Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-295

286 A nemzetgyűlés 295. ülése 1924. évi június hó 4-én, szerdán. emberek, hanem jobbmódu emberek használnak. Villanykörtéket itthon is gyártanak, petróleum tekintetében ellenben tisztánjbehozatalra szorulunk; ez utóbbit felfogásom szerint tehát vámmentesiteni kellene. Magyarországon az is baj, hogy magát a törvényt sem ugy kezelik, mint ahogy Fülfoldön kezelni szokták. Magyarországon a törvényt nem a törvény szellemének megfelelően, hanem betű szerint alkalmazzák mindig. Pedig abba a holt törvénybe annak, aki azt alkalmazza, életet kell öntenie és annak kell azt olyan törvénnyé csinálnia, amely megfelel az élet követelményeinek és annak a törvény paragrafusába, holt betűibe életet kell tudnia öntenie és lehelnie. Nem fogadom el végezetül a törvényjavaslatot azért, mert olyan magas vámokat akar életbeléptetni, amelyek az országon belül megdrágítanak megint mindent, A kormánynak kötelességbe odatörekednie és odahatnia, hogy az állami apparátust épitse le, és a kormánynak be kell végre látnia, hogy ez a kis ország nem birja el ezt a sok tisztviselőt, azt a sok hivatalt, mert a polgárság nem birja el azokat a magas adókat, amelyek ezeknek fentartásához szükségesek. De közrendészeti és közbiztonsági okból sincs abszolúte semmi szükség erre. A kormány tehát csak akkor folytat helyes és okos politikát, ha csak annyival adóztatja meg az állampolgárokat, amennyire az országnak szüksége van, nem pedig akkor, ha lehetőleg minél magasabb adókat és minél magasabb vámokat kivan életbeléptetni. Nem fogadom el ezt a törvényjavaslatot azért sem, mert azt látom, hogy ebben a kormányban nincs semmi szociális érzék. Ennek tanújelét adta az elmúlt időkben, de tanújelét adja a mostani pillanatban is. Egyetlen országban sem történhetnék meg pl. az, hogy amikor munkások heteken át sztrájkban állanak, akkor a kormánynak legkisebb gondja is nagyobb legyen annál, mint hogy közbevesse magát és iparkodjék kibékiteni a két felet, akik között bérdifferenciák keletkeztek. Egyetlen ország kormánya sem tenné ezt meg, egyedül és kizárólag a magyar kormány képes erre. Amikor ilyen kizárások, ilyen sztrájkmozgalmak vannak, akkor a kormánynak nincs érzéke ahhoz, hogy belássa, hogy neki, mint az államhatalom kifejezőjének közbe kell lépni és lehetőleg békét kell teremtenie és nem ugy kell békét teremtenie, mint ahogy a nyomdászoknál csinálta, amikor a munkaadók pártjára állva még azokat sem engedte dolgozni, akik akartak volna. MiVel azt látom, hogy a magyar kormányban nincs szociális érzék, hogy a magyar kormány a reakció felé hajlik és nem a demokráciát akarja, nem a demokráciát kivánja uralomra juttatni, a kormány iránt bizalommal nem viseltetem és azért ilyen messzemenő felhatalmazást arra, hogy kereskedelmi szerződéseket kössön, nem adok neki. A törvényjavaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra senki feljegyezve nem lévén, kérdem, kiván-e még valaki szólanil Farkas Tibor képviselő ur kíván szólani. Farkas Tibor: T. Nemzetgyűlés! Szükségesnek tartottam, hogy bevárjam azt a momentumot, amikor a vita befejeződik és szemrehányás nem érhet az agrárkörök részéről abban a tekintetben, hogy én nem adom oda magamat elsősorban agrárérdekek védelmére. Néhány szóval, röviden akarom csak igénybe venni a t. Nemzetgyűlés türelmét és rá akarok mutatni arra, amire eddig a vita folyamán nem mutattak rá, hogy tulajdonképe:« a kérdés, amely itt most fontos, az, hogy Magyarország közgazdasága a jelenben hozhat-e áldozatokat a jövő szempontjából, amely jövő nem látszik teljesen biztosítottnak. Kétségtelen, a szabadkereskedelem alapján álló _ minden komolyan gondolkozó tudós is belátja, hogy minden) oszág életében lehetnek oly momentumok, amikor a jelentől joggal lehet áldozatot kivánni a jövő érdekében azért, hogy egyes iparágakat ösztönözzünk, stimuláljunk, vagy pedig ezeket a visszafejlődéstől megóvjuk. Már most a kérdés, amelyet nekünk el kell döntenünk, az, hogy kivánhatunk-e MagyarOrszágon nagyobb áldozatokat olyan köröktől,, olyan osztályoktól, amelyek gyengék és nagy áldozatokra nem képesek; nem kivánunk-e áldozatokat olyan iparágak érdekében, amely iparágak a múltban nagyon sok előnyben részesültek. Hogy nálunk évtizedeken keresztül először, állami támogatással, utóbb pedig behozatali tilalmakkal és egyéb vámvédelmekkel az ipar óriási pártolásban részesült, azt senki sem tagadhatja, Hogy ez hova vezetett, azt bátor vagyok egy példával illusztrálni. A múlt év őszén — amint ezt a Transzdanubia vezérigazgatójától hallottam — ez a vállalat egy transzformátort akart beszerezni s egy gráci cégtől kapott ajánlatot 8 millió magyar koronára. Ugyanakkor a G-anz-gyártól 22 millió magyar koronára kapott ajánlatot. Amikor behozatali engedélyt kért, behozatali engedélyt nem kapott. Ugyanakkor egy másik ajánlattevő cég az árat effektiv dollárban kötötte ki, ügy, hogy végeredményben azt, amit ez az osztrák cég% amely valószínűleg szintén nem altruista alapon dolgozik, hajlandó lett volna 8 millió koronáért szállítani, kénytelen volt a cég 16 millió koronáért megszerezni. Ilyen arányú iparpártolások történtek a múltban, és ezzel tényleg elértük azt, hogy ma Magyarországon/ meglehetős iparunk van. Már most az a kérdés: egészséges-e ez az ipar, vagy egészségesek-e az összes iparágak? A második kérdés az: nem részesültek-e ezek az iparok már, a múltban oly támogatásban, hogy ezekután ma már nagyobb támogatásra igényt nem tarthatnak, hanem tessék, boldoguljanak ugy, ahogy képesek. Én ugyanis a mezőgazdaság szempontjából ugy látom a helyzetet, hogy a mezőgazdaság a közeljövőben nemcsak Magyarországon, de világszerte nagy krízis előtt áll, ugy, hogy a mezőgazdaság mindenütt védelemért kiáltozik. De kijelentem azt is, hogy vizsgálván Magyarország mezőgazdaságának helyzetét és vizsgálván egyúttal azoknak anyagi helyzetét, akiktől, ha ez a mezőgazdaság védelmet kivan, anyagi áldozatot igényel a maga részére, azt vagyok bátor kijelenteni, hogy a mai viszonyok között — azt hiszem — Magyarország mezőgazdasága akkor helyezkedik helyes álláspontra, ha a maga részére nem kivan mesterséges védelmet, mert ezt a védelmet csak oly osztályoktól kaphatná meg, illetőleg ezzel a védelemmel oly osztályok sújtatnának, amjelyék már úgyis nagy áldozatokat hoznak. Én tehát nem helyeslem most a magas mezőgazdasági vámokat, de viszont nem vagyok hajlandó ellenszolgáltatásképen a magyar mezőgazdaságot a nagyfokú iparvédelmi vámok érdekében nagy terhekkel sújtani.