Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.
Ülésnapok - 1922-295
A nemzetgyűlés 295. ülése 1924. évi Junius hó 4-én, szerdán. 287 Bátor voltam tőlem telhetőleg- a lehető legnagyobb pontossággal megállapítani, hogy egyes fontosabb fogyasztási cikkeknél a jelen tarifában való vámtételek alapján milyen teher hárulna egy — mondjuk — hat tagból álló zsellér- vagy kisbirtokqsosaládra. Megállapitottam, hpgy ennek a családnak textilfogyasztása egy évben körülbelül 36 kiló. Nem akarok egészen részletekbe menni, de ezeket a számokat ellenőriztettem olyanokkal, akik ismerik a vidéki fogyasztást. Egy férfi részére például évi fogyasztásként felvettem négy inget, — akik tudják, hogy a munkásosztály hogyan él, azok ezt minimumnak tekintik, — ezenkivül körülbelül ebben az arányban kötényt, alsónadrágot, stb. Személyesen mértem meg a nagyfogyasztás tárgyát képező cikkeket és a mértékeket összevéve, jöttem rá arra, hogy vászonban, kartonban és szövetben egy hattagú család évi fogyasztása körülbelül évi 36 kilogrammot tenne ki. Már most tessék összehasonlítani azokat a vámtételeket, amelyek a vámtarifában foglaltatnak, tessék azokat nem is teljes összegükben venni, mert talán nem minden cikknél érvényesülne ez a vám teljes összegében, de határozottan állithatom, hogy a legtöbbnél igen s akkor egyedül a textiláruknál oly áldozatot kivannak a legszegényebb osztálytól, amely — szerintem — legalább is kell hogy megfontolásra intsen bennünket. Ugyanerre az eredményre jutok, ha összehasonlitomj azokat a tételeket, amelyeket a vámtarifa a kész lábbelikre, cipőkre és csizmákra megállapít, azzal az árral, amely e vámtarifa által kontemplált vámok nélkül ezeknek a nagyföigyasztás tárgyát képező cikkeknek ára lenne, ugy, hogy a lábbeliszükséglet is egy ilyen egyszerű és igazán a létért küzdő családnál körülbelül 30—40 aranykoronát tenne ki. (Biró Pál: Kihasználhatatlan vám a lábbelivám! Itt nagy belső konkurrencia van!) Ha az a belső konkurrencia tényleg oly nagy volna, akkor erre a vámra nem volna szükség s ha azt mondják, hogy ennek hatása ugy sincs, akkor nem értem, hogy az ipari körök miért forszírozzák annyira ezt a vámot. Ott van azután egy másik cikk, a petróleum. Egy falusi földmivesesalád petróleumfogyasztása egy évben kitesz körülbelül 30 kilogrammot. Ennél a mennyiségnél szintén lényeges, hogy a petróleum milyen vámtétel mellett jön be, vagy pedig esetleg vámmentesen, amit én szintén lehetségesnek tartanék, mert különösen a petróleumnál nagyon fontos volna, hogy a kvalitásra is nézzünk. Aki ismeri a vidék világítási zavarait, — ma már mindenütt, ahol a kultúra elterjedt, villanynyal dolgoznak és igy ezek a bajok kevés ember előtt ismeretesek, — aki ezt tanulmányozás tárgyává teszi, azt hiszem, igazat fog nekem adni, ha azt állítom, hogy mindezekben a cikkekben nem kívánhatjuk azt, hogy épen azok, akik egyébként is meglehetősen nehéz viszonyok között vannak, áldozatokat hozzanak. Ami a mezőgazdaság másik fogyasztási cikkét, a vasárukat illeti, szintén azt mondom, hogy a legtöbb cikkben a vámvédelem, amit a vámtarifa kontemplál, túl sok — amint azt majd a részleteknél pontosan ki fogom mutatni — és a mezőgazdasági üzemet határozottan drágítja. Nem szólok arról, hogy egyes cikkek, mint például a jármüvek terén, olyan magas vámvédelem van, amely abszolúte nem indokolt, mert majdnem akkora vám védi a kocsikat, mint amennyi azoknak békebeli ára volt, úgyhogy ez 100%-gs védelem és ez Js olyan vám, amely a legtöbb esetben teljes egészében érvényesül. Szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy a vámtarifának az egyes cikkekre való hatásait az egyes fejezeteknél majd csak nagyon pontos számítás alapján tehetjük kiritika tárgyává és ezért ezt a kritikámat majd a részleteknél fogom elmondani, egyébként is oda tartozik. Itt nagyjában csak az irányt óhajtottam megjelölni, amely szerintem helyes volna, ha a mezőgazdaságtól nem kívánna áldozatokat, amikor áldozatokat csak olyanok hozhatnak, akikroszszabb viszonyok között vannak, mint a gazdaság. Ami azt illeti hogy szükséges és helyes-e hangoztatnunk, hogy kénytelenek vagyunk nagyfokú iparvédelemmel dolgozni, mert mindenki a külföldön .ugyanezt teszi: azt hiszem, kétségtelen, hogy igenis szükségünk van vámtarifára, annál az egyszerű oknál fogva, mert kereskedelmi szerződéseket kell kötnünk, azonkívül a szanálás alapján végeredményben 40 millió korona vámjövedelmet is el kell érni. Ennek a két célnak elérésére szükséges, hogy formális tekintetben megfelelő törvényjavaslat legyen itt. Ezért a magam részéről nem helytelenítem azt, hogy a kormány tarifajavaslattal jött elénk és ilyen javaslatot terjesztett a nemzetgyűlés elç, mert ezt időszerűnek tartom annyiban, hogy vagy új tarifajavaslatot kellett készíteni, vagy pedig a régit kellett volna tételenkint a mai viszonyoknak megfelelően átformálni. Végeredményben nem hiszem, hogy oly súlyos érvek nem hozhatók fel akár az egyik, akár a másik mellett, hogy szükséges volna, azokba belekapaszkodni és azt mondani: ez ma időszerűtlen, jobb lett volna valamivel, ha a régi vámtarifát formálja át tételenkint a kormány. Ezt végeredményben oly lényegesnek nem tartom 1 . Ami viszont a szanálásnak azt a részét illeti, hogy nekünk 40 millió korona vám jövedelmet ki kell hoznunk, nagyon érdekes probléma volna — és erről sokat lehetne beszélni — hogy végeredményben melyik vámot viseli el könnyebben a gazdaság, azokat a terheket-e, amelyek mint fogyasztási és pénzügyi vámok jelentkeznek, vagy pedig azokat, amelyek mint ipari vámok jelentkeznek. Hogy ez a kérdés nagyon bonyolult és komplikált számításokat tesz szükségessé, bátor vagyok azzal illusztrálni, hogy lehetséges a vámoknál olyan eset is, amikor egy ország — ne vegyük épen Magyarországot, pedig nálunk is előfordulhat — esetleg az egész vámösszeget áthárítja a külföldre, a külföldi termelőre vagy fogyasztóra. Teoretice feltétlenül vannak ilyen esetek, de az életben teljes egészükben nem mindig érvényesülnek, ami ugyebár szintén kétségtelen, mert csak akkor érvényesülhetnek, ha az az ország, amely a vámot szedi, akár mint fogyasztó, akár; mint terjmelő, mönőpolisztikü"s helyzetben van, mert akkor képes a monopóliumot igy kihasználni, hogy a terhet akár a termelőre, akár a fogyasztóra áthárítsa. Ez nagyon előnyös volna reánk nézve is, azonban sajnos, olyannak látom a helyzetet, hogy a vámtarifának nincs nagyon sok olyan tétele, amelyet átháríthatnánk a külföldre. Rá akarok térni még arra a sokat hangoztatott argumentumra, amelyet a magas vámvédelmek mellett felhoznak, hogy külföldi tőkét fogunk az országba behozni. Ez kétségtelenül sok tekintetben érvényesülni fog, de ha biztosítani tudjuk is azt, hogy külföldi tőkét hozunk az országba, bizonyos az is, hogy a külföldi tőké
