szempontjából minden körülmények között károsnak tartsa. Merem állitani, hogy Magyarország mezőgazdaságának az utóbbi években» meglehetős károkat okozott a malomipar. Magyarország malomiparát én az ország mai nagyságában és gazdasági berendezésében túlságosan fejlettnek tartom, ami természetes is, mert a régi időben a malomipar épen az ország közepére koncentrálódott. (Saly Endre: Az nem baj!) A baj nem itt van, hanem ott, hogy általában mindenhol — helyesen vagy helytelenül, ez talán nem szükséges, hogy most kritika tárgya legyen — minden külföldi államj arra törekszik, bogy lehetőleg maga dolgozza fel a nyersanyagot, vagyis a helyzet az, hogy az egész világon majdnem minden állam azt| akarja, hogy lehetőleg keveset importáljon és lehetőleg sokat exportáljon. Azt hiszem azonban, ha valaki ezt komolyan és nyugodtan megvizsgálja, belátja, hogy ha ezt minden állam egyszerre megtenné, baj volna és rendezett viszonyokat teremteni nem lehetne. Épen ebből keletkeznek bajok az egész világ közgazdaságában, amire a közelmúltban nagyon helyesen, rámutatott Franciaország egyik legnagyobb elméje, Cailleaux, „Hová megy Franciaország, hová megy Európa?" című munkájában rámutatott arra, hogy micsoda lehetetlen helyzet fog előállani akkor, ha az újonnan keletkezett kis államok mind kereskedelmi, vámpolitikai

1 háborúban lesznek egymással, vagyis mindenki saját magának akarván előnyt szerezni, úgy akar berendezkedni, hogy mesterségesen törekszik az exportot növelni, az importot pedig csökkenteni. Én azt hiszem, ez nagyon egvszerü, de mindenki beláthatja, hogy ez általános megnyugvást világszerte nem kelthet. Hogy Magyarország, ez a kicsi ország nem helyezkedhetik teljesen ellentétbe — még akkor sem, ha talán igaza van és a jövő igazat adna nekí — az őt körülvevő szomszédos államoknak, vagy az egész világnak vámpolitikai hangulatával, vagy talán hisztériájával, — hiszen sokszor így háború után ilyen hisztérikus tünetek jelentkeznek, — ezt koncedálom. Szükségét éreztem azonban annak, hogy ezt felhozzam itt a inemzetgyülésen és figyelmébe ajánljam úgy a nemzetgyűlésnek, mint a kormánynak a majd követendő kereskedelmi és vámpolitikánál, hogy nem szükséges, hogy mi per abszolúte magunkévá tegyük ezeket a most divatos elveket, és a mi feladatunk tula jdonkópen egyelőre talán csak az legyen, hogy védekezzünk azon bajok ellen, amelyek bennünket a közeljövőben esetleg ^'súlyosan érinthetnek, de semmiesetre sem szükséges, hogy mi

J véglegesen rendezkedjünk be egy indusztrialitásra, amely talán — Magyarország földrajzi helyzetét, a jövő valószínű alakulását és a külföldi ipari fejlődést figyelembe véve, — a jövő szempontjából teljesen indokoltnak és megnyugtatónak mégsem látszik. Még egy kérdést akarok itt felemliteni, amely bizonyos mértékben a részletekhez tartozik ugyan, de azért talán az általános vitánál is felhozható. Bátor vagyok ugyanis az igen t. minister ur figyelmét felhívni arra, hogy a 2. §-ban foglalt felhatalmazás, — amely például megengedi a vám felemelését, — a vámok ideiglenes felfüggesztését nem engedi meg csak abban az esetben, ha a kérdéses cikkek vagy egyáltalában nem, vagy a szükséglethez képest igen kis arányban termeltetnek az országban. Én annak ellenére, hogy elvi szempontból ezt a kérdést érinteni nem akarom, minidenesetre szükségét látom annak, hogy már most felhozzam, hogy ezt a szükséglethez mérten igen kis arányban valahogyan változtassuk meg, mert máskülönben a helyzet az lenne, hogy a felfüggesztés és leszállítás szükség esetén, például ínség esetén — amint a 2. § második point ja megengedi,, — nem fog hatni s megtörténhetik, hogy kivételes esetekben, amikor a mezőgazdasági vámok hathatnának, ez az intézkedés eredménytelen lesz; viszont az ipari termelésnél lehetnek esetek, amikor a belföldi fogyasztás hiányt szenved, nem azért, mert az árut belföldön egyáltalában nem gyártják, vagy, mert a szükséglethez mérten igen kis aránybari termelik, — tehát itt nem áll elő Î ÍZ <X feltétel, amely szerint a vámok ebben az esetben leszállíthatok vagy felfüggeszthetek volnának, mert a termelés igen nagy, — hanem azért, mert a fogyasztás hiánya esetleg onnan származik, hogy a termelés által kivánt ár túlmagas. Én tehát szükségét látom annak, hogy ezekben az esetekben is felfüggeszthető és leszállítható legyen a vámtétel, vagyis akkor is, ha szükséglet azért nem elégíthető ki, mert a termelés abnormis, a terfmelési költségekkel arányban nem álló hasznot akar zsebrevágni. Ez a kérdés — amely tulaj donképen nem okvetlenül szükséges, hogy összekapcsolódjék a kartell- és trösztkérdéssel, amelyet majd szintén fogok érinteni, — mindenesetre anynyira általános érdekű kérdés, hogy szerintem már csak azért is az általános vitához tartozik. Szükségesnek tartom tehát, hogy mi abban a felhatalmazásban, amelyet a jelen viszonyok között kénytelenek vagyunk a kormánynak megadni (Helyeslés középen), mert ilyen felhatalmazásokat kap ma minden koirmány, sőt ujabban sokkal nagyobbakat is, —hiszen például az Egyesült-Államokban, e par excellence védvámos államszövetségben